Ti tudtátok előre, hogy lassan szülni fogtok, vagy "váratlan" volt? 38 hét után kérdem.
En egyikel se tudtam.
Az elsönél 42-ik héten szülésindításra mentünk a korházba, és amikor beértünk jött az elsö fájás, mielött bármit csináltak volna már 3 perceseim voltak. 4 óra alatt meglett, anélkül, hogy csinálni kellett volna valamit. Mikor beértünk azt kérdezte a bába, hogy érzek-e valamit, és semmit nem éreztem, csak miközben vártunk jött az elsö.
Második lányomnál lefeküdtünk este, hogy ma sem szülünk már, és 10 perce feküdtem mikor elrepedt a burok és folytam. Még akkor sem volt fájás, kb 10 perc múlva 3 percesekkel kezdödött. 3 órával késöbb megvolt a baba.
Hányadik baba ,hogy ilyen hamar megszületett?
üdv egy 3 babáját váró kismama
1-nél terminus előtt egy nappal szültem. Nem igazán volt előjele, bár az előző napot szinte végig aludtam nagyon fáradt voltam. Reggelre már sejtettem miért volt az extra pihenés. :)
A második babámnál reggel voltam dokinál. MOndta, hogy bő 2ujjnyi felpuhult méhszáj- és biztos nem érzek semmit- mert így szoktak bemenni a szülőszobára. :) Még mondta, hogy várjuk meg a rendelés végét, és akár bekisérhet minket a szülőszobára. :) Én mondtam, hogy áááá, még biztos nem, még csak 38hetes vagyok, még van 2hét. :) Hazamentünk. Elkezdett fájdogálni a derekam. 4re vissza a kórházba, fél5 szülőszoba, negyed6 babáztam. :))
3-nál meg szintén vizsgálat után mikor hazamentünk, akkor éreztem, hogy ez lesz az utolsó napom 2in1. Éreztem, hogy másnap meglesz a baba. Lefeküdtem nem volt jó, ülni nem volt jó, állni sem, enni sem. EGyszerűen mást nem csináltam csak szenvedtem. Éreztem, hogy feszít a medencecsontom- ugyhogy másnap pihenéssel töltöttem a délelőttöt, majd dálután 3ra mentünk be a kórházba, ekkorra már nagyon enyhe fájásaim is voltak. 6előtt 5perccel már babáztam. :)
1. babánál nem tudtam, váratlanul a 39+5 héten elfolyt a magzatvíz, a doki aznap még azt mondta, C3000 vagyok, jövő héten találkozunk
2. babánál 38. héten max 1 hetet adott, 1 ujjnyira voltam nyitva, utána kb 2 naponta 10 perceseim voltak napi 2-3 órákat, aztán 39+3 hetesen éjjel 5 percesek és 2 óra után magzatvíz, szóval a másodiknál sejtettem h nem sokára lesz vmi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!