A terhesség örömei. Kinek hogyan élte meg a terhességét?

leírhatatlan érzés amikor először meglátja az ember a kis dobogó szivet,

utána érzi az első bugyborékolásokat, rúgásokat,

meg nézni ultrahangon ahogy forgolódik,iszik,grimaszokat vág miegymás,

a vége már öröm is meg nem is,

fáj minden, nehéz minden,kinlódás minden,

de öröm is azért hogy hamarosan a kezünkbe tarthatjuk a babánkat.

és tudod hogy életedben senkit nem fogsz úgy szeretni mint a gyerekeidet.

2 éves kislány anyukája és 33 hetes kismama

Szia!

Én őszintén szeretnék Neked választ írni, nem szeretnék rózsaszín képet lefesteni, hiszen azzal hazudnék Neked arról amit én gondolok.

Amikor 6 hónaposan bent feküdtem a kórházban volt mellettem egy kismama. Azt hiszem a 6. hétben járt. Ő már pont akkor érkezett hozzánk amikor én megkaptam a zárómat így nem tudtam róla sok mindent. Csak azt láttam, hogy fel-alá járkál, