Milyen nagyon korai tüneteitek, megérzéseitek voltak, ami után aztán kiderült, hogy baba van a dologban?
Tudom, hogy az első tünetek a beágyazódást követően jelentkeznek, sőt, valakiknél még annál is később, vagy egyáltalán nem.
Viszont itt most olyan nagyon korai jelekre/érzésekre lennék kíváncsi, amit nagyon az elején éreztetek, és sejtették, hogy a terhesség miatt van…és végül így is lett. :)
Szia.
Nekem úgy néz ki két év után sikerült egy pozitív tesztet produkálni bár dokihoz még csak két hét múlva megyek.
Rendszertelen menstruáció miatt nem igazán tudok ciklust számolni de iszonyatosan szúrt a petefészkem felfujodtam a nadrág szorított és ami inkább nem hagyott nyugodni a több mint 1 hete tartó mellfajdalom de olyan szinten hogy a melltartót sem tudtam el viselni magamon. Mivel ha megjön sincs ilyen problémám sosem így kezdett gyanús lenni.
5.en negatívat teszteltem szept 9.en viszont már pozitívat.
Ha naptár alapján számolok 4napja kellett volna megjonnie ha 30 al nézem de ugye nálam ez változó. Illetve ma fozesnel a nyers hús szagától rosszul lettem annyira hogy a kész kajabol sem tudtam enni illetve a sűrűbb fehéres folyás.
Nálam ezek voltak a tünetek. Remélem tudtam segíteni kedves kérdező és kíváncsian várjuk az eredményt majd ☺️☺️🤞
Én igazából nem éreztem semmilyen mellék hatást kivéve amikor pisilnem és éreztem hogy vlmi nm oké mint ha szakadt volna le a mehem azt hittem először csak fel fázás de ki derült mégsem
"20 hetes kismama
Nálam a mellfajdalom és extra érzékeny bimbo. Meg is dagadt vagy nőtt nem tudom, hogy mondjam. A melltarto ami mindig jól takart na azon is át ütött, emlékszem a kolléganőm meg is jegyezte, hogy “állnak a lanyok” nagyon kellemetlen volt…
A pozitív teszt napján furán ébredtem azt éreztem, hogy eg a testem, pedig mindig is hal veru voltam. Akkor volt egy heppem hogy ébredés után mertem a hőmet szájon keresztül és aznap reggel 36.9 volt! Jelentsen bármit is mert össze vissza csináltam de ez meg maradt a fejemben. 😅
Nálam semmi, csak nem jött meg.
Petefészek szúrkálás tök normális, ez nem terhestünet, nélküle is lehet ilyen.
Amúgy a kávét én nem kívántam terhesen, le is szoktam arról a napi fél csészéről is, amit korábban ittam. Viszont már csak késésnél, addig jóízűen ittam.
Nem esett jól a pálinka, teszt előtt 3 nappal. 😆😆
Azóta már 10 hónapos. 😊
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!