Szerintetek nem lenne jobb a teherbeesést halasztani a vírus utáni időszakra?
Mi nyáron tervezünk belevágni a kistesóval, de ha mostanra időzítettük volna, szerintem akkor sem halasztottuk volna el.
Az indokaim:
- Lehet, hogy valakinek fél év, egy év ide-oda nem számít, de mi tudatosan időzítjük a próbálkozás kezdetét. Persze, tudom, kiszámíthatatlan, hogy mikor esek teherbe, de mivel az első babával az első hónapban sikerült, tudom, hogy ez is benne van a pakliban. A két gyerek között mi kb. 2 év különbséget szeretnénk, nem akarok visszamenni a tesó előtt dolgozni (főleg hogy a jelenlegi munkáltatómhoz nem is tudnék, elköltöztünk), ezért ilyen szempontból jó lenne, ha a lányunk 3. szülinapja előtt megszületne. Ha eltolnám pl. fél évvel a próbálkozást, akkor ennek jelentősen csökkenne az esélye.
- Nem tudhatjuk, mikor lesz jobb a helyzet. Szerintem két lehetőség van: vagy pár hónap múlva sokkal jobb lesz a helyzet, vagy pedig ez egy időszakosan visszatérő, sokáig fennálló probléma lesz a következő években. Ha az első verzió jön be, akkor aki most teherbe esik, annak csak az első trimeszterbe zavarna bele a dolog, de igazából ott sem sokat számít, a kötelező vizsgálatokat megcsinálják, sürgősségi ellátás is van. Ha a második verzió lesz, akkor meg nincs értelme halasztani, sose tudhatjuk, mikor lángol fel ismét a vírus, mikor milyen lesz a helyzet az egészségügyben, most akkor évekig ne vállaljunk gyereket?
- Nálunk közel sem olyan rossz a helyzet, mint néhány más országban, és minden jel arra utal, hogy nem is lesz olyan. Én nem félek attól, hogy a terhes nők ne kapnának normális ellátást. Most nehezebb szülni, mert sok magánorvos nem dolgozik, meg egyes kórházakban nem lehet fogadott orvossal szülni, de ez a most szülőket érinti, aki most teherbe esik, azt már valószínűleg nem fogja, mert ez hosszú távon nem igazán lesz tartható állapot. Szerintem 9 hónap múlva újra normálisan üzemel majd az egészségügy.
- Sokan régóta próbálkoznak, és aki mondjuk 40 év körül vagy felette van, és kisbabát szeretne, az teljesen érthető módon nem fog kihagyni fél-egy évet a próbálkozásból, főleg hogy teljesen bizonytalan, mikor milyen lesz a vírushelyzet.
- Világszerte több mint 2 millió igazolt fertőzött mellett azért már lehet következtetéseket levonni abból, hogy ez a vírus kire mennyire veszélyes. Márpedig minden jel arra utal, hogy az egyébként esélyes kismamákra, magzataikra, babáikra nem jelent különösebb kockázatot a vírus, vagyis nagyon-nagyon kicsi az esélye annak, hogy a koronavírus valami súlyos problémát okozna.
- Azt az elég fura ellenérv szerintem, hogy ilyenkor "nem kellene mászkálni". Milliós tömegek járnak napi szinten boltba, dolgozni, BKV-zni, nehogy már azzal súlyosbítsam a járványt, hogy havonta egyszer felkeresem az orvosomat a fertőtlenített rendelőjében...
Persze azt is megértem, hogy akinek nem fontos most gyereket vállalni, akinek belefér a terveibe az is, hogy később fogan meg a baba, az elhalasztja. De szerintem nem kellene felelőtlennek nevezni azt, aki belevág most. Mert minden jel arra utal, hogy az egészségügy nem fog összeomlani, és a kismamákat/babákat sem veszélyezteti különösebben a vírus.
Mi fél éve próbálkozunk, nem fogjuk abbahagyni emiatt a szar miatt.
Akkor ennyi erővel hagyjunk abba mindent mert vírus van.
Magándokik úgyis fogadják a kismamákat, labort is csinálnak.
14-es: 2,5 millió igazolt fertőzött van. Ilyen nagy szám mellett nyilván lesz mindenféle korosztályú, élethelyzetű csoportból halálos áldozat. Pont azért hallottunk EGY DARAB terhes nőről, aki belehalt, mert ez annyira ritka. Azt is meg kell nézni, hogy mellette hány terhes nő volt, aki elkapta, és különösebb problémák nélkül átvészelte (rengeteg).
Ennyi erővel soha senki ne vállaljon babát, mert mindig vannak olyan betegségek, amikbe terhes nők belehalhatnak. Szinte biztos, hogy az influenzába is halt bele idén terhes nő, nem is egy, csak róluk nem hallunk, mert most a koronáról szólnak a hírek.
Kisbabák is haltak bele, pár darab csecsemő az egész világon. Persze ez is szörnyű, és borzasztóan sajnálom a családjaikat, de rengeteg egyéb betegség van, amibe belehal pár (vagy sok) csecsemő... Szóval emiatt szerintem nincs értelme elhalasztani.
Az már más lenne, ha a kismamák vagy csecsemők a veszélyeztetettek közé tartoznának, mint pl. az idősek.
Ez szerintem teljesen egyeni. Jo lenne azt gondolni, hogy 1-2 honap alatt jobb lesz, de sajnos a jelek arra utalnak, hogy a vakcina vagy a gyogymod megleteig ujabb es ujabb hullamok varhatoak, es javulni a helyzet legkorabban valoszinuleg csak 2022-ben/utan fog, addig a tavolsagot tartani kell, es igy a korlatozasok is idorol idore megujulhatnak az ujabb hullamoktol fuggoen.
Kerdes, hogy kinek mennyi ideje van varni?
Van-e valami az elozmenyeitekben, ami arra utal, hogy a varandossagot nagyon fontos orvossal vegigkovetni?
Van-e tartalekotok, hogyan erintene titeket a munkatok esetleges elvesztese?
Aki most szul, annak szerintem bizonytalanabb a helyzete, mint 9 honap mulva. De egy varhatoan magasabb rizikoju varandossag eseten en valoszinuleg varnek.
Szerintem döntsön mindenki belátása szerint.
Én most vagyok 12 hetes, boldog boldogtalantól megkaptam, hogy milyen felelőtlenek vagyunk, hogy vírus alatt bevállaljuk. Kicsit Utána számolnanak, rajonnenek, hogy meg sehol nem volt a virus, amikor teherbe estem.
De egyébként sem függesztettuk volna fel emiatt a probalkozast, az első gyerekunk is sokára jött ossze.
Igazabol meg orulok is, hogy nem kell a sok felesleges vizsgálatra rohangalni, Szegeden úgy van, hogy hiába van fogadott dokid, kozponti dokihoz es vedonohoz is jarni kell. Tehat 2 vedonod es 2 orvos kiseri vegig a terhesseged. Volt, hogy hetente kellett mennem vhova, és hetente uh-zgattak.
Tök felesleges. Ha valami meg van, úgyis ellatnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!