Apás szülés? Kicsit csalódott vagyok.

valaki írta hogy a nők ilyenkor hogy nem szégyenlősek?! Talán azért mert nincs más választásuk és akkora a fájdalom hogy épp nem azzal törődik hogy ki mit lát belőle meg..

Ha egy nő vállalja hogy megszüli a párjának a gyerekét, akkor az a férfi is legyen már elég nagyfiú ahhoz is hogy legalább látszólag megpróbál a párja mellett lenni...

Megértem azt aki a vért nem bírja, de aki csak "undorból" nem megy be, az nem szereti a párját eléggé!??

Hisz ilyenkor nem a látvánnyal kell főképp foglalkozni...van kissé fontosabb is azokban a percekben. egyébként az én párom első szülésnél bent volt, és szeretett is volna bejönni, segített elejétől mindenben, jó is volt. És még a köldökzsinórt is ő vágta el, a másodikat várjuk, és szintén jelen szeretne lenni.

Számítok a lepontozásra, az őszinte VÉLEMÉNYért az jár.

Kérdező csalódottságát teljesen megértem, és tisztelem hogy ilyen könnyen el tudta fogadni a döntést. bár hátha addig meggondolja magát valami oknál fogva!

Mi most várjuk a 3. babánkat. Az első kettőnél sem volt kérdés, természetesen ott volt velem végig a férjem. Ő szerette volna. Nincs benne semmi csúnya dolog. Magánál a szülésnél a fejemnél állt, szorította a kezem, ha kellett biztatott. Nem látott sok vért, csak a babán, mikor kibújt. Ő vágta el a köldökzsinórt. És nagyon örült, hogy bent lehetett velem, és látta mennyit kell szenvedni egy babáért. Semmi negatív dolog nem származott belőle, szexuális téren sem.

Azt nem értem, ha megöregedtek egymás mellett, és egymásra szorultok, esetleg valamelyikőtök magatehetetlen lesz, akkor a párod nem fog gondozni, mert számára kényelmetlen a helyzet?

Vagy valami baleset ér, és nem tudsz mozogni, Ő nem fog segíteni, mert nem úgy lát, ahogy szeretné?

Szerintem, ha jó a kapcsolatotok akkor igen is bent kell lennie az apukának is.

És a párom előtt nem vagyok szégyellős, miért is lennék 15 év után.

Kicsit off: 28-as válaszoló. Én két hónapja szültem az Uzsokiban. A nappali vajúdót, amiről beszélsz inkább akkor használják, ha sok a szülés és foglaltak a szülőszobák. Alapból a vajúdás is a szülőszobákban történik. De azok is nagyon hangulatosak. Onnan is ki lehet menni az apukának természetesen. Az én férjem például kiment megenni az öltözőben felejtett szendvicsét, amíg én zuhanyoztam.

Az én párom egyébként a terhesség első hónapjaiban úgy volt vele, hogy nem szeretne bent lenni, nehogy lásson olyat, amit nem szeretne. Mondjuk arra megkértem, hogy vajúdáskor legyen ott, mert ha eltart 8-10 órát, ne legyek egyedül. Ügyeletesnél szültem, nem ültek mellettem. Vajúdáskor meg úgyis annyit lát, hogy nekem fáj. Olyat meg látott már, fog is még. Aztán belement (nem erőltettem, sógora elbeszélése győzte meg) hogy a fejemnél ott lesz szüléskor is. A végére már azon aggódott, hogy nehogy úgy induljon meg a szülés, hogy nem ér oda időben. (Én már eleve bent voltam a kórházban a 38. héttől)

Én nagyon örültem, hogy bent volt, amíg vajúdtam, bár nem tartott sokáig. Amikor körém gyűltek (doki, szülésznő, szülésznő hallgató, orvostanhallgatók) hogy indul a szülés, elbizonytalanodott. Nem tudta, hogy bent maradjon-e vagy inkább menjen. Nekem akkor mindegy lett volna már. Végül maradt. Semmit az égvilágon nem látott, csak a babát, amikor felemelték. Nagyon örült, hogy ott maradt és látta megszületni a lányát.

A méhlepényt is írta valaki. Azzal ő nem is találkozott, mert elkísérte a babát a vizsgálatokra. Mire visszajöttek a picivel, engem már össze is varrtak.

Nálunk is hasonló volt a helyzet, mint a kérdezőnél, a férjem a terhességem elején kijelentette, hogy ő nem akar bejönni, mert nem szeretné látni a szenvedésemet. Én ezt elfogadtam, de sokszor mondtam neki, mennyire örülnék, ha mégis bent lenne velem, legalább az elején. Én a nővéremmel bent voltam, amikor az első babája megszületett, mert a férje nem akart apás szülést. Nekem fantasztikus élmény volt, jó érzés volt, hogy a nővérem mellett lehetek és segíthetek neki (pl. amikor hosszú ideig senki rá se nézett), tarthatom benne a lelket. És amikor megszületett az unokahúgom, csodálatos volt. Ezt elmeséltem a férjemnek, és két jóbarátja, akik szintén az apás szülést választották, elmesélték neki az ő élményeiket. Eltelt pár hónap, és a férjem hozzáállása lassan megváltozott. Végül bejött, de megbeszéltük, hogy ha úgy érzi, neki ennyi elég, bármikor kimehet. Nem ment ki, sőt a második babánknál is apás szülés volt :)

Utólag, amikor beszéltünk róla, azt mondta, volt pár dolog, amit talán jobb lett volna ha nem lát, tehát nem 100%-ig pozitív számára az élmény, de nem bánta meg. Számomra pedig nagyon megnyugtató volt a jelenléte.

Jóban, rosszban, egészségben, betegségben. Akkor a saját gyermekének a születésekor illene legalább a kezét fognia, ha erre szüksége van. Régen a férfiak katonák voltak, csatákba jártak, fegyvert fogtak, most meg már remegnek amikor meglátják a vérvételes tűt... Mi ez? Kihaltak az igazi férfiak? A középkorban a férfi maga hozta világra a saját gyermekét, ma meg már zöldülnek akkor is, ha csak az ajtó előtt állnak, amikor a nő bent szenvedik.

Vér... A szeretett nő vére, aki a gyermekét hozza a világra... Nekem a szívem vérezne, ha azt mondta volna, hogy nem akar bejönni. Egy férfi legyen férfi, nem csak akkor amikor csinálni kell a gyereket, hanem akkor is amikor világra hozni. :) ( De ez csak az én véleményem, természetesen elfogadom másét is, de én gyáva férfival nem akarnék kapcsolatba elegyedni. Jó ha ez az elején tisztázódik még a kapcsolatnak )