Mi lesz velem így szüléskor, ha még egy szülésvideót sem tudok végignézni sírás, zokogás nélkül?

A 15:55-ös vagyok.

Kérdezőnek, és minden kismamának!

Természetes, hogy az ember fél attól, amit nem ismer még. Azonban fontos, hogy megértsétek, maga a szülés is természetes dolog! Mi nők úgy lettünk "megalkotva", hogy képesek legyünk véghezvinni ezt a csodát! A fájdalmat a mi társadalmunk egy olyan rossz dologként értelmezi, amit azonnal csillapítani kell. Azonban a szülésnél ez nem így működik...

A szülés az egyetlen olyan esemény, amely során a fájdalom mellé egyfajta természetes fájdalomcsillapító is párosul. Így lehetséges az, hogy a fájások közti szünetekben az anyuka (ha tudatosan törekszik rá) hihetetlen energiákat kap a természettől. Más tudatállapotba kerül, szinte "lebeg". Képessé válik arra, hogy "befelé" figyeljen, és nem is szerencsés ilyenkor, ha a külvilág próbálja "elterelni a figyelmét" arról, ami vele történik.

Gondoljatok csak bele! Egy masszív fej-, vagy fogfájásnál nincs lehetőség arra, hogy a fájdalom szüneteljen! A vajúdás során azonban vannak ilyen természetes "pihenőszakaszok", ahol az ember lánya szusszanhat egy kicsit. Ráadásul a legtöbb fájdalom értelmetlen, míg a vajúdás abban segít, hogy a testetek képessé váljon segíteni azt a kis embert, aki a pocakotokban van, hogy világra jöhessen! Így is kell tekinteni rá, és akkor egyszerre csak elveszíti a "fájdalmas" jellegét, és segítő erővé válik.

A szülés a saját tapasztalatom szerint határozottan mély lelki folyamatokat tartalmaz. Az én kisfiam nem indult el addig a pillanatig, amíg én készen nem álltam az érkezésére. Hiába volt oxytocin infúzióm, hiába a burokrepesztésem. Megvárta, míg készen álltam a fájdalomra, utána azonban villámgyorsan megérkezett. (Az első erős fájdalomtól a kicsim megszületéséig mindössze másfél-két óra telt el. Ezt azonban csak a páromtól tudom, mert számomra akkor nem létezett az idő.)

Beszélgessetek hát a pocaklakótokkal, mondjátok el neki, hogy féltek, de azt is, hogy segíteni fogtok neki, ahogyan csak tudtok. Kérjétek őt, hogy ő is segítsen nektek, hiszen ezt a csodát közösen kell véghezvinnetek! Érteni, érezni fogja, amit mondotok neki. Valószínűleg ő is ugyanúgy fél, ahogyan ti is. De bátorságot csak egymástól kaphattok.

Ami az orvost illeti, nekem az a véleményem, hogy semmivel nem könnyebb egy olyan anyukának szülni, akinek van fogadott orvosa, mint egy olyannak, akinek nincsen. Szülni az anyukának kell, így is, úgy is. Az orvosra pedig akkor van igazán szükség, ha valami probléma adódik. Probléma esetén azonban az ügyeletes orvos is ugyanúgy segíteni fog, mint a fogadott kollégája.

Mi végül "megköszöntük" az orvos, és a szülésznő munkáját is, hiszen csodálatos munkát végeztek. Azonban úgy gondolom, ezt a pénzt már tiszta lelkiismerettel adhattuk, és fogadhatta el az orvos, hiszen valóban a hálánkat fejeztük ki vele, nem pedig azt a munkát vettük meg általa, amely az orvosnak amúgy is a kötelessége, és amelyre esküt is tett.

Az apás szülést mindenkinek ajánlom, mert örök élmény az apukának, és nagy segítség az anyukának. Sokat jelent az a kéz, amelyet az ember megszoríthat, amelyből energiát meríthet, amikor már fárad, és össze kell szednie magát.

Kívánok mindenkinek könnyű, gyors szülést, és kívánom, hogy készítsétek fel a szíveteket arra a csodálatos pillanatra, amikor a pocakotokra teszik a kicsikéteket. Felejthetetlen, megismételhetetlen pillanat lesz, amikor a fáradtság, és a fájdalom egycsapásra köddé válik, és csak eszelős boldogság marad utána... :)