Apukák! APÁS SZÜLÉS után járt már valaki úgy hogy nem tudott a párjához közeledni szülés után, esetleg megivselte a "látvány"?

A terhesség elején felvetettem, hogy én örülnék neki, ha bent lenne. Vonakodott, ő se tudta a látvány hogy hatna rá. Mondtam, hogy akkor a vajúdás elején jöjjön be, aztán bármikor kimehet, a stábnak sem hiányzik, ha még őt is fel kell mosni a padlóról.

Végül bejött és végig bent volt. A szülésem kb. a Texasi láncfűrészesre hasonlított leginkább. Volt ott mindenféle gusztustalanság, iszonyú vérveszteség, berohanó segítők, vákuum, hasba könyöklő valaki (mittomén, nem mutatkozott be :)).

Este tízkor folyt el a magzatvíz, tokkal-vonóval reggel 7 körülre derült ki, hogy megmaradok. A legvégén még volt egy 15 perces altatásos műtét is - akkor meg a műtő előtt izgult, ugye oda már nem engedték be.

A lepény nem akart leválni, műtő épp nem volt szabad, kézzel, érzéstelenítés nélkül tépkedte az orvos, mert szorította az idő. Én hol üvöltöttem, hol a férjem alkarját haraptam kínomban.

Szóval neki sikerült mindent végignéznie, mert nem is pont a fejemhez ült, hanem valahogy derékmagasságban, így premier plánban nézte végig az egész véres, mindenféle testnedves dolgot. Sőt, tőle tudtam meg, hogy amikor nyomni kellett, akkor nem a gyerek jött ki elsőként...khmm.

Az altatás után félretoltak vmi szobába, mert orvosilag ébren voltam, de utóhatásként még aludtam. A szülésznő mesélte utólag, hogy próbálták elvinni onnan, mert látványosan állva aludt, de ragaszkodott hozzá, hogy addig ott ül mellettem, amíg fel nem ébredek. Mondták neki, hogy protokollból felébresztettek, ellenőrizték, hogy rendben vagyok-e, ez már csak sima "elfáradt, ezért alszik" alvás.

Utána két hétig zombi voltam, főleg a vérveszteség meg a lenti háború utáni romok miatt. Maximálisan ápolt, kiszolgált, babát is ellátta, mivel tejem se lett.

Később kérdeztem, hogy ő hogy élte meg, főleg a véres, gusztustalan részeket. Mondta, hogy akkor valahogy nem azon volt a fókusz, hogy mennyire guszta vagy sem - illetve eleve nem is számított túl gusztusos dologra. Erősebb volt az aggódás, mert a dokin és a stábon is azt látta, hogy egyre idegesebbek, amitől én is ideges lettem, aztán ő is. Csendben, gyorsan, precízen dolgoztak, de tapintani lehetett a feszültséget a levegőben, hogy baj is lehet.

A szexuális életünkre sincs kihatással, amint megvolt a 6. hetes kontroll és gyógyultnak nyilvánítottak, aznap este már ott folytattuk, ahol a szülés előtt abbahagytuk.

Nekem hatalmas pszichés segítség volt az, hogy mellettem volt. Valahol a szülés közepén már annyira kiborultam, hogy szívem szerint felálltam volna, hogy "kösz, ennyi volt, én leléptem", de ugye ez nem így működik. Azon a ponton lehet, hogy bekattanok, ha nincs ott.

Minden elismerésem Neked és a Párodnak. :)

Nem lehetett könnyű...remélem nálunk nem lesz ilyen...alacsony a fájdalom küszöböm sajnos. :)

Nekem is alacsony, hidd el :)

Fogorvoshoz azért kell kísérő, mert egyébként megszöknék a váróból.

Maga a szülés egyébként nem volt annyira fájdalmas, mint ahogy vártam - begyulladt fog és vese sokkal rosszabbak voltak.

A "beszarok, annyira fáj", az a méhlepény tépkedése volt, de ez aránylag ritka komplikáció, nekem volt csak pechem. Főleg, hogy altatásban szokás csinálni, csak valaki beelőzött egy sürgősségi császárral és azt nem tudták kivárni.

Szia, én is válaszolnék a férjem helyett. Mikor még nem vártam babát, azon az állásponton volt, hogy ha terhes leszek, és eljutunk a szülésig, nem jön be. Kértem, könyörögtem, semmi nem használt. Aztán rájöttem, hogy kár erőltetni. Terhes lettem a kislányunkkal, még mindig ez volt a férjem álláspontja. Meg is beszéltem anyukámmal, hogy ő lesz bent velem, mert egyedül nem szerettem volna szülni. Majd eljött a 12 hetes ultrahang ideje, ahova a férjem is el tudott jönni (külföldön dolgozik), és ott valami megváltozott, mert onnantól kezdve azt mondta, hogy ő szeretne bejönni. Addigra belenyugodtam, hogy nem jön, és eléggé meglepett ez a momentum. Mint kiderült körbe kérdezte a munkatársait, és mindenki pozitív dologként írta le a szülést, meg úgy volt vele, hogy nem akar a lánya születéséről lemaradni, és engem is szeretne segíteni. Még odáig jutottunk, hogy én próbáltam meggyőzni, hogy nem baj, ha nem jön be, jobb is lenne, ha kint maradna, mert én féltem attól, hogy valami olyat lát amit nem kéne, és rossz hatással lesz a szexuális életünkre, de már akkor biztosított róla, hogy ilyenről szó sem lesz, és csak a fejemnél lesz. Ha esetleg nem bírja, akkor pedig kimegy. Ebben is maradtunk.

Eljött a szülés napja, minden rendben ment az elején, a fejemnél volt, tartotta telefonon a kapcsolatot a családdal meg a barátnőimmel :-) Nekem nagy segítség volt, hogy ott volt. A kitolásig minden rendben ment, viszont relatív téraránytalanság miatt nem bírtam a babát kinyomni, és akkor kezdődött a fejetlenség. Egy egész orvosi szülésznői team ugrált körülöttem, próbálták a hasamra feküdve kipréselni a kislányunkat, a szülésznő a dokival a lábam között, másik két doki a hasamat nyomta, de nem jött ki a baba. A férjem is a lábam közé kukucskált, hogy hol van a feje, mert látta, hogy min megyek keresztül. A vége az lett, hogy vákuummal próbálták kivenni a babánkat, az sem sikerült, így azonnal vittek a műtőbe császározni, mert nem volt szívhang, és attól féltek, nehogy meghalljon a babám. A férjem előtt le a kalappal, végignézte a szülőszobában ezt az egészet, ugye mindent látott, mert szegény mindenhol útban volt, majd a műtő előtt ette a kefét, nehogy valami nagy baj legyen. Engem altattak, ő is annyit látott a lányunkból amíg felöltöztették, majd rohantak vele az intenzívre. Légzéstámogatást kapott, és félő volt, hogy agykárosodást szenved a vákuumtól, de hál istennek teljesen egészséges.

Szülés után nagyon sokszor kérdeztem, hogyan élte meg az egészet, és nem tart-e engem "gusztustalannak", nem undorodik-e, de mindig azt a választ kaptam, hogy sokkal jobban szeret, mint szülés előtt, minden tisztelete az enyém, és higgyem el, akármit is látott eszébe sem jut, mert ott és akkor nem a véres részletek voltak a szeme előtt, hanem az, hogy a gyermeke és a felesége egészségesen jöjjenek ki a történetből, és bármikor végigcsinálná velem újra. Nagyon nagy segítség volt, hogy bent volt velem.

Kedves előző válaszoló, az én szülésem kismiska a tiédhez képest, de nagyon örülök, hogy jól vagytok, és nem lett semmi baj. Engem ez is nagyon megviselt, el tudom képzelni, hogy miken mentél keresztül.

Mi is apas szulest akartunknde vegul orulok hogy nem jott be.nem.volt konnyu szulesem sajnos.gatmetszesem is volt ennek a latvanya meg nem valo az en ferjemnek :)

De lehet egy elmeny is a szules egy ferfi szamara.ez csak az en peldam.

Szeritnem akit megvisel az ilyen az nem volt még érett a gyerekvállalásra, vagy más dolgok is közrejátszanak a szétválásban, csak erre fogják....

A gyerek akik mindkettek vártak, akartak, izgatottsággal töltött terhességi időszak után bizony valahogy kijön onnan és bizony nem éppen kellemesen, hanem vér stb szóval van ott minden. De nem kell odanézni! Nem is értem azokat akik odanéznek, minek? Mire gondolnak mit fognak látni? Ez egy olyan dolog, hogy el kell fogadni hogy a gyerekvállalás ezzel jár.

Bizony ahogy írta itt valaki bár lepontozták, hogy akkor egy hányós vírus után többet nem fognak csókolózni? Hát igen én is így gondolom, hogy bizony sok minden gusztutstalan az emberi szervezetben, fosás, hányás, és bizony a szülés is eléggé sok trutyival jár, de ez abból fakad, hogy emberek vagyunk, de ezeken túl leszünk, felépülünk, meggyógyulunk.

Nálunk nem okozott gondot, hgoy az apuka bent volt, nem nézett amúgy a lenti részekre. De legalább ott volt a gyereke születésénél, ami szeritnem egy férfi számára is fontos.