40-41 évesen felelőtlenség újabb babát vállalni?
Nem első baba lenne de úgy érzem öreg megfáradt vagyok már.
Most lett ovis a legkisebb és 3 hónapja dolgozom újra.
Kicsit sokkolt a pozitív teszt. Annyi félelem van most bennem.
19 -es
Alapvetően nem vagyok fáradt lehet most a reggeli rosszullét beszél belőlem. Hogy öregnek és fáradtnak mondtam magam.
36 majdnem 37 voltam most a kicsivel mikor született és nem éreztem nehezebbek mint 25 évesen az elsőnél. Még több türelemmel is vagyok és jobban figyeltem rá mint huszonévesen.
Fittség: a 15éves fiammal futok le 10km-eket szóval nem érzem magam fizikailag rottyon.
21, akkor őszintén szólva nem értem annyira, hogy miért ne vállalnátok, mire fel a dilemma.:) A leírtak alapján jó anyja vagy a meglévő kettőnek, és fizikai erőd, energiád is van, türelmed is a meglévő ovis mellett. A picihez nyilván kötődsz, mert egyrészt ha nem, akkor nem lenne benned dilemma, másrészt meg mert anyaként tudod, hogy az a pici baba benned ugyanolyan most, mint amilyenek az idősebbek is voltak egyszer, és ugyanúgy a tied, mint ők.
Nem tudom, én ilyen helyzetben az első sokk után (ami természetes, ha egyszer nem így terveztétek) elkezdenék berendezkedni az újabb kisbabára, utánanézni, milyen lehetőségeim vannak, akár támogatasok, stb.
24 és
Mire a most 3 éves 20 lesz... én 57 igen. 🤷♀️ ilyen a matek
29-es
Azért ha belegondolunk nem egy 40 éves a klasszikus nagymama kép. Vagy neked igen? Tehát a süt/főz/horgol és várja az unokáját 40 évesen? Na ugye hogy nem... 60-70 éves korban nagyszülő az már reálisabb. Anyukám pont 60 évesen lett nagyi.
Igen anno én is 28 évesen a legfiatalabb voltam a szülők közt az oviban. De mi ez egy verseny?
Nem tukmálom én a 3 évesre a játszóteret sőt ő mondja minden nap hogy kistesót szeretne és hogy neki miért nincs mikor az összes ovistársának van kisebb tesója.
Fáradt vagyok mert 1 hete émelygés gyötör. Nem tudom most ez csak a jelenlegi állapot miatt vagy tényleg sok volt az eddigiek.
Foglalkozás 13-15 éves kamaszokkal hogy foglalkoznál ja nincs még ekkora gyereked. Megsúgom már a saját kis világukban vannak, ahol már piszkálódásnak veszik ha csak hozzájuk szólok 🙈😀
Szóval a 3 éves az akivel lehet játszani, szánkózni, sétálni, festeni, varrni, sütni stb.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!