Apás szülés - mellette vagy ellene?

Az én férjem eleinte nem akart bejönni, monsván, hogy fél a vértől, nem bírja. megnyugtattam, hogy nem olyan helyen fog állni, ahonnan mindent lát, és nem lesz olyan véres, mint gondolja.

Fantasztikus élmény volt együtt lenni és együtt családdá válni. Nem csinált ő semmit, csak állt mögöttem, támogatott, vizet adott, ha kértem stb. Mégis hihetetlen erőt adott nekem, hogy akit a legjobban szeretek, az velem van, és nem vagyok egyedül, idegenek között.

Engem nem zavart, hogy látott engem véresen, izzadtan, kócosan, kiterítve stb. Ez is én vagyok. takarítottunk már fel egymás után hányást, hasmenést, mostuk már ki egymás nyílt sebét... Nem érzem magamat kevésbé nőiesnek, amiért így látott, hogy pl eltorzult fejjel nyomtam, mint egy eszelős. Sőt! Az anyává válást tarrom a legnőiesebb dolognak a világon, és boldog vagyok, hogy ebből a férjem sem maradt ki, a tanúja lehetett, amint megszültem a fiamat.

Egy megjegyzés: nem ordítottam. Nincs rá ereje az embernek fájás közben. Nemhogy ordítani, még beszélni se lesz elegendő levegőd fájás közben, ettől ne tarts. :-)

Oxitocinnal indított szülésemet sokkal könnyebben viseltem, hogy ott volt a férjem.Ugyan segíteni nem tudott, de fogta a kezem és tűrte, hogy majdnem letéptem a pólóját. Amikor éreztem, hogy eljött az idő a kitoláshoz, ő futott a szülésznőért és bíztatott,amikor már senkinek sem hittem, hogy ez a baba egyszer ki fog bújni. A fejemnél állt, de mikor mondták, hogy látják a haját, akkor előre ment, annak ellenére, hogy előtte arról beszéltünk, hogy azon az oldalon nem fog nézelődni.

A szülés után kör emailt küldött az ismerősöknek, amiben az állt : "Nagyon büszke vagyok a babára és a mamájára méginkább!"

És akkor én már sírok is...Rettenetesen fájt, de életem legszebb élménye volt...és a férjemnek is.

Én alapvetően az a típus vagyok,aki nem szeretni,ha szenvedni látják.Nem is tudom,hogy lehetne ezt legjobban megérteni nektek... De talán egy példa: mikor volt egy komoly műtétem akkor előtte( altatás előtt) megkértem a "kórháziakat" hogy SENKIT ne engedjenek be.

Tudom,egy gyerek születése más,de én megmondom őszintén még a kórházba se bánnám,ha nem látogatnának.Senki sem.

Nem vagyok magamnak való,de így gondolom.

Nálunk Apuka nem fog bejönni,megkértem,hogy látogatóba se sokszor,mert elég komoly depresszió tört rám a múltkor is,amikor saját Apukám akart látogatni a műtétem után.

Ki hogy gondolja,de a magam részéről,köszönöm,egyedül is tudok szenvedni.

DE AZ ENYÉM EGYEDI ESET ezt tudom!!!

Boldog babavárást!

Szia!

Mi nagyon sokat vacilláltunk a témán. Egyikünk sem tudta konkrétan mit szeretne. Aztán abban maradtunk, hogy majd akkor eldöntjük. A végén úgy alakult, hogy apa csak azt hallotta, hogy "gratulálok, egészséges kisfia született". Sajnos már bent feküdtem a kórházban amikor is sürgősségi császárra volt szükség. Annyira gyorsan vittek a műtőbe, hogy telefonálni sem tudtam.

Kérlek ne foszd meg őt élete legszebb pillanatától...!Ha bent akar lenni hát engedd neki.Én ugyanilyen kétségek között voltam mint te,de aztán úgy döntöttem,ha bent akar lenni,kutya kötelességem beleegyezni,hiszen ez hármunk pillanata.Megegyeztünk,hogy a fejemnél fog állni és nem néz oda és ő ezt tiszteletben is tartotta.Nagyon sokat jelentett,hogy ott volt,sosem felejtem el azt az arcot,ami végig fölöttem volt és szerintem ő sem ahogy a fájdalomtól kétségbeesetten a szemébe néztem...megható pillanatok voltak ezek,nagyon sokszor felemlegetjük a mai napig is,pedig már több mint egy éve volt.

Amúgy meg nem venné észre ha kipottyanna,,valami",olyan gyorsan kikapnák alólad,mintha ott sem lett volna,de majd rájössz Te is hogy ezek olyan pillanatok lesznek,amik olyan közel hoznak Benneteket egymáshoz,hogy nem fognak az ilyen dolgok számítani.

Én semmilyen negatívumról nem tudok Neked beszámolni,a szex sokkal-sokkal több lett a szülés óta,mint előtte:-)))

Könnyű szülést!