Természetes szülés vagy császár?

Abban a kórházban, ahol szülsz, van lehetőség EDA-t kérni?

Nálunk pl. nincs. Ennek járj után, nehogy meglepetés érjen.

Teljesen természetes hogy félsz tőle, hisz nem tudod mi vár rád.

Azt hogy természetes vagy császár majd a doki eldönti a helyzetnek megfelelően.

Én mindig a természetes szülés pártján vagyok, bár nekem egészségügyi okokból mind a két babám császáros volt.

Ezt nem te döntöd el, hanem az orvosok. Mind a kettőnek megvan az előnye és a hátránya is, én egyik császárnál sem éreztem semmi fájdalmat, kellemetlenséget, viszont miután kiment a fájdalomcsillapító, pokoli volt a mozgás, ki is szakadt mind a kétszer a hegem, ami nem volt egy leányálom.

De még mindig azt mondom, inkább még egy császár, mint utána a következő napokban a tejbelövelléskor jelentkező fájdalom és a kezdeti nehézségek a szoptatáskor.

Ismerek anyukákat, akik császár után már vígan sétáltak... hát én nem.

6 órát vajúdtam, végig oxitocinnal, ami megsokszorozza a fájásokat, majd sürgősségi császár lett. Nem volt egy leányálom, de százszor inkább vállalnám, mint a császármetszés utáni kínokat. A vajúdás fájdalmának legalább volt értelme, és végig feküdhettem, leginkább magammal kellett foglalkoznom.

Császár után viszont ott volt a babám, akit el kellett látnom. Járni csak a kiskocsira támaszkodva tudtam. Az ágyra kb. fél óra volt felmászni, iszonyatos fájdalmak között, és mire elhelyezkedtem, már mászhattam is le, mert felsírt a babám. Itthon már egy fokkal jobb volt a helyzet, lakáson belül viszonylag jól tudtam közlekedni, az ágy is kényelmesebb volt. De amikor 2 hetes korban sétálni kezdtünk, akkor szembesültem vele, hogy nem tudok járni. Az utca végéig is kínok között vánszorogtam el, a babakocsiba kapaszkodva. Naponta növeltem a távot, így 6 hét után "már" meg tudtam tenni 500 métert! Gyakorlatilag újra kellett tanulnom járni. És mindezt úgy, hogy közben egy újszülöttet láttam el.

Szóval ha választhatnék, akkor ezerszer inkább választanám a természetes szülést (úgy, hogy átéltem a vajúdás fájdalmát, egészen a kitolási szakaszig!), mint a császárt.

Nem szabadna, hogy ez kérdés legyen, mert nem szabadna, hogy ebbe a szülő nőnek beleszólása lehessen.

A császár egy éltementő műtét. Nagyműtét. Lehet szépíteni, de lényegében félbevágnak. Ettől nem félsz? Meg a műtéti kockázatoktól?

Én császárral szültem viszonylag rövid vajúdás után. Sürgősségi császárral. Kitolási szakasz közepén egyszercsak sürgésforgás, tömeg, ittírjaalá, átpakolás, altatás.

Utána azt mondtam, soha többé még egy gyerek.

Úgy egy évvel később azt mondtam, jöhet még egy, de csak ha biztosan tudom, hogy azonnal műtőbe visznek, császároznak, és vége.

Újabb 2 év múlva volt egy műtétem, ami után azt mondtam, hogy engem, műteni??? soha többé.

Szóval ha úgy dönt a tesó, hogy jönni akar, akkor mindent megteszek azért, hogy elkerüljem a műtőt.

Én a császártól rettegtem nagyon, és hálás vagyok az orvosom gyors reagálásának, hogy nem vitt műtőbe.

A császártól nem félsz? Az egy komoly hasi műtét.

Szerintem ha lehet, el kell kerülni egy műtétet.

"Nem szabadna, hogy ez kérdés legyen, mert nem szabadna, hogy ebbe a szülő nőnek beleszólása lehessen. "

Annak ellenére, hogy én maximálisan természetes szülés párti vagyok, ezzel nem értek egyet. Minden nőnek a saját szülése az övé, akárhogy is dönt, akármit is tesz. Az övé. Nem az orvosé, nem a miénk, a szomszédé, stb. Egy természetes szülésre kényszerített nő éppúgy élhet át traumát, mint az, aki hüvelyi szülésre készült, de akarata ellenére császár lett. Nem szabad végletesen gondolkodni.

Én azt javaslom, keress dúlát, pszichológust, sokan foglalkoznak ezzel a témakörrel. Készülj tudatosan és a félelmeid is csökkenni fognak!

A természetes szülésre szavazok EDA-val. Mindenképp kérdezd meg, hogy van-e lehetőség rá és beszéld meg, hogy kérni fogod. Az én szülésemből így nem lett trauma.

Sokáig vajúdtam EDA nélkül, de nem sokra jutottunk, így 12 óra vajúdás után az oxytocint és az EDA-t együtt kaptam. Nem mondom, hogy semmit nem éreztem, de elviselhető volt. Végülis, még a gátvarrás alatt is hatott valamennyire.

A szomszédban vajúdott egy nő EDA nélkül (neki már késő volt beadni?) valami örjítő fájdalmak között, szörnyű volt még hallgatni is. Neki azt kívántam, hogy tolják már be a műtőbe és császározzák meg...

Viszont igaza van itt többeknek a császárral kapcsolatban. Az én szobatársam császáros volt és a szomszéd szobában is volt kettő. Nos, a szobatársamnak napokig én segítettem és igen, kínok között mászott le-fel az ágyról stb. miközben a babát el kellett látni.

A másik szoba császárosai közül az egyik napokig szenvedett, meg sem tudott mozdulni, a babáját nem tdta felvenni, nem tudta szoptatni, csak hanggal próbálta csitítan, szegény pici egész nap sírt, majd megbetegedett. Sajnáltam őket nagyon.

Szóval, a császár sem egy leányálom.

Ha van EDA-ra lehetőség, akkor kérd, semmilyen érem nem fog járni a végén a fájdalomtűrésért! Ezt úgy mondom, hogy én nagyon beavatkozás ellenes voltam szülés előtt, de most azt mondom, hogy az EDA-nak köszönhetem, hogy nem lett traumám mint másnak.