Ki mikor vállalta be az első gyermeket?

Szia!

19 évesen lettem anyuka. Nem tervezett baba volt, az esemény utáni úgy megkavarta a hormonjaimat, hogy fogalmam sem volt mikor kellene megjönnie a mensimnek, a dokiknak eszébe sem jutott rendes fogamzásgátlót felírni, én pedig csak reménykedtem benne, hogy a ritka szexek alkalmával (nem éltünk még együtt) nem fogok teherbe esni. De hát mégis. Amikor a doki közölte velem, hogy 6 hetes terhes vagyok, és megkérdezte megtartom-e, fel sem merült bennem, hogy elvetessem. Úgy néztem rá, mint egy csúszómászóra, hogy miért kérdez tőlem ilyet. :-)

Lehet hogy fiatal voltam még hozzá, minden anyagi háttér nélkül, fogalmam sem volt, mit hogyan kell tenni, de nem is gondolkodtam rajta sokat. Ha így történt, hát így, megyek tovább ezen az úton. Az apját megkérdeztem, mit szól a babához, de különösebben nem érdekelt a véleménye, úgy voltam vele, a baba marad, vagy az apjával, vagy nélküle. Rögtön megkérte a kezem. Sosem voltam házasságpárti, de mindenki azzal macerált, hogy ennek így kell lennie, hát belementem. Ezt a döntésemet később megbántam, de a babát sosem. Nem tudom, mennyire voltam/vagyok jó anya, biztosan vannak olyanok, akik nálam jobban csinálják, de ez nem korfüggő szerintem.

Ha később szültem volna csak, talán nem hallgatok meg annyi hüle tanácsot, és kevesebb könyvet olvasok el terhesség/nevelés témában, és inkább a saját fejem után mentem volna, de lehet, hogy nem, és enélkül a tapasztalat nélkül ugyanúgy csináltam volna a dolgokat később is, nem tudom. Mivel fiatal anyuka voltam, mindenki segíteni akart, mindent meg akartak mutatni, hogy hogy kell, nem győztem elhessegetni őket. Az első fürdetésért is meg kellett küzdenem, de győztem. :-) Amikor először etettem a lányom kanállal, édesanyám ott ült mellettem, hogy segítsen, de nem kellett, csodálkozva mondta, hogy de hát megy ez nekem. Kérdeztem is, hogy miből gondolta, hogy nem fog. :-) Valahogy ösztönösen jöttek a dolgok. :-)

Pedig én sosem voltam kislánykoromban sem babázós, inkább építőkockákkal, logikai játékokkal játszottam, fiús szakmát választottam. Nem arra készültem kicsi korom óta, hogy ha felnövök feleség és anya leszek, és pont. Mindig úgy képzeltem el az életemet, hogy olyan munkám lesz, amit szeretek, lesz egy otthonom, ahova hazamegyek esténként. Az álmaimban nem szerepelt család, férj, gyerek. Ezt úgy értem, hogy tényleg eszembe sem jutott. Amikor arról kellett fogalmazást írni, hogyan képzeljük az életünket 20 év múlva, én inkább valami futurisztikus környezetet képzeltem el, és rajtam kívül nem volt benne más. Az első szerelmem, aki annak idején elhagyott, 20 év múlva megkérdezte tőlem, hogy szoktam-e főzni. :-)) Mondtam, hogy persze. Leült, mint az iszap. :-))

Ebből azt a következtetést vontam le, hogy azért vált meg tőlem, mert úgy gondolta, karrierista nőszemély leszek, és nem vagyok alkalmas családalapításra. :-))

Úgy tűnik, tévedett. :-))

Szerintem nem érdemes az egész életünket előre megtervezni, mindig lesznek előre nem látható problémák, lehetőségek, és a döntéseink mindig akkor születnek, amikor szükség van rájuk, egy pillanat alatt megváltozhat az egész életünk. Lehet, hogy jelenleg minden adott valakinél egy babához, de holnapra kártyavárként omlik össze minden, vagy éppen fordítva.

Gondolkodtam azon, hogy más lenne-e az anyagi helyzetem, karriert tudtam volna-e csinálni, ha akkor nem szülöm meg a babát, de arra jutottam, hogy nem. Nem a baba miatt nem tanultam tovább, akkor sem mentem volna egyetemre, ha ő nincs, legfeljebb más városban dolgoztam volna, de az alaphelyzet ugyanaz lenne.

Sosem éreztem úgy, hogy kimaradtam volna valamiből, igaz nem voltam az a nagy bulizós, de ha mégis elmentünk valahova a férjemmel, egy rakás családtag versenyzett a dadaságért. Ez sem korfüggő. :-) Szerintem nincs ideális kor arra, mikor vállaljunk babát. Sokkal inkább az számít, kinek mi hiányzik az életéből. Még csak azt sem mondhatom, hogy beállítottság kérdése, erre én vagyok az ellenpélda. :-)

Ha úgy érzed, itt az ideje a babának, akkor itt az ideje. Ha nem, akkor várj még. Ezt kívülről nem lehet megítélni, még a családtagok sem kompetensek. Csak utólag derül ki, hogy jól tettük-e amit tettünk. Egy filmben mondta egyszer valaki : "Minden döntésünk próbája az, hogy meghoznánk-e még egyszer, ismerve immár a következményeket."

Én úgy érzem, amikor vállaltam 19 évesen a babát, jó döntés volt. :-)