Voltatok úgy, hogy azt éreztétek sohasem lesz babátok? Amikor elkeseredtetek, hogy már mindenkinek babája van a környezetetekben, csak nektek nincs.

Igen voltam. Hiszti, sírógörcs minden menstruáció első napján, tombolás, mikor megtudtam, hogy valaki kismama lett. Nem tudtam megnyugtatni magam, más sem tudott...

Ez ment 96 hónapon át! Amúgy arra gondoltam mindig nagyon erősen, hogy nekem is lesz! És lett is. :)

Neked is lesz!

Szia, teljesen megértlek.

szerdán lesz 3 éve, hogy próbálkozunk. Én már úgy vagyok, hogy olyan ismerőst nem tudok akinek nincs gyereke, vagy nem terhes. Ráadásul nálam még fokozódik, hogy barátnőmmel ugyanazt a kúrát csináltuk végig, és neki sikerült:(

Másnak meg kiszakad a gumi...... nagyon bosszantó

Szia! Hajaj, voltam persze, de mennyiszer! Tudod, önmagában nem is az a tény zavar, hogy már mindenkinek van, nekem meg nincs.. én is 30 vagyok, és alig múltam 25, mikor eldöntöttük, hogy jöhet a baba. Nos, ezalatt az idő alatt nagyon sok baba született a környezetünkben, olyan pároknál is többek között, akik még nem is ismerték egymást, mikor mi már rég próbálkoztunk. A huszas éveim második fele szinte teljes egészében az emiatt való parázással telt..

Mondjuk nálunk is komplikált a helyzet (külföldre költözés, kezdeti nehézségek, stb.), így csak tavaly fordultunk orvoshoz, és egy évbe telt megcsinálni egy hormonprofilt meg egy átjárhatóságit. Na de ott legalább kiderült, hogy volt egy enyhe elzáródásom, ami a vizsgálatnak köszönhetően meg is szűnt, úgyhogy... hát, kezdődik minden elölről. Ami jó, mert újra azt érzem, hogy mégis van remény, másrészt viszont nem tudok úgy tenni, mintha az elmúlt 4 és fél év nem lenne már mögöttünk az összes csalódással, sírással, elkeseredettséggel, stb. Persze igyekszem nem erre koncentrálni. Az átjárhatósági utáni első hónapunk sikertelen volt a tökéletes időzítés ellenére, tegnap jött meg, hát volt megint egy kis problémám az élettel emiatt, de mára már inkább a következő termékeny időszakom köti le a figyelmem :)

Egyébként mi is felfigyeltünk már erre a párommal, épp tegnap is beszélgettünk róla: hogy úgy érezzük, nekünk mindenért minimum ötször annyit kell dolgoznunk, mint más, "átlagos" embereknek, pároknak. Ez sajnos kb. mindenre igaz az életünkben, lehet, ez valami karma, vagy ilyesmi, bár nem értem.

Ha jól értelek, nálatok nincs eü. probléma, vagy legalábbis még nem tartotok ott, hogy ez kiderülhessen. Ettől függetlenül teljesen megértem az érzéseidet, hiszen nem csak a meddőség miatti gyermektelenség lehet fájdalmas. Én már sajnos minden oldalról végigjártam ezt.

Nem tudok mást javasolni, csak amit magamnak is mantrázok állandóan, hogy nem szabad túl nagy teret engedni a negatív érzéseknek, ki kell persze engedni néhanapján, de aztán el kell engedni, és pozitívan hozzáállni az élethez. Már csak azért is, hogy ne váljunk keserű, irigy emberekké, mert én nem ilyen anyát szánok a leendő gyereke(i)mnek.

Már így is nagyon sokat írtam, de azért belinkelek ide egy kérdést, amit két éve írtam ki itt, és épp tegnap emeltem ki, mivel ugye újra aktuálissá vált... pont ezért írtam ki anno, hogy az ilyen helyzetben lévő, és ilyen gondolatokkal küzdő sorstársakat összegyűjtsem, mert szerintem néha nagyon nagy szüksége van mindannyiunknak arra, hogy kiönthesse a szívét.

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__teherb..

Szia!

Nem vagy egyedül:

csakazertis2010.blogspot.com

Én idén leszek 30, és 2 és fél éve várjuk a babát. Mindketten akarjuk.

Lehet, hogy badarság, de talán sikeretek is lenne, ha a párod is benne lenne a babatémában 100%ra. Mert így ha elkezdődnek a vizsgálatok stb, nem lesz annyira partner benne. Ami nem jó.

Az én párom gyereket akar, de tőlem. És ez jólesik, mert biztos sok "meddő" nőt elhagy a párja. Én ezzel nyugtatom magam, hogy nekem ő van, és mi itt vagyunk egymásnak. Másnak még normális párja sincs ilyen korában. Vagy gyerekük van, de folyton ölik egymást.

Szia, megint a hosszúválaszos vagyok :)

Hát, nem biztos, hogy megértetned kell ezt a pároddal, mármint ezt nem tudod szerintem így egyben "lenyomni a torkán". Ha neki visszamaradt, feldolgozatlan problémái vannak még a gyerekkorából, azt szerintem mindenképp helyre kéne előbb tenni. Lehet, hogy ehhez elég lesz nektek néhány igazán őszinte beszélgetés.. Csak próbálj odafigyelni rá, és megérteni őt, lehet, az is feloldja benne a görcsöt, ha érzi az elfogadást részedről. Már ha tényleg ez a problémája. Persze akkor sem biztos, hogy ennyi elég, de az viszont igen, hogy ez sajnos nem egy olyan fajta "vita", amit észérvekkel, rábeszéléssel lehet megoldani. Szerintem. Ehhez persze szükség van türelemre a részedről, és ez ezért lesz rettentő nehéz.. Megértem ezt is, hidd el, mert ezen is átmentünk, már ha beszélhetek erről múlt időben, lehet, hogy ez egy folyamat, nem tudom.

Párod egyébként mennyi idős, mióta vagytok együtt? Volt már szó korábban a gyerekvállalásról köztetek?

Látom, kezdek megint hű lenni a nevemhez, és szómenésem van :) Örülök, ha tényleg segít neked valamit, már csak beszélni is róla.. hát velem nyugodtan. Szerintem rajtam is látszik, hogy túl messze kerültem a barátaimtól (nem csak fizikailag...) :)