Mit tehetek most, ki segíthet? Két pozitív teszt után (5 hét) tegnap este elkezdtem barnázni.
Reggel betelefonáltam a kórházba (kistarcsa), hogy félek baj van, erre ők jövőhét péntekre adtak időpontot.
Nincs itt orvosom még de itt szeretenék majd szülni.
Nekem meg éppen az a véleményem, hogy igenis le kell írni a negativ tapasztalatokat is!!!! Attól tudok falramászni, hogy sokan áltatjátok egymást. Na nem ebben az esetben, de nagyon sokszor bebeszélitek egymásnak, hogy tuti terhesek és még nagyobbat csalodnak. Igenis tudni kell a negativ dolgokról is. Te pedig azt írtad, hogy azok akiknek vetélése volt, hamarabb terhesek lesznek. Ha olvasgatod az oldalt, akkor baromság ilyet kijelenteni, mert annyi esélye van, mint másnak és egyénfüggő. A vetélésemnél nekem is ezt mondta mindenki, és mégsem igy lett. De persze vannak olyanok (mint Te is) akiknek rögtön sikerül. Ilyen is van, de azért írtam le, hogy nem minden esetben van így, mert Te tényként közölted, hogy hamarabb sikerül.
Kedves kérdező! Te pedig ne szomorkodj, mert lesz még babád!! Ez az ami biztos!! :)
Sziasztok!
Igértem, hogy írok, ha kész van a csütörtöki vérvétel eredménye. 25 IU/l lett a béta hcg szint a véremben. Ma is vettek vért, ami gondolom már 0 IU/l fog jelezni. Ennek pénteken lesz meg az eredménye, illetve akkor megyek érte, mert akkor megyek dokihoz is.
A vérzésem is elmúlt, normális menstruációnak kevés, de a terhesség elvesztéséhez elég volt. Mellfájás is elmúlt.
Írok majd pénteken is, hogy mit mondott a doki.
Addig is minden jót kívánok nektek. Vigyázzatok magatokra!
A történet legvége, ahogy azt megigértem:
A második vérvétel (béta- hcg) eredménye már negatív lett.
Az orvos pénteken meg sem vizsgált, a papírokat sem nagyon nézte meg.. Közölte azt amit már tudtam, hogy elvetéltem és panasz esetén kérjek időpontot. Soha többet nem megyek a kistarcsai kórházba, és mindenkinek ezt javaslom, aki ezt az oldalt egyszer elolvassa. Teljessen hülyén és megalázva éreztem magam. Ja és azt mondta, hogy védekezzek jobban, ha nem akarok megint így járni. Na ekkor legszívesseben kirángattam volna a székéből. Nem tudom miért feltételezte azt, hogy nem akartam ezt a gyereket, hiszen a fáradságot sem vette, hogy megismerjen.
Sziasztok!
Hát eljött az idő mikor ismét merek ide írni.
14 hetes terhes kismama vagyok, és szerencsére minden rendben velünk. Szóval attól, hogy egyszer megtörtént nem törvényszerű, hogy újra bekövetkezik. A múlt pedig már csak egy távoli rossz emlék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!