Miért olyan nagy szám a szülés?

Igazából nem tudom, mint ahogy azt sem, hogy mi a célod ezzel a kérdéssel:)

Arra emlékszem, hogy az első szülés után iszonyatosan fel voltam dobva, hogy én, aki egy sz.ros fogyókúrát nem bír ki, ezt fizikailag végig tudtam csinálni. Utána hónapokig úgy éreztem, hogy a puszta akaraterőmmel helyeket tudnék megmozgatni. Felemelő érzés volt.

A második után nem volt ilyen intenzív az érzés, de még most is jó visszagondolni a szülésekre.

Én olyan szinten többnek érzem magam, hogy igenis tudom, h ezt nem mindenki tudná végigcsinálni.

És az is valami furcsa, "istent játszani" érzés, ami egyébként ahogy nagyobbak, egyre inkább elfog, hogy milyen érdekes, ezek a gyerekek nem lennének itt, ha én meg az apjuk nem találunk egymásra.

Az élet lépések sorozata, kinek ez fontos, kinek az. Nem mondom, hogy nekem a szülés volt a legfontosabb, de az biztos, hogy (nem csak a magam tevékenysége, hanem a gyerek világra jötte miatt is) egy mérföldkő volt.

Régebben azt hittem, hogy a diploma volt fontos, de így utólag azért átértékeli az ember a dolgokat:)

" Mindig az a legfontosabb az ember életében , amiben éppen benne van."

Ebben tökéletesen igazad van,a gond csak akkor kezdődik ha a környezetünktől/kívülállóktól elvárjuk hogy úgy kezeljenek minket mint egy királylányt! És ezt pont a szülésre értem,mert ismerek pár ilyen nőt aki azzal hogy szült akárhány gyereket azt hiszi ő az isten!

Itt van rögtön a sógornőm. Az első gyerekét várja most 20hetes,és teljesen problémamentes terhessége van. Elvárja hogy mindenki körülugrálja,egyetlen vizsgálatra nem hajlandó egyedül menni,hisztizik ha az öcsém nem tud vele menni! Ezenkívül semmit nem hajlandó csinálni,szó szerint semmit még mosogatni sem,mert ő terhes!!!

Ki hogy éli meg. :) Számomra az egész terhességem a mai napig, azaz az eddigi 32 hét, nagyon pozitív élmény, de önmagából adódóan végtelenül természetes is. Úgy vagyok vele, hogy nem élem meg különös teljesítményként, hogy várandós lettem, ez az élet velejárója, és a nők legtöbbje képes rá. (Sajna, vannak, akik önhibájukon kívül nem, de ez szomorú tény. Viszont nem a kérdéshez kapcsolódik. :()

Azonban az ismeretségi körünkben jó néhányan úgy beszélnek arról, hogy teherbe estek/szültek, mintha ez egy olyan dolog lenne, amire csak az adott személy lenne képes egyes egyedül. Én még nem szültem, bárhogyan is, biztos hatalmas élmény lesz (akár pozitív, akár negatív), majd nem sokára meg is tudom, de én egyelőre nem látom emberfeletti teljesítménynek. Hiszen ez a világ rendje, az állatok is szaporodnak (Az emlős állatok, mint olyanok, kivétel nélkül úgy szaporodnak mint az ember... mert emlősök lennénk mi is...) Gondolom, fáj, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, de így hozta az evolúció (vagy kinek hite szerint, Isten). Nagyon sok nő átéli, nem olyan egyedi dolog, mint az, hogy valaki egy életrevaló, becsületes, okos fiút/lányt nevel fel.

Egyet kell értenem azzal a kijelentéssel, amit anyukámtól hallottam amolyan életbölcsességként, hogy "Dugni a hülye is tud, teherbe a hülye is tud, gyerek még nem maradt bent, szóval szülni a hülye is tud, de egy embert becsülettel és gondoskodva felnevelni... az a művészet."

Szóval egyelőre osztanom kell a véleményed, kedves Kérdező, aztán ha részedről is alkalmas lesz, augusztusban, a szülés után ismét kifejtem a nézeteimet. :)

32 hkm