Csak nekem volt rossz élmény a szülés?

Nekem is borzasztó volt a szülés.Magzatvíz elfolyástól számítva 18 óra volt,mire meglett a kicsi,igaz az elején még egyálatlán nem fájt,de az utolsó 3 órában azt hittem,hogy eljött a vég,képetelen vagyok végigcsinálni,mert annyira fáj,hogy beledöglök!A kórház,ahol szültem katasztrófális,a vajúdás alatt szinte rám se nézett senki.Mikor éreztem,hogy jönnek a tolófájások kiabáltam,hogy valaki jöjjön már,mert mindjárt szülök,erre berontott egy nővér és lecseszett,hogy ne hisztizzek,hanem amikor jön a fájás nyomjak,ezzel megint egyedül hagytak.Hálát adtam az égnek,hogy rengeteget olvastam a szülésről és volt fogalmam,hogy mégis mit kell csinálni,mert teljesen magamra voltam utalva.Totál pánikba voltam esve és szó szerint halálfélelmem volt.Fél órával később megnézett a szülésznő és megállapította,hogy látszik a baba feje,ideje lesz étmenni a szülőszobába.Ekkor még fel kellett tápászkodnom és a saját lábamon átmenni szülőszobába,felmászni a szülőágyra.Már szinte önkívületi állapotban voltam.Végül az utolsó náhány percben,amikor már ténylegesen jött kifelé a baba,akkor picit besegítettek,nyomták a hasamat,meg segítették kifelé a kicsit.Amikor végre megszültem el sem akartam hinni,hogy vége a szenvedésnek és felfoghatatlan volt,hogy képes voltam ezt végigcsinálni.Egyetlen pozitívum,hogy nekem a varrás nem fájt egyáltalán,de maga a szülés és főleg a vajúdás szörnyű volt.

Lassan 3 hónapos lesz a kicsim,de egy fikarcnyit sem halványult el a rossz emlék.Eredetileg 2 gyereket terveztünk a párommal,de most nem vagyok biztos benne,hogy mégegyszer vállalkoznék erre.Ha pedig egyszer mégis rászánom magam,akkor is 100%,hogy másik kórházba fogok menni!

Nekem is rossz élmény volt. Szinte végig kiszolgáltatottnak, és megalázva éreztem magam.

16 órát vajúdtam, előtte 2 éjszakát nem aludtam a jósló fájások miatt. 10 órán keresztül ment az oxytocin, ettől pokoli fájásaim voltak. Mindezt egy 6 ágyas vajúdóban... Nem kelhettem föl, mert végig rajtam volt a ctg. A kitolás másfél óra volt(csak itt kerültem át az egy ágyas szülőszobába). Úgy kellett kinyomni belőlem fölülről a babámat. Repedtem kívül, belül, pedig vágtak. Szintén másfél óra kellett, mire rendesen összestoppoltak.Egy hétig nem bírtam rendesen ülni.

De a legrosszabb az volt, és emiatt gyötör a bűntudat, hogy amikor kibújt a fiam, nem éreztem azt a sokak által emlegetett földöntúli orgazmikus boldogságot, hanem csak annyit, hogy végre vége... Persze utána elöntött a boldogság, de bánt, hogy nem ez volt az első érzésem.

Most biztos utálni fogtok, de én csak azért írom le a gondolataimat, mert rá akarok cáfolni az első válaszadóra, aki azt írta, hogy szülés alatt sokkot kap az ember és nem emlékszik... stb.

Nekem tényleg nagyon gyors és könnyű szülésem volt, és ráadásul alig fájt az egész. Alig észrevehető fájások voltak a derekamban, ezért mentem be a dokimhoz, hogy most mi van, aki 3ujjyni méhszájat modnott és küldött is a szülőszobára, megrepesztette a burkot fél 5kor. 5re- azaz fél óra alatt tágultam ki 4ujjnyira, és ez a fél óra kicsit kellemtlen volt- és utána már nyomhattam is, negyed 6kor már a hasamon volt a baba. Se infúió se gátmetszés minden szuper volt, minden pillanatra emlékszem, és határtalan örömámorban úsztam- meg sem tudom magyarázni azt az érzést- de folyamatosan csak arra gondoltam, hogy még akarok szülni, mert ez annyira jóóóóó. :) Lehet én vagyok az UFO? :)

Viszont, hogy megnyugtassak mindenkit, a gyors és viszonylag fájdalommentes szülés olyan hirtelen sokkot okozott a szervezetemnek, hogy utána bizony két napig alig bírtam lábraállni- folyamatosan szédültem, hányingerem volt - és megszenvedtem rendesen a méhösszehúzódásokat- na azok sokkal de sokkal jobban fájtak, mint maga a szülés. :( De akkor már vígasztalt a tudat, hogy mellettem van a picikém! :)

EGyébként sajnálom, hogy másnak a kórházi körülmények, és nemtörődöm dokik, nővérek, szülésznők miatt rosszul sikerült a szülése, mert ennek az élménynek tényleg nagyon pozitívnak és meghatározónak kéne lennie egy anyuka életében. Szóval sajnálom. :(

17-es vagyok, még engedj meg egy gondolatot:

Én kismamaként jártam jógázni, nagyon sokat meditáltunk, gyúrtam rá fejben-lélekben, hogy könnyen gyorsan szülök majd- így is lett. Járt hozzánk is egy kismama, aki szintén lombikos volt- és ő is nagyon nehezen szült. Mondta is az oktatónk, hogy sokszor előfordul a lombikos kismamáknál, hogy nagyon nagyon vágynak a pici babára, hogy +-at teszteljenek, hogy végre nekik is nőjön a pocijuk, hogy kismamák legyenek, és emiatt tudat alatt nehezen is engedik el ezt az értzést, a babát saját magukból, és emiatt nehezebb lehet a szülés.

De persze nem kell most mindenféle következtetést levonni- a nem lombikosok között is vannak biztos nehéz szülések és viszont- de talán lehet benne valami.

Csak érdekességnek írtam.

:)