Ti féltetek attól ha megszületik a babátok, elmarad a várva várt öröm? Vagy felmerült bennetek ilyen aggodalom?

Bennem semmi félelem nem volt.Csak kíváncsiság,hogy milyen a szülés.Szerintem a vajúdás alatt fel sem fogtam hogy hamarosan a karomban tarthatom a fiam.Majd komplikációk miatt császár lett a vége és csak csalódottságot éreztem,pár napig nem tudtam örülni a babámnak :( De szerensére ez az érzés elmúlt,de a csalódottság a császár miatt megmaradt...

Szóval nekem nem voltak aggodalmaim,mégsem tudtam örülni.

Nem csendült fel az öröm óda és elmarad az ismert jelenet az Oroszlán királyból

[link]

:) pedig vártam valami ilyesmi érzést ,de inkább olyan "megcsináltuk túl vagyunk rajta" dolog jött.

Az igazi érzelmekhez kell a baba illata a meghittség és idő is kell és ez nem baj,csak sok ellenkező infót kapunk,hogy azonnal örömittasan kell táncikálni csecsemővel a karodban...

:)

Amikor megszületett, meghallottam a hangját, majd a mellkasomra tették, azt az örömöt, érzést nem tudom leírni, de aki már átélte, tudja, miről beszélek ...

Viszont később, úgy a szülés másnapján ... Hirtelen leesett, hogy vége a terhességemnek, már nem én vagyok a "főszereplő", mostantól "csak" felelős vagyok. Aztán még később, úgy 1 héttel a szülés után, amikor egy éjjel a sokadik szoptatás-fejés-mosogatás után dülöngéltem az ágy szélén, belém nyilallt a gondolat, hogy ennek soha nem lesz vége, ez a gyerek mindig itt lesz, mindig nekem kell gondoskodnom róla, soha többet nem lesz már nyugalmam ...

Írhatnám mindezt szebben is, de valóban ezt éreztem, és bevallom, néha a mai napig is eszembe jut, pedig már 20 hónapos a Fiam, akit annyira, olyan sokáig vártam.

Most dolgozunk a Kistesón és kicsit bennem a van a félsz az első időszak miatt, ugyanakkor viszont annyira szép volt az újszülöttkor, hogy azt hiszem, bőven megéri a fáradtság ...

Szóval, ne félj, nagyon jó dolog az anyaság, pótolhatatlan élmény, de felkészülni egyszerűen nem lehet rá, talán jobb is, hogy az anyuka nem tudja elképzelni sem, milyen érzéskavalkád, mi vár rá!

Itt 8.

Kedves kérdező, szerintem ezen a legtöbb anyuka keresztülmegy, legfeljebb nem vallja be :-)

Én tényleg iszonyúan vágytam gyerekre, 19 hónapot küzdöttem érte, voltak vetéléseim, szóval a föld felett lebegtem onnantól, hogy végre igazán kismamának tudhattam magam. Életem legnagyobb álma teljesült! Mégis, be kell, hogy valljam, hogy sokszor fordult (és sajnos a mai napig is ...)meg a fejemben, hogy milyen jó volt a régi életem, amikor akkor keltem-feküdtem-ettem-pisiltem, amikor jól esett, nem akkor, amikor a Fiam lehetővé teszi :-) Mert bizony, még W.C-re sem tudok bármikor menni ... És látod, mégis vágyom még egy babára! Sőt, irigyellek a kismamaság miatt, hiszen olyan jó terhesnek lenni, és irigyellek, mert nemsokára pici babád lesz! Nem lesz minden olyan, mint a filmekben, de csodálatos lesz, kihagyhatatlan!

Boldog babavárást és örömteli babázós hónapokat kívánok Neked!