2 császár után megpróbálnád 3. a hüvelyi szülést, ha van hozzá orvosod, vagy nem? Miért igen, miért nem?
2 után már biztosan nem.
Elég,ha csak egy helyen van nyoma annak,hogy szültem!
Nem. Egyrészt, mert szerintem ilyen orvos nincs. Ha neked azt mondja támogat ebben, akkor hazudik. Vinni fog a műtőbe.
Bevallom őszintén én is játszottam a gondolattal, de az orvosom egyértelműen mondta, hogy ez kizárt, legalábbis vele az, de elmondta azt is, hogy nincs orvos, aki ezt vállalja. Ha van, akkor az pofátlanul hazudik.
Én is sajnálom, hogy úgy alakult, hogy három császármetszésem lett, de legalább van három egészséges gyerekem. Az utolsó műtét után az orvosom elmondta, hogy hajszálvékony volt a hegem, szinte átlátszó volt. Na, most akkor ez hogy bírt volna ki egy "első szülést"? Szétment volna a méhem. Az elképzelés szép, de nem, nem két császármetszés után! Igen, igen, jöhetnek azzal, hogy a császármetszés is milyen kockázatos. Valóban! De nem ebben az esetben! Illetve ebben az esetben a hüvelyi szülés kockázatosabb. Nem vagyok orvos, nem kell rám hallgatni. Csupán a saját tapasztalatomat íro le, és elég jól körbejártam a témát az orvosommal.
Én túl vagyok három császáron, 3,5 év alatt volt ennyi műtétem. Tudom miről beszélek. Ismertem a kockázatokat.
Nézd, Te döntésed! Ha ennyi orvost ismersz, aki ebben támogat és pozitív tapasztalatok vannak a hátuk mögött, akkor mérlegelj és vágj bele! De azért nem árt, ha utánanézel annak is, hogy ma Magyarárszágon hány nő szült hüvelyi úton két csm után, hányan próbálták meg, lett e komplikáció szülés közben stb.
Én is féltem a harmadik műtéttől, okkal, de bíztam az orvosomban és abban, hogy a legjobbat akarja nekem. Mindegyik műtétemet Ő csinálta. Nem akar vágni azonnal. A második gyerekem másfél évvel az első után született és nem műtétre készültünk, holott csak másfél év volt a két baba között! Azért lett műtét, mert farfekvéses volt és ezt csm után nem vállalta.
Igen,jól értetted,amit írtam!
Én nem próbálnám meg! De ez én vagyok,és te ezt kérdezted!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!