Aki nem félt egyáltalán a szüléstöl, végül mit mond róla utolag?

Én nem féltem a szüléstől. Aggódtam amiatt, hogy honnan fogom megtudni hogy itt az idő. Mikortól számoljam a fájásokat, mi lesz, ha pont az utca közepén folyik el a magzatvizem, stb. Szóval én ilyenektől féltem, de magától a szüléstől nem. Úgy voltam vele, hogy már millió nő túlélte, én is túl fogom! :) Meg mindenki mondta, hogy amint meglátom a picim, úgyis elmúlik a fájdalom. Szerencsémre indított szülésem volt, 40+6 hetesen, így megúsztam az aggodalmas részét. 11 körül kerültem szülőszobára és 16:35-kor született a babám. Azt mondják gyors, de nehéz szülésem volt. Fájt, szó se róla, mivel a fiam szalutálva született teljesen szétszakadtam, csak annyit kérdezett a doki a végén, hogy tudtam, hogy nagy a fájdalomküszöböm? :) Mivel első szülés nem tudok mihez viszonyítani. Nagyon fájt, de eleve úgy készültem, hogy ez lesz életem legfájdalmasabb élménye, de egyben a legcsodálatosabb is! Szülés közben, mikor már nagyon-nagyon-nagyon fájt, akkor meg az járt a fejemben, hogy mindjárt vége, már nem sok van hátra és megszületik a kisbabám! Nekem így nagyon izgalmas volt, nem is kiabáltam közben és utólag visszagondolva is életem legnagyobb élménye maradt. Komplikációk az utána lévő napokban voltak, de akkor is szép emlék, alig várom, hogy újra terhes legyek és újra szülhessek!!! :D

Boldog babavárást és jó egészséget!

én se nevezném félelemnek amit éreztem, egyszerűen tartottam az ismeretlentől és legfőképp a kínos szituációktól.....én úgy álltam hozzá, h kb egy napig kicsit rosszabbul érzem magam, aztán lesz egy gyönyörű kisbabám...

talán egy óra volt, mikor szinte nem tudtam magamról, de így utólag nem volt olyan rossz, szerintem a legrosszabb ha valaki előre túráztatja magát hónapokkal...

a fájdalom elhanyagolható az élményhez fogva!

soha nem fogom megérteni azokat a nőket akik altatásban, v nem akarnak szülni, mert az fáj....

Én egyáltalán nem tartottam tőle, így utólag azt mondom, hogy lett volna okom félni. Nagyon komplikált szülésem volt, nem volt csodálatos vagy felemelő érzés. Rettenetes fájdalmak és kiszolgáltatottság.

Persze a "végeredmény" miatt megéri, és lesz még kistesója is. De őt már EDA-van szeretném szülni.

Persze, hogy fájni fog:) én sem féltem a fájdalomtól, igazából a végén már nagyon elegem volt, túlhordtam a babát, gyors befektettek a kórházba, majd a húsvétra való tekintettel napokig nem nyúltak hozzám. 41+4 hetesen indítottak, hál'isten nagyon jó dokim volt, szép lassan adagolták az oxitocint. Reggel 9kor kezdtük, a fiam 18kor született meg.

A szülés nem is viselt meg annyira, inkább az, hogy utána elvitték a fiamat, állítólag rosszul vett levegőt, és nagyon kellett "harcolnunk", hogy végre hazamehessünk. Összesen csaknem két hetet voltunk bent, már nagyon elegem volt a végén.

Bármikor szülnék újra, nekem most az a parám, hogy mi van, ha ezt a babát is elviszik...

Első szülésem volt, nincs még tesó.

Nem féltem, inkább kíváncsian és izgatottan vártam. Fájni fájt, persze, de ahogy kibújt a lányom kértem a következőt.

Nem csalódtam. Kicsit jobb lett volna, ha nem 4 ágyas szülőszobában kellett volna szülni, na de majd a többit...

Inkább az újszülött osztályban csalódtam kissé.

Nem féltem, sőt sokan meglepődtek, hogy mennyire nem.

Nehéz szülésem volt, de végig nagyon poitívan álltam hozzá.

Utólag csak annyit tudok mondani, hogy ha 10-et szülnék még mind a 10-szer így csinálnám.

Jó a hozzáállásod.:)