34 évesen miért nem hiányzik, hogy gyerekem legyen?

Uhh... Hát akkor nem is jó a feltett kérdésed. Valójában nem arról van szó, hogy nem vágynál rá, csak a túl nagy felhajtástól kiver a hideg. Teljesen megértelek.

Hát azt tudom javasolni, hogy ezt mondd el a párodnak. Nem tudom, ő hogyan reagálna, de kényes téma tud lenni. Jól válaszd meg a "mikor"-ját, és stílusbeli "milyen"-jét a beszélgetésnek. Azt , hogy mikor hozod fel. Nehogy félre értse, és rosszul reagáljon. Én is vitáztam az enyémmel, de normál keretek között mire megértett miért viszolygok ettől az egésztől, mi az a mi valójában taszít. Igazából akkor fordult nálam a kocka, amikor ő megértette miről beszélek. Na utána nem sokkal lett az a romantikus éjszaka. Egyszerűen annyira jó érzés volt, hogy megértette mi volt a bajom, megértette miről beszélek , hogy egyszerűen leomlott egy hatalmas fal ... Belülről baromira feszített engem is az érzés.. De az a beszélgetés hatalmas megkönnybülést okozott.

"De ez a téma nálam olyan nyögve nyelős s tudom ennek nem szabadna így lennie."

Mert miért nem szabadna? Emberek vagyunk! Mindenki másként érez, másként viszonyul dolgokhoz. Nem fekete meg fehér minden (bár sokan azt szeretnék.. ) Ahogy itt elolvasok néhány 20 év körüli, hogy ömlenegenk(és itt nem rossz értelemben, csak más szót nem találtam hirtelen :) ) a várandósságukról, akkor én sem tudom, hirtelen hol élek. Én nem váltam a pozitív tesztől egy rózsaszín habcsókká... Valamint 20 évesen esezmbe nem volt , hogy gyereket vállaljak. De még 30 évesen csak kezdtem barátkozni a gondolattal. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy ettől majd rosszabb anya lennék, vagy egyáltalán mint nőnek szégyellenem kellene magam, mert nem akartam huszon X évesen gyereket. Ennyi! Bármit lehet ÉREZNI! :) Ezért vagyunk emberből :)