Szerintetek nem lenne jobb a teherbeesést halasztani a vírus utáni időszakra?
mi az irigység abban, hogy leírom én miért nem vágnék bele és itt nem azt mondom hogy TI ne vágjatok bele, hanem hogy ÉN. A magyar nyelvtan megy még?
Valahol nagyon félreértitek a válaszaimat és csak nagyon beakartok sértődni.
Még egyszer ha nem tetszik szimplán ne vegyetek róla tudomást, mert nem minden válasz hozzátok szól és nem rólatok szól minden.
Volt egy kérdés, én válaszoltam, na bumm, mintha nem erről szólna ez az oldal:P
Az, hogy külföldön ennyire nem foglalkoznak a kora terhességgel, számomra inkább elkeserítő mint megnyugtató. Olvastam sokaknál, akik kint élnek, hogy a 12. hétig a vetélés megakadályozásával sem foglalkoznak. Simán hazaküldik a vérző kismamát.
Nekem egy ilyen helyen valóban nem lehetett volna gyerekem. A három terhességemből egyiknél sem volt még petezsákon kívül semmi, amikor vérezni kezdtem. És nem elküldtek, hogy " ha nem marad meg, akkor úgyis valami baj volt vele", hanem kaptam gyógyszert. Olyan gyógyszert, amit több kismamának nem írtak fel a járvány közepén is lelkiismeretesen dolgozó, súlyos pénzeket elkérő magánorvosok, mondván olyan kicsi a hormontartalma, hogy majd inkább injekcióban kapják, amikor lesz szívhang. Nem lett :(
Nekem három terhességből két gyönyörű, egészséges lányom lett. A harmadikkal sajnos későn jutottam gyógyszerhez. És a negyedikkel is későn jutnék, ha a 8. hétre adnának időpontot. Vagy ha a helyettesítések miatt olyan orvost kapnék, aki úgy gondolja, a gyógyszernek nem elég a hatóanyaga. Inkább várok pár hónapot. Ha most teherbe esnél és elvetélnék, úgyis ugyanúgy várnom kellene a következő próbálkozásig és egy fájdalommal is több lenne.
Szerintem, aki évek óta sikertelenül próbálkozik és túl van több vetélésen, annak pont hogy most érdemes lenne várnia. Mert nekem ez nem a problémamentes terhesség kategória.
Azért azzal vitatkoznék, hogy rendesen megy a terhes gondozás.
Nekem még a járvány előtt volt egy uh-m a 20. Héten, meg a védőnőnél egy konzultáció. 25 hetes vagyok, azóta nem látott senki. Se védőnő, se háziorvos, se nőgyógyász, senki. Nem néztek se vizeletet, se haskörfogatot, mert minden le van zárva. Magán nőgyógyász sincs a városunkban, mert rengeteg 65 év feletti doki van nálunk a kórházban, és egyszerűen bevezényelték a magándokikat is, mert nincs aki ellássa az állami teendőket.
Könnyen beszél az, aki még nem terhes, és nincs benne a helyzetbe, vagy csak éppen most tesztelt pozitívat, vagy esetleg Pesten lakik.
De Pesten kívül is van élet, és mi bizony, nagyon félünk, mert a terhes gondozás nem működik, egyedül kell majd szülnünk, egy idegen dokinál. Ha lenne választásom én biztos nem lennék most terhes, mert én egy normális, gondtalan terhességet választanék ahelyett, hogy a bizonytalanságban kell várnom a babámat, és csak reménykedhetek, hogy minden rendben van odabenn.
Persze, mi imádkozunk, hogy július végére normalizálódjon a helyzet, és legalább a szülést a választott dokinál sikerüljön megejteni, de azért erre nem lehet alapozni, hogy hát júliusra helyre áll minden.
Egy szó, mint száz, aki most vág bele a védekezés nélküli szexbe, mindenképpen tájékozódjon, ott ahol lakik, hogy hogyan megy a terhes gondozás, mérlegelje, hogy ő nyugodtan szül-e idegen környezetben, szinte egyedül, és csak utána döntsön, mert nekem pl nem érte volna meg ezt a sok idegeskedést, az, hogy pár hónappal, max egy fél évvel hamarabb lettem terhes.
#81 ezért írták itt előttem, hogy mindenki mérlegelje hol lakik milyen lehetőségei vannak.
