Akarok gyereket, de félek tőle, így érdemes belevágni?

Szerintem ebben az esetben akkor vállalnám, ha már unatkoznátok otthon. Úgy értem, hogy már hiányozna, hogy valakinek a gondját viseljétek.

Ellenkező esetben nagyon terhesnek fogjátok megélni. És bár ez egyáltalán nem zárja ki, hogy jó szülei lennétek, de ha folyamatosan visszavágyódtok a semmittevős napokhoz, az nagyon ki fog készíteni.

Hát nézd, nekem vannak ilyen közeli rokonaim.

Két gyereket terveztek, egy lett, akkor mondták, hogy elég is nekik, meg őszintén látszik is rajtuk, hogy néha még ez az egy is sok, mert kényelmesek hozzá.

Persze, szeretik meg minden, de azért nem esnek túlzásba a foglalkozással. Míg meg nem tanult mászni, kb. a pihenőszékben ült a gyerek egész nap, mert akkor ott elvan szerintük, nem kell menni utána. Az udvarra nem nagyon mennek ki vele, mert nekik sincs kedvük kint lenni, ülnek bent. Fözée nincs, inkább kifizetnek havi 30-40 ezret bébipürére, de ők nem fognak azzal bíbelődni, nincs kedvük. Ha nem akar aludni, hagyják sírni, ők nem fognak járkálni vele.

Apuka nem fürdet, nem pelenkáz, mert neki ahhoz nincs kedve.

Nyilván így is lehet élni és gyereket nevelni, nekem fura, de szerintem ők sem gondolták, hogy ennyi foglalkozást igényel egy gyerek.

Nehéz kérdés, mert a gyerek tényleg iszonyú sok energiát igényel, de ugyanakkor energizál is: öröm vele lenni, öröm látni, ahogy fejlődik, öröm, ha megszólal, ha énekel, ha megtanul olvasni, ha ötöst hoz, ha megnyeri a matekversenyt, ha elmondja az első szerelmét, ha bejelenti, hogy unokád lesz...

Szóval kérdés, hogy tudsz-e hosszabb távú célokért (vagyis hogy egy boldog gyerek/ember boldog szülői vagytok) rövid távon áldozni a kényelemből. Ha a gyerek gondozását csak feladatként fogod fel, de nem képzeled el, hogy milyen örömöt ad magadhoz ölelni, akkor inkább ne legyen gyereked.

Nem, szerintem így egyelőre nem.

Egy gyerek érkezését optimális esetben elsősorban örömforrásnak fogják fel, nem a kényelem megszüntetőjének.

Egy gyerek sok teendőt ad, és ha az ember ezt örömmel is végzi, nincs olyan szülő, aki ne érezné néha tehernek az állandó készenlétet, az alváshiányt, szabadidő hiányát.

Ha ez túl nagy árnak tűnik, akkor még nem akartok gyereket eléggé.

Illetve a gyerekek nagyon különbözőek. Az első gyerekem borzalmasan aludt, ébren is folyton nyűgös volt, két embert kifárasztott teljesen, pedig segítségünk is volt. Megszenvedtünk mindent, amit meg lehet egy babával.

A második gyerekemmel viszont semmit. Evett, aludt, ébren is csöndben volt.

Ne hasonlítsatok már egy kutyacsaládtagot egy emberhez!

A gyerek hosszú távú befektetés. Az elején fárasztó, de ez a korszak nagyon gyorsan elmúlik. 18 éves korára felnő, de utána még évtizedekig lesz gyereketek, teljesebb a család. Unalmas csak ketten, életfeladat nélkül. Érdemes lenne ezt a kérdést pszichológussal körbejárni, hogy a nektek megfelelő saját döntést hozzátok meg. De ne ne valami bigott vallásos legyen a pszichológus.

Én nem tartom jó ötletnek a kutyát, félrevezető lehet!

Egy kutyát,már nagyon hamar otthon hagyhatsz, ha el akarsz menni dolgozni,vásárolni,étterembe.Be lehet adni panzióba is nyaralás alatt.A kutyád simán elfekszik a kanapén,míg veszel egy 40 perces aromaterápiás forró fürdőt, vagy simán végig tudsz nézni mellette egy filmet/híradót.Egy kutya miatt nem kell munkahelyet váltanod, mert az ovi csak 7-kor nyit, de mindketten 6-ra jártok dolgozni.Egy kutya valószínűleg 1 éves korára szófogadó, na egy embergyereknél még igazán itt kezdődik a java.

Szóval felesleges kutyát vennetek, a gyerek ezerszer nehezebb.