Sírtatok, amikor először megláttátok a babát? A párotok? Mit mondtatok neki?

Hihetetlenül varázslatos pillanat volt, amikor a hasamra tették! :) Sok mindenre nem emlékszem már a szülésből, de ezt soha az életben nem felejtem el! Csodálatos volt! Le se tudom írni szavakkal, mert nincs olyan szó, ami visszaadná azt a boldogságot! Sírtunk a párommal örömünkben, beszélni alig tudtunk! :) Egész nap kitartott ez az érzés, a telefonban a 30. ismerősnek is sírva meséltük el, hogy hány kiló, és milyen gyönyörű! :)

Egyébként nem lehet rá "felkészülni", én legalábbis ahogy elképzeltem, hogy milyen jó érzés lesz, annak a többszöröse lett végül! :)

Életem pillanata volt, az biztos!

Én is ilyen voltam terhesen, sírtam minden hasonló születős sztorira...az élet nem úgy hozta, hogy nálunk is így alakuljon. Sürgősségi császárra került sor HELLP szindróma miatt - miután az altatásból feleszméltem, párom mondta, hogy jól alakult minden. Beszélni sem tudtam, de kinyögtem annyit, hogy Baba? Mondta, hogy vele minden rendben van. Valamikor betolták mellém éjjel a picit, nem voltam igazán magamnál (még napokig), így csak örültem, hogy milyen kedvesek,hogy megmutatják a babámat. Napokig nem tudtam megsimogatni, mellre tenni - úgy fektették rám szegénykémet, és apa foglalkozott vele, míg én nem lettem képes rá.

Bízok benne, hogy Neked sikerülni fog azonnal meglátni és kézbe venni a picidet és akkor biztos csordulnak majd a könnycseppek is! :)

10 hónapos fiúcska anyukája

Én is azt hittem sírni fogok, de az élet máshogy hozta.

Sürgősségi császár lett, ráadásul az epidurál nem érzéstelenített eléggé (konkrétan sikoltottam a fájdalomtól, pedig előtte a vajúdáskor meg se nyikkantam) úgyhogy belémnyomtak még valami bódítót, amitől teljesen KO lettem.

Szóval mikor párom bejött a babával (és könnyes szemmel :) ), akkor csak arra tudtam koncentrálni, hogy kicsit lehessek a babámmal anélkül, hogy bealudnék; sírni abszolut nem volt erőm.

Ami érdekes, hogy utána 3 napig a kórházban se sírtam. Annyira a babára és a túlélésre koncentráltam, hogy sírni valahogy nem maradt időm... itthon pótoltam és pótolom azóta is néha :D:D:D

(19 napos baba anyukája)

Nálunk is sürgősségi császár volt, ikrek születtek.

Drámaian elhatároztam, hogy majd azt mondom nekik először, hogy szeressék Istent, de amikor felmutatták őket a paraván mögött, a férjem és én is csak makogni tudtunk, hogy szia, szia! :D Később, az inkubátorok előtt is kábé ennyit tudtunk mondani... nem lehet teljesen ép ésszel felfogni ezeket a kis csodákat szerintem, a könnyek is megállnak az ember szemében, szívében.

Áldott terhességet neked, kérdező! Jó szülést! :) Nálunk is lassan itt a harmadik! :)

Nem sírtam:) császárom volt, 5 percre rakták a fejem mellé a pici fejét, megpuszilhattam. Olyan puha volt, és édes illatú.

Alig vártam utánna hogy végezzenek velem. Mondták szép nagy baba, megvan 3,5 kg, erre mikor rendbe rakták, lemerték, mondták 4,5 kg, akkor olyan büszke voltam.

Az őrzőben jött a császár utáni vacogás, kint 40 fok, én meg majd megfagytam, s kocogtak a fogaim, arra koncentráltam ki ne törjenek:)

Férjem mutogatta a képeket amiket csinált mikor a babát merték, öltöztették...

2 óra után megkaptuk a babát, féjemnek fogta, mutatta, én ugye nem mozdulhattam.

Nem volt valami szép:)))

Dagi feje volt, a szemeit ki sem tudta nyitni annyira dagadt volt a két pofija, a haja olyan ritka, csomókba állt, olyan volt mint egy dagadt mongol gyerek :)

Igazából azon hatódtam meg a kórházban, amikor jött a férjem a nagy lánnyal, aki 4 éves, s várt az ablaknál, s annyira izgatott volt hogy engem , meg a kistesót is táthassa.

Rossz volt neki hogy nem jöhet be, nem foghatja meg a kistesót, s olyan szomorú volt, mikor toltam vissza a tesót, hogy miért viszem el.

Na ott minden nap meghatótdtam mikor az ablaknál várt a lányom.

Aztán itthon sírtam a boldogságtól az első 2 hétben, hogy milyen jó féjem van, hogy szereti a tesót a nagy, a pici is milyen szép, kikupálódott, 2 nap után lement a dagadás a szeméről, ki tudta nyitni :)

A haja is normális lett, az egyik füle nem volt betekeredve, olyan volt mint a manóké, de rendbe jött, s úgy kisimúlt, szép baba lett...

Utánna meg jött hogy mindenkivel kötözködöm, mindenkit megbántok

Terhességem alatt, és utána is hetekig bármin tudtam volna sírni, de akkor és ott nem jött egy könnyem sem..:) Pedig baromira fájt a vajúdás is, de ott sem, és szülés közben-után sem..

Életem legboldogabb pillanata volt, és magam is meglepődtem, hogy nem sírtam!! :)

Nem sírtam, pedig tutibiztosra vettem terhesen, hogy fogok. Ott, akkor az első gondolataim:

1: a...aéletbe, de jó, hogy vége van már végre.

2: miért nem ordít a gyerek?

3: adják már végre ide

4: jééé, nem ilyennek képzeltem :).

Szóval örültem nagyon, de sírni nem volt kedvem. Inkább büszke voltam "magunkra". Apa pityergett.