Apás vagy "apátlan" szülés?





Itt válik el, derül ki, mennyire vagy a "párja"
Jóban rosszban kiállsz-e mellette....támogatod, gondoskodást róla, segíted-e.





Mindhárom szülésnél bent volt a párom, mindkettőnknek nagyon jó élmény volt (pedig a második és harmadiknál voltak gondok)
Tehát én az apásra voksolok :)





Nem bírom az ilyen embereket, milyen jogon akar erről valaki is lebeszélni??
Ezt a döntést csakis kettőtöknek, de főleg Neked kell meghozni.
Én örültem, hogy bent volt a párom, de nem kényszerítettem volna rá, ha nem akarja.
Most is be fog jönni, mert így akarja.
31 hkm




















Igazából egyrészt az szokott nehéz lenni, hogy az apa szinte tehetetlen mert nem tud enyhíteni a párja szenvedésén (talán pszichésen valamennyit, de mindent nem) és nem mindenki bírja ezt könnyen elviselni.
Másrészt a látvány, valaki nem bírja pl. a vért.
Tehát előtte érdemes ilyen videókat nézni és nem csak szülésest, hanem ilyen szaftos műtéteket is, felkészülni lelkileg (főleg hogy császár is lehet belőle).
Aztán ott van 3.-nak a nők félelme, hogy nem fogja őket ezek után kívánni a párjuk és nőként tekinteni rájuk.
Erre a 3 dologra kell leginkább rákészülni, átgondolni, hogy menne-e, bírnád-e, nem okozna-e benned változást, traumát stb.
Én mondjuk tudom, hogy a páromnak a látvánnyal nem lenne problémája és a szex-szel sem (vadász,dolgozott hentesnél is, együtt van velem még a nehéz napokon is, akkor sem undorodott meg, mikor betegen összehánytam és csináltam mindent).
Nálunk egyedül talán a tehetetlenségérzés lenne gond, de majd kiderül.
Igazából én nem tiltom, de nem is bíztatom, neki is azt mondtam, hogy gondolja át és még ott is kimehet az éles helyzet előtt, ha meggondolja magát, én ezért nem fogok haragudni.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!