Programozott császár, indított szülés. Nem érzitek úgy, hogy beavatkozás a természetbe, a "sors könyvébe"?

Nekem volt már 1 sürgősségi és 1 programozott császárom is. Hamarosan pedig megint programcsászárral születik a 3. babánk.

Én úgy fogom fel, hogy nekünk ez van megírva. Beavatkozás a természet rendjébe? Igen, valahol az, de csakis a jó cél, a baba és mama egészsége, élete érdekében. Ezek pedig mindent megérnek.

Első babámmal 10 órát vajúdtam és végül sürgősségi császár lett belőle. A második programozott lesz, és én kértem. Egyrészt rohadtul félek, hogy megint komplikációk lesznek, és inkább nem várnám meg, míg lelassul a szívműködése a babának, másrészt lehet önző dolog, de úgy vagyok vele, hogy ha már egyszer vágták a hasamat, akkor vágjanak megint ott, minthogy alul vagy esetleg repedjek. Kövezzetek meg, ha gondoljátok, de több kismamával beszéltem mostanában és mindenki azt mondta, hogy jobb a császár. Nem tudom, természetes úton nem szültem még, biztosan iszonyat jó érzés, mikor ilyen úton születik meg egy baba, de nekem az is hatalmas boldogság volt, mikor a műtőben kiemelték és megmutatták, és a felépülés sem volt vészes, miután hazajöttünk a kórházból másnap mentem bevásárolni.

Kicsit nekem is furcsa még, hogy majd megbeszélünk egy időpontot, bemegyek, kiveszik és kész, de az csak addig és akkor lesz furcsa, aztán minden ugyanolyan lesz, mintha spontán akkor született volna, mikor ő akar.

A dokim meg azt mondta, hogy úgy csináljuk, ahogy én szeretném, ahogy én érzem, hogy biztonságban vagyunk. Én most azt érzem, hogy akkor leszek biztonságban, ha bemegyünk, kiveszik, megfoghatom, nem vajúdok fél napig, majd extra sebességgel robognak velem a műtőbe.

Persze ha előbb akarj jönni a baba, akkor úgyis előbb jön, ha a sors könyve ezt írja neki :-)

Szia!

Az érzés fura, mert eleinte arra készülsz, hogy hosszú órákat vajúdsz, iszonyatosan fog fájni, aztán ahogy haladtok előre, és kiderül, hogy nem lehet meg simán, akkor összetörsz. Én így voltam. Már a 36.héten látszott, hogy hatalmas baba lesz. Addig úgy volt, hogy simán szülök, gátvédelemmel, vízben, stb. Aztán a sokk. Szúrás, katéter, műtő, nem tudsz mozogni, megalázó és kiszolgáltatott helyzet. Az életét mentették meg a kicsinek, mert beszorult volna, túl nagy volt. 4850gr.

Aztán a másodiknál a 36.héttől kezdték indítani, hogy simán szülhessem meg, de nem indult be. Végül császár lett. Most a 4.-et várom, és még mindig fura, hogy besétálok, kiveszik, hazaviszem...

:) Én tényleg nem értem de biztos ha átélem fogom érteni a kérdésed csak nem értem miért okozna örömet egyik vagy másik.

1 évet vártam a babámra aki vagyis akik mert ketten vannak itt csücsülnek a pocimban.

Nekem annyira lényegtelen hogy kerülnek onnan ki hogy el se tudod képzelni a lényeg hogy egészségesen hazahozzam öket és legyen két tündéri babám.

Nyilván valószínű császár lesz a dokim legalábbis tett rá megjegyzést de meg se merek mukkanni hogy meg szeretném próbálni mert én a dokimban bizom.

Mindenki más. Van aki ezt akkora sokként éri meg hogy te jo ég programozott császárom lesz hogy évekig ömleng a blogjában hogy mekkora szívfájdalma.Értsük meg bár szerintem nem normális viselkedés.....

Szóval az érzés: ....hm.... én nem magyarázok bele semmit alig várom hogy lássam őket és megpuszilgathassam öket ha ezt egy császáros heggel kell megtennem hát megteszem azzal ha több ora vajudás után fáradtan akkor megteszem úgy azt tudom hogy bárhogy is alakul ha mindhárman jól leszünk én a világ legboldogabb anyukája leszek. :)

Jaj nekem nagyon furcsa.

A kislányunk életmentő császárral született anno, és ha eljön az ideje a következő porontynak, ő is ilyen módon fog születni, reméljük, hogy az életmentő részt programozottra cseréljük majd vele kapcsolatban. Épp a napokban beszélgettünk erről a férjemmel, hogy milyen érdekes lesz, bemegyek, bevisznek egy adott napon, és megszületik. Nekem nem jó, nem rossz, inkább hátborzongatóan izgalmas érzés. Tetszik, na, de ezt itt nem divat leírni, itt meg kell próbálni császár után természetesen. Én nem szeretném, de ez van.

Én értem mire gondolsz.

A császárral kapcsolatban soha nem volt visszás érzésem, sőt! De mikor a dokim felajánlotta a programozott császárt, akkor a programozott szótól borsódzott a hátam. Amúgy nem lett volna orvosilag indokolt oka, csupán a klinika esélyeit növelte volna, hogy náluk szüljek és így ugye nekik fizessek.

Szóval ezt a programozott dolgot elvetettem, mert nagyon műnek hangzott, és ahogy telt az idő, még a császár gondolatát is. Illetve max úgy szeretnék császárt, ha magától megindul.

Na de!

Most megint átléptem egy pontot, ugyanis már a 41. hét és egyes számítások szerint 2., más számítások szerint 3. napon tartok és most már sík ideg vagyok, hogy ennyire nem avatkozunk be a természetbe. És vasárnapnál előbb esély sincs rá, és még akkor sem biztos. Mert én egy olyan helyen vagyok, ahol ez így szokás.

Kezdem megbánni, hogy visszadobtam a programozott császár lehetőségét. Akkor már kb 3 hete kint lenne és tudnám, hogy egészséges és nincs semmi baja. Most már nagyon félek, hogy minél tovább bízzuk a természetre a dolgot annál nagyobb az esély, hogy akár csúnya vége is lehet.

Szóval ezzel a tudással már nem éreznék semmi visszásat a programozott szóra.

De igen az. Csakhogy itt tulajdonképpen két rossz közül a kisebbiket kell választani. Nyilván, ha a baba egészségesen világra jön, az felülír mindent, és nem számít, hogy született.

Amúgy ez pont olyan, mint a szoptatás vagy tápszerezés kérdése. Én is lelkibeteg voltam, amiért nem tudtam szoptatni. De így utólag már nem problémázok rajta, mivel a fiam így is makk egészséges. Pedig egyértelmű, hogy az anyatejes táplálás a legjobb a babának. De ha nem megy, akkor mit lehet tenni?