Milyen nagyon korai tüneteitek, megérzéseitek voltak, ami után aztán kiderült, hogy baba van a dologban?
Tudom, hogy az első tünetek a beágyazódást követően jelentkeznek, sőt, valakiknél még annál is később, vagy egyáltalán nem.
Viszont itt most olyan nagyon korai jelekre/érzésekre lennék kíváncsi, amit nagyon az elején éreztetek, és sejtették, hogy a terhesség miatt van…és végül így is lett. :)
Semmi elmaradt a menzesz
Minden ami előtte volt azt PMS-nek tudtam be.
Tudom vannak akiknek fáj a derekuk, meg a fejük aztán terhesek lesznek, és azt gondolják a derékfájás, fejfájás a terhesség miatt volt.
Szia! Most várom a harmadikat. Mind a 3 baba első próbálkozásra jött. Most biztos sokan hülyének fognak nézni, sőt lehet, hogy én is csak bebeszéltem magamnak 😅. Szóval mind a 3-nál az együttlét másnapján megmagyarázhatatlan, nyilalgató, szurkáló érzést éreztem az alhasamban. Most a harmadiknál ebből már biztos voltam, hogy sikerült. Korai tünetnek egyébként a gyakori pisilést tudnám mondani, amiből én már szintén tudtam. Ez az elmaradt menzeszt megelőzően kb 3-4 nappal kezdődik. Utána társult nekem hozzá teltségérzet és erős gyomorégés.
Szóval én személy szerint ezeket vettem észre magamon.
Akkor nem gondoltam, hogy a terhesség jele lehet, csak késöbb, már jócskán mikor terhes voltam esett le, hogy ez egy jel lehetett.
volt már egy fiunk. a 2.terhességem pedig egy veszteség volt.
már 4.hónapja próbálkoztunk. Túlzásba nem estünk, mert pl én sosem figyelgettem a ciklusom, mikor van ovum, mikor lehet a beágyazódás stb... Éltünk, szexeltünk mikor kedvünk volt. Ha megjött, tettem egy x-et a naptárba és ennyi.
Férjem születésnapja volt. otthon voltunk aznap. ünneplés, család, jól éreztük magunkat. Este mikor elment mindenki, a fiunkat elaltattam, férjem épp fürdött. Én ültem a nappaliban és bámultam ki a fejemből. És egyszercsak megmagyarázhatatlan dolgokat láttam. Fehér pici foltok kezdtek el körözni a fejem körül. Elkönyveltem annak, hogy túl fáradt vagyok.
Nem tulajdonítottam nagy jelentősséget neki, de napokig azért vissza-vissza emlékeztem rá, hogy vajon mi lehetett.
Másnap reggel amikor felkeltem, véres volt a bugyim. De törlésnél a papír már nem. Tuti meg fog jönni. De utána számolgattam, nagyon korán volt ez. kb 1 héttel a normális ideje elött.
Aztán csak nem jött meg.
Mondom lehet este túl hevesek voltunk,vagy valami hormon baj.
Aztán vártam, hogy megjöjjön. Semmi. 28nap, 29nap... 30.napon már ellőttem egy tesztet. pozitív.
kb 2-3 hónapos volt már a lányom, mikor barátnőmék belevágtak a baba témába. akkor beszéltem ezekről a dolgokról először, neki.
Ő mondta, hogy tuti beágyazódási vérzésem volt. Akkor hallottam erről először. És ő váltig állítja, hogy azok a fehér foltok kis angyalkák, vagy szellemek voltak, akkor választottak ki engem (ő nagyon ilyen ezo)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!