Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Ti elmondanátok a Főnöknek?

Ti elmondanátok a Főnöknek?

Figyelt kérdés

A főnökömmel nagyon jó a viszonyunk (ha munkahelyen kívül vagyunk, akkor néha még magánügyi dolgokról is beszélgetünk).

Neki van két fia és egy lánya.

A Párommal babát szeretnénk, és februártól próbálkozhatunk majd.

Amikor ide felvettek (azt is a főnököm döntötte el közvetlenül), és mivel határozott időre vettek fel, nem volt nagyon maradásom idén májusban. (legalábbis elsőre úgy tűnt), aztán a főnököm elintézte, hogy én maradhassan azon a helyen és az elődömet visszavették ugyan, de másik helyre. Szval ezt is elintézte.

Azon gondolkodom, hogy januárban leülök Vele, és elmondom Neki, hogy számítson rá, hogy a közeljövőben (remélem, hogy nem kell sokat várni) szeretnénk kisbabát, és lehet, hogy kell majd -remélem, hogy már abban az évben- felvennie valakit helyettem.

Ő is sokszor nagyon rendes volt Velem, így érzem tisztességesnek, hogy elmondom Neki, hogy ezt tervezzük. Mind a ketten ugyanott dolgozunk a Párommal, ugyanaz a főnökünk.

Szerintetek elmondjam, vagy majd csak ha összejött a baba?

Nagy a dilemma. Ti mit tennétek? Vagy volt már valaki ilyen helyzetben?



2012. okt. 6. 07:47
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen! Tényleg nem jó ötlet elmondani. Annyit érveltetek, hogy lebeszéltetek, és így újra átgondolva, tényleg hülyeség lenne.

Köszönöm, hogy felnyitottátok a szemem!

2012. okt. 6. 10:23
 12/13 anonim ***** válasza:
Én is nagyon jóban vagyok a főnökömmel de nem mondtam meg neki addig míg nem volt biztos. Szerintem se mond el neki majd csak akkor ha biztos vagy benne.
2012. okt. 6. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem se mond el. Egyrészt nem biztos, hogy hamar sikerül a baba, és amíg nem vagy terhes, csak tervezitek, ne keresgessen mást helyetted. Bőven elég lesz akkor ha már tényleg úton van a baba. Szóval én semmiképp sem mondanám el, csak ha már orvosi papírom van róla, hogy az vagyok.
2012. okt. 6. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!