És bocs de egy egészséges pesti lakos nem fog várni, vagy szégyellni magát mert "pesten kívül is van élet" meg vkinek itt speckó orvos kell speckó gyógyszerekkel.
Mindenki törődjön magával és tartsa szem előtt a saját evészségét, ne mást "hülyézzen" meg személyeskedjen. Attól nektek nem lesz sem jobb sem rosszabb.
És igen 66%os irigy vagy. Nem érdekelnek a mellébeszéléseid. További jó magyarázkodást.
Mire is lennék irigy? Most már érdekel 😆 amúgy ha azt hiszed a terhességre vagyok irigy hát csalódást kell okoznom. Ha sikerül a baba juppi, ha nem akkor örökbefogadás időm van a várakozásra, addig utazgatok amíg nem jön össze.
Előző válaszoló sajnálom, hogy nálatok nincs megfelelő egészségügy, de nem lesz semmi baj, biztos jó dokihoz fogsz kerülni. Kitartást ;)
81-es:
Nem arról van szó, hogy mindenki feltétlenül most essen teherbe, és senki nem mondja, hogy minden ugyanúgy megy, mint a vírus előtt. Itt arról van szó, hogy aki elfogadja a jelenlegi helyzetet, és úgy dönt, hogy akkor is belevág a terhességbe, azt ne nézzék le, ne nevezzék felelőtlennek, ne mondják rá, hogy veszélyezteti a gyerekét... mert nem így van. Nekem pl. nem fontos a fogadott orvos, az elsőnél sem volt, ügyeletben szültem, most is úgy tervezek majd.
Azt nyilván szeretném, hogy a férjem ott lehessen a szülésnél, de kibírom, ha nem. Ha választhatnék, hogy most essek teherbe és nem lesz apás szülés, vagy fél év múlva essek teherbe és apás szülés lesz, akkor az előbbit választanám.
Amúgy ha fél év múlva már rendesen megy a terhesgondozás, tehát újra lehet bátran próbálkozni, az azt jelenti, hogy a szülések is rendben mennek majd, apával, fogadott dokival és minden egyébbel. Tehát aki most teherbe esik, valószínűleg 9 hónap múlva teljesen normális körülmények között fog szülni.
Az is egyéni dolog, hogy ki mennyi vizsgálatot igényel.
Ezt írod:
"Azért azzal vitatkoznék, hogy rendesen megy a terhes gondozás.
Nekem még a járvány előtt volt egy uh-m a 20. Héten, meg a védőnőnél egy konzultáció. 25 hetes vagyok, azóta nem látott senki. Se védőnő, se háziorvos, se nőgyógyász, senki. Nem néztek se vizeletet, se haskörfogatot, mert minden le van zárva. Magán nőgyógyász sincs a városunkban, mert rengeteg 65 év feletti doki van nálunk a kórházban, és egyszerűen bevezényelték a magándokikat is, mert nincs aki ellássa az állami teendőket."
Engem alapból 6 hetente vizsgáltak az első terhességemnél. Sőt, most kapaszkodjatok meg, vizeletet nem is nézett minden alkalommal a védőnő. Volt, hogy 2-3 hónapig senki nem nézte a vizeletemet, mert szerintük a toxémiának lennének más tünetei is.
Ezzel lehet vitatkozni, de az tény, hogy sok külföldi, fejlett országban sem néznek havonta vizeletet, és nincs több haláleset toxémia miatt...
Ismétlen, nem azzal van a baj, hogy valaki most elhalasztja a próbálkozást, és azt is teljesen megértem, hogy te most félsz, szorongsz, nem örülsz ennek a helyzetnek. Ez teljesen természetes.
De higgyétek el, vannak, akiket nem riaszt el a mostani helyzet a teherbe eséstől, mert úgy érzik, így is biztonságban vannak. És igazuk is van. Nem, nem veszélyeztetik ezzel a magzatot, és magukat sem. Ha baj van, ugyanúgy ellátnak most is, egészséges terhességet meg nem kell olyan gyakran monitorozni csak azért, mert Magyarországon ez a szokás.
Szóval mindenki döntsön maga, de kérlek, ne nevezzük felelőtlennek, gyermekét veszélyeztetőnek a másikat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!