Apás szülés? Ti mellette vagy ellene vagytok?
Kétszer szültem. Az elsőnél bent volt a férjem. Szegényke, ott téblábolt, semmiben nem tudott segíteni, csak álldogált mellettem, nem találta a helyét. Aztán persze nagyon boldog volt, hogy bent volt, Ő látta meg először a kisfiunkat, rám is rettentő büszke volt. Viszont teljesen kikészült attól, hogy nem tud nekem segíteni, fájásaim vannak, de nem tud semmit tenni, hogy jobb legyen.
Nemrég született meg a kislányunk, az ő szülésére már nem jött be, és mindkettőnknek jobb volt így. Nem éreztem magam egyedül vajúdás alatt, semmivel sem volt nehezebb, mint amikor a férjem is ott volt. Viszont a végénél hiányoltam. Jó lett volna, ha bent van, amikor megszületik a kislánya. Úgyhogy ha még egyszer szülnék, akkor amíg vajúdok, addig kint várakozna, de a "lényegre" már bejönne.
én mellette vagyok, és bíztatnék is erre mindenkit.
igen, segítség, támogatás, egyfajta osztozás a nehézségeken,
illetve osztozás a csodán.
párom életében nem volt olyan boldog és meghatódott, mint mikor világra bukkant a gyerek.
ott állt a lábamnál, és végig nézte, és élete egyik legjobb élményének találja a gyermeke születését.
én nem éreztem cikinek, szégyenletesnek, hogy ilyen helyzetben látott. hisz teljesen természetes ez az egész.
jó volt, hogy fogta a kezem, bár igazából nem rám figyelt, meg nagyon izgatott volt, de örülök, hogy a csodának részese lett. én meg tökös csaj vagyok, bírtam a gyűrődést, nem vártam pátyolgatást, bár ha igényeltem volna, szerintem azt is megkaptam volna tőle. a szülésznő és az orvosnőm jelenléte is erősített.
szerintem az apának nagyon nagy élmény. nem szabad kihagyni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!