Sírtatok, amikor először megláttátok a babát? A párotok? Mit mondtatok neki?

Nálunk sem a szokásos módon alakult, mert a fiam korábban jött a vártnál. Mivel korababa, ahogy kibújt, rögtön elvitték, és én csak egy pillanatra láttam. De akkor még nem voltam "magamnál", a szülés alatt elfogyott minden erőm, fel sem fogtam hirtelen, hogy a fiamat látom. Aztán végül jó sokára hozták oda, de akkor már nem sírtam. Csak néztem, néztem, és nem hittem el, hogy ő lakott bennem eddig... :)

Örültem, megkönnyebbültem, de nem sírtam. Cuki volt, kis bici batyú, de nem öntöttek el azok a nagy erzések, amit sokan emlegetnek. Imádom őket, ölni tudnék értük, de ezek az érzések szép fokozatosan alakultak ki.

Apa pityergett, mikor megszületett a fiunk. Én olyan fáradt voltam, azt sem tudtam merre vagyok arccal. Mikor először odaadták, az volt az első gondolatom, milyen kis csufi. Sajnálom, tényleg így gondoltam. Aznap nem lehetett velem, nem volt gyerekágyas szoba. Másnap mentem érte, kezembe adták, és még akkor sem éreztem, hogy húúú hát ööö jajj de remek pillanat. Aztán itthon. Itthon jött először az érzés, mikor a saját kis ágyában volt, a saját kis ruháiban, játékaival, és csak szuszogott ott nekem... hogy húúúú ez igen! :)

Mindent elmond a jelleméről az , aki lepontozta a 4-est.....

Nem sìrtam. A szülésnél anyukám volt velem, a pàrom kint vàrakozott. Amikor a picurt a hasamra tettèk ès sìrt, anyu felhìvta a pàrom, de anyu nem szòlt bele, csak a baba sìràst lehetett hallani. A pàrom elsìrta magât amint meghallotta. Anya is sìrt amikor kibújt a fiam, én nem tudtam :) Csak feküdtem, "sziàztam" a fiamnak, kb 10x elmondtam h nem hiszem el h az ő az enyém és itt van végre. Remegtem mint a kocsonya, és élveztem a fàjdalom nélküli perceket :) ( 20 orat vajudtam)

Szia! Bár időre indult a szülés és voltak hónapjaim készülni rá mégis nagyon gyorsan zajlott az egész. Az én kis picikém úgy jött mint a gyorsvonat, szerintem ahány orvos a szülészeten volt az mint ott bámult, hogy Jesszus de györsan jön ez a gyerek. Mikor a mellkasomra tették kisebb sokkban voltam, hogy már kint is van. Szóval nem sírtam inkább csak igyekeztem felfogni. Később persze amikor mellém tolták a szobában akkor megkönnyeztem. Csodálatos érzés volt amikor tudatosult bennem, hogy végre a karjaimba vehetem:-)

Én szülés előtt még a gondolattól is sírva fakadtam,amikor viszont először megláttam köpni-nyelni nem tudtam,Leírhatatlan érzés,egyszerűen nem tudtam felfogni,h ő tényleg a miénk.A férjem hasonlóan reagált,csak ült mellettem a babával a kezében és láttam,h csak meredten bámul:-))Fogta a kis kezét ,de láttam rajta,h még ő sem bírja felfogni:-))Soha nem felejtem el azt a pillanatot