Van olyan, hogy a külvilág nem látja a kismamán, hogy szül vagy vajúdik?

Hát, én nem nagyon tudom elképzelni, hacsak nem fakír az illető kismama.

Én is igyekeztem nem túl látványosan vajúdni, de a fejem azért igencsak torzult a fájásoknál.

A végén meg már úgy szorítottam a férjem kezét, hogy csoda, hogy nem lilult el (na jó, némi túlzással :) ).

Én meg egyperces fájásokkal éppen metróztam be a kórházba, aztán még a metróállomástól sétáltam 15 percet és felsétáltam a harmadikra a szülőszobába. Ott meg toltak be a szülőszobába, mert teljesen nyitva voltam.

Esküszöm addig nem is fájt, csak kellemetlen volt. Nem vagyok fakír, nem hősködök, szerintem ez valami genetikai adottság.

Az elsővel olyan enyhék voltak a "fájások",hogy komolyan,még én sem voltam biztos benne,hogy idő van,ha nem az elején folyt volna el a magzatvíz,akkor garantáltan itthon szülök! Első babásként nem tudtam mire vélni,hogy hirtelen lett a 10 percesből 5,majd 3,és már 40+3 hetes voltam. Mázlim volt,mire felértünk,jöttek a tolók,amiket szintén alig éreztem,a hölgy kérdezte,hogy nincs e véletlenül székelési ingerem? Hát de,volt,akkor hupsz,irány a szülőágy! Rám tették a gépet,mondták,hogy mikor nyomjak,meddig...

A másodikkal már eleve koriban voltam,ott a reggeli nst-n az 5 percesek nem látszottak,később a 3 perceseknél az ügyeletes doki kézrátétellel megállapította hogy csak jóslók,nem sokkal később pedig már a perceseim voltak- fél órán keresztül,na az már látszott rajtam- akkor mehettem a szülőszobába.

A harmadikat "sikerült" itthon világra hoznom, a negyediket koriban. 2-3 percesekkel értünk fel,a mentőben is ennyi volt,a mentőssel vígan beszélgettem,még amikor összehúzódásaim voltak is,csak a pocakomat simogattam alatta,ugyan így fent a vajúdóban amikor felvették az adatokat. Az a szülés a szülőszobán volt rossz,ahol feküdnöm kellett,mert nincs lehetőség máshogy "várni" míg kitágulsz. Az egy részt szokatlan volt,más részt úgy nehezebben halad kifelé a lurkó is,és ezért rosszabbul viseltem.

Nekem is úgy indult, hogy nem igazán tudtam, hogy ez már az. A második szülésem volt- folyamatosan nyílt a méhszáj a 35. héttől. 38hetesen voltam reggel dokinál, mondta, hogy a méhszáj értékem 2222- amivel bármikor megszülhetek. Hazamentünk- de mi egy óra autóútra laktunk a kórháztól akkor, így mondta a doki, hogy bármi gyanusat érzek, szokatlant, vagy csak apró sejtésem lenne... induljunk, mert félúton megszületik a gyerek, nem fogunk beérni a kórházba se.

Nem is történt semmi- de egész éjjel feszített a medencecsontom de valami veszettül-és éreztem, hogy indulni kellene, így reggel mondtam a férjemnek, hogy menjünk vissza. Szépen eldöcögtünk a kórházig, jó volt mert így nem kellett sietni- kapkodni. MÁr az úton odafele 2x hatalmas fájdalom hasított a derekamba, de csak oda. Nem tudtam mire vélni. Ennyi volt az egész. Kórházban megvizsgáltak és mondták, hogy irány a szülőszoba, mert 4ujjnyi a méhszáj, és még el kell simulni a méhnyaknak de mindjárt baba lesz.

Bekerültem a szülőszobára és megrepesztették a burkot- onnan kb 10perc volt mire elkezdődtek fájások lenni, majd még 10 perc és elimult a méhszáj. Már nyomhattam is, 8perc után kint volt a babám. Szóval kb 30perc mulva. Ha otthon reped ki a magzatburok, valóban félúton megszületett volna a fiam... így utólag hálás vagyok hogy hallgattam a megérzésemre és elindultunk időben a kórházba. :)

Szülés után készült rólam egy kép hasamon az újszülöttel, olyan kisimult és vidám vagyok rajta- férjem azóta is mondja, hogy csak kaptam a gyereket nem is én szültem- mert nem is látszott rajtam, hogy valóban én hoztam világra a kicsit. Tényleg olyan gyoran történt minden, hogy nemigazán fájt az egész.

Ilyen történetre gondoltál, mikor kiírtad a kérdést?