Milyen érzés szülni?

Pont ugyanígy féltem, mint te. Aztán ahogy közeledett az időpont, és vált egyre nehezebbé minden, úgy vártam egyre jobban a szülést. Amikor eljött a nagy nap, már csak izgatott voltam, de nem féltem egyáltalán.

Nagy gyereket szültem, kevés beavatkozással, és (talán túl) gyorsan.

Szándékosan nem kértem gátvédelmet, azt akartam, hogy szegénykémnek minél kevesebbet kelljen kínlódnia a szülőcsatornában. Négykilós gyerek esetén aztán ennek megvannak a kellemetlen következményei, én mégsem bánom, hogy így döntöttem.

Hogy mennyire fáj. Az én esetemben nem sokkal jobban, mint az ifjúkori menzeszeim, utólag azt hiszem, már edzett voltam az efféle fájdalomra. A vajúdást bármikor újra végigcsinálnám, nekem a kitolás volt nagyon sz.r, mondjuk ekkora gyereknél 1-2 óra vajúdás után talán nem is csoda.

A gátmetszést éreztem, de az csak egy gyors, éles csípés. Azt, hogy szanaszét reped a hüvelyem viszont egyáltalán nem. Ami a legfájdalmasabb volt, hogy a kitolás (ahogy egyik kolléganőm jellemezte) tényleg olyan, mintha dinnyét kakilnál. Gyakorlatilag azt éreztem, mintha ki akarna szakadni a fenekem. (Szerintem egyébként meg is sérült, bár a doki azt állította, hogy minden rendben. Én viszont azóta is érzem, hogy nem.)

A legérdekesebb érzés az volt, hogy bár fájdalmat nem éreztem a hüvelyemben, viszont éreztem a kislányom arcát kitoláskor. Ezt korábban senki nem mondta, úgyhogy ez nagy meglepi volt. Aztán a következő, legcsodálatosabb dolog, amikor a kezedbe adják a meztelen, bársonybőrű, csatakos gyereket, aki abban a pillanatban elhallgat, ahogy a mellkasodra teszik. Az egészen varázslatos. És hónapokkal, évekkel a szülés után ez lesz a legélénkebb emléked, és nem az, hogy mennyire fájt.

A varrást nem éreztem volna, ha nincs az a pokoli fájdalom a fenekemben, valójában az fájt, ahogy a doki belülről hozzáérhetett a sérült részhez.

Ellentétben azokkal, akik azt mondják, ne olvass ilyeneket, én úgy gondolom, a fájdalomra föl lehet, a szülésre pedig föl kell készülni. Engem pl. sokkal jobban megviselt a szomszéd szobából áthallatszó jajgatás és sikoltozás, mint a saját szülésem. És egy idő után már kifejezetten idegesített a "jajdefáj, jajdefáj", és magamban úgy megkérdeztem, hogy de hát basszus, mégis mire számítottál?

Én egyébként nem vagyok híve a fájdalommal szülésnek, ha nagyon félsz, tessék epidurált kérni. Én is szerettem volna, csak végül úgy felgyorsultak az események, hogy a doki lekéste (mondjuk nem is nagyon csipkedte magát), és bár utólag nem bánom, de ha lenne következő szülésem, azt csak edával vállalnám be, és nem azért, mert elviselhetetlen lenne a fájdalom, hanem mert minek fájjon, ha nem muszáj?

Könnyű szülést!

Én nem gondoltam előtte hogy ennyire borzalmasan fájdalmas.

Sokkal erősebb nőnek tartottam magam mint ahogy történt. 16 óra vajúdás utan császár lett mert nem tagultam és mint kiderült a feje se volt a rendesen benn a szülő csatornába . Borzalmas volt kaptam oxitocint is nah az.... Kegyetlen volt egy gumilabdán vajudtam és szorítottam a szülő ágy szelet, minden fajasnal ömlött a vér és össze pisiltem magam 2x... A császár utáni fájdalom se kutya 6 hét alatt gyogyultam meg hogy nem fájt már a hasam ha pisiltem vagy kakiktam...