Miután megszületett a kisbaba rögtön kap karszalagot vagy valami azonosítót?
Szia!
Én mindig attól féltem, hogy ha császárral fogok szülni és nem mutatják meg egyből a babám akkor el fogják cserélni. Még álmodtam ilyet. Aztán végül tényleg császár lett és nem mutatták meg mikor kivették csak a hangját hallottam. Egyből mondtam a dokiknak meg a nővéreknek, hogy el ne cseréljék a babámat!!!:D Egyébként el sem lehetett volna cserélni, mert 1000 közül is megismertem volna, tiszta apja a gyerek. :) Nekem is egyből a 4D-s UH ugrott be, már akkor is az apukájára hasonlított. :)
Szia!
Ez nekem is eszembe jutott, mert engem végül császározni kellett, mert nem fordult be a szülőcsatornába, és altattak, mert már egybefüggő fájásaim voltam, így nem kockáztattak a gerincbe érzéstelenítéssel. A párom nem akart bejönni a szülésre, így egyikünk sem látta csak másnap. Mindenki azt mondta, hogy a fiam annyira rám hasonlít, hogy le se tagadhatnám. Ekkor nyugodtam meg igazán.
Szülés után egyből rátették, még mielőtt kivitték volna megmosdatni. De mielőtt hazaadják alá is kell írni, hogy leellenőrizted, hogy tuti a te gyereked viszed haza.
Erre én is gondoltam, mert amikor szültem mellettünk egy sötétebb bőrű nő szült. És amikor a kislányomat mellre tették egy fekete hajú sötét bőrű kisbabát láttam. Kérdeztem is a férjemet, hogy mikor tették rá a karszalagot, de ő direkt figyelte, így megnyugtatott. Na, meg a szülőszobán más a fény, másnap láttam, hogy fehér a gyerek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!