A mai gazdasági helyzetben vállalnátok gyereket? 25n

Nem verem át, meg lett mondva neki, hogy nem fűtünk. Csak ő hajlamos ezt figyelmen kívül hagyni és a saját feje után menni, nem gondolva a következményekre. Úgyhogy ez egy megelőzés.

tehát átvered, mert kikötötted úgy, hogy nem tudja. Ha tudná, nem kapcsolná be...

Szép, amikor még ebben sem tudtok megegyezni. Meg lett mondva neki? És mi van, ha ő mondja meg, hogy márpedig fűtünk? Pont annyi joga van diktálni, mint neked.

"Ha eladjuk akkor meg hova megyünk? A kisebb, hasonló vagy alacsonyabb rezsijű lakások drágábbak mint amiért ezt el tudnánk adni."

Hol drágább egy lakás, mint egy családi ház? Melyik település?

Nekünk egy 3,5 es egy 1,5 éves gyerekünk van. Saját ingatlanunk van, és mindkettőnknek olyan végzettsége, amivel mindig el lehet helyezkedni. Emellett közalkalmazottak vagyunk, ami nekünk biztonsagot ad, es tűrhetően is keresünk.

Mindamellett eredendően visszafogott emberek vagyunk, és ilyen körülmények között mi anyagilag nem félünk, bár szeretnénk gyűjteni a gyerekeknek lakasra, és ebből a szempontból már számít a mostani helyzet.

Ellenben mi a klímaváltozástól, a megjósolt civilizációs összeomlastól, háborúktól félünk. Ha most állnank a második gyerek előtt, a párom, akinek az idei aszállyal es az ukran-orosz haborúval jött el az "oh my god" érzés, szerintem nemet mondana.

Akik nem akarnak gyerek nélkül meghalni, azok vállalnak, akármi van.

Inkább a 2. vagy 3. gyerek gondolatát szokták elengedni külső tényezők miatt.

4 hónapos a kislányom. A családunk története miatt vállaltuk és mert a saját mikrogazdasági környezetünk stabil. Közvetlen családtagjaim születtek (mint mindenkinek) I. és II. vh idején. Volt szerencsém még a dédipapámtól meghallgatni milyen világ volt az, amikor azt sem tudták éppen kit kell lőni és miért, vagy amikor hadifogságban volt 4 évig. A nagymamám is sokat mesélt németeket bújtató szomszédokról és az orosz kegyetlenségekről. A másik nagyszüleim '56-ban kezdték a közös életüket, a tesóm Csernobil idején született, én meg rendszerváltáskor, a dél-szláv háború mellett. Pont egy kis covid vegye el a kedvünket? :) Ha az ember ebbe belegondol, minden egyes generációnál történt valami itthon, vagy a közelünkben. Logikusan végig gondolva, vajon mennyit kéne ilyen szempontból várni az "ideális helyzetre"?

Minket a saját helyzetünk befolyásolt. Amíg nem volt saját lakásunk, minimum egy évnyi tartalékunk, vagyis nem biztosítottuk magunkat minden oldalról, addig nem próbálkoztunk. Amint mindez meglett, belevágtunk. Párhuzamosan a családiház keresésbe is.

Most fogunk költözni és igen, most van bennem némi stressz őszintén szólva. Hogy fizet-e időben a vevőnk, kap-e hitelt, tudunk-e időben fizetni, költözni, kevés megtakarításunk marad (1+ évre még így is elég lesz azért), megint lesz 10 millió hitelünk, stb. Mindennap eszembejut, hogy b*sszus ez most lehet felelőtlen döntés volt. Már éppen hitelmentesedtünk, erre most megint felveszünk, elszabadulnak az energiaárak és mi nagyobba megyünk... Cikáznak a gondolatok, ugyanakkor tudom, hogy amikor a lakásunkat vettük is így éreztem és az ég-világon semmi gond nem volt. Ez egy nagy lépés.

Tervezünk tesót, de amíg azt nem mondhatjuk, hogy az új helyünkön is stabil lábakon megállunk már, el nem száll belőlem minden aggodalom, addig nem lesz.

A "nagyfiam" 5 éves. 30 évesen szültem, 12 éve voltunk már együtt a férjemmel. Saját ház van, amit még törlesztünk. Max 3 év korkülönbséget szerettünk volna a tesóval, 2 gyermeket terveztünk. Aztán amikor időszerű lett volna a második, jött a covid. Nem mertük így bevállalni, mivel eü-ben dolgozok bőven kivettem a részem a járványból. Idén január-február környékén úgy láttuk, hogy talán szelídülnek ezek a hullámok, majdcsak lezajlik a neheze, ezért hozzáfogtunk. Megbeszéltük, hogy idén ha sikerül lesz, ha nem akkor később már nem. (35 felett már nem akarok szülni). Sikerült, csak épp utána jött ez a háború, válság stb. Most vagyok 30 hetes a pocaklakóval, nyilván nagyon várjuk. De megmondom őszintén (lehet kövezni), hogy ha 1 hónappal korábban tudjuk ezeket, maradt volna egyke a fiunk. Elvetetni fel sem merült, hiszen szerettük volna eleve, de ez a rezsiválság most nagyon megviseli a háztartásunkat. Értem hogy a történelemben mindig voltak szűkösebb idők, válságok, járványok. De most ezzel az anyagi bizonytalansággal én nem vállalnék. Rengeteg pénz mire minden megvan még így is, hogy már van egy fiunk. És semmiből nem a legújabb trendi stb cuccokat nézem. Használtak is tökéletesek.

Nem mondom hogy éhezni fogunk vagy megfagyunk, de nem érzem magunkat biztonságban, nyomaszt a helyzet. A terhességemre is rányomja a bélyegét.

A helyetekben legalább 1 évet várnék. Még bőven időben lesztek.

12 éves a kapcsolatunk, 8 éve vagyunk házasok, ugyanennyi évet vártunk a babára. Covid, háború, infláció - ez engem már nem érdekel. Megtörtént a csoda, végre úton a babánk.

Eddig is boldogultunk, jól gazdálkodunk a pénzzel, jó döntéseket hoztunk.

A lakáshitelünk maradékát nemrég kiváltottuk babaváróval, így a lakás tehermentes lett, nekünk meg kevesebb, mint 50 ezer forint a havi törlesztőnk. Ha ezt nem bírjuk fizetni a kiadások mellett, kérdem én, mit csinál majd az, aki sokkal többet törleszt, vagy albérletben él gyerekkel vagy több gyerekkel?

Egy gyermeket terveztünk, végre úton van, nem görcsölök, hogy mi lesz.

Mert ha mi eljutunk odáig, hogy nem bírjuk anyagilag, addigra az ország 80%-a éhenhalt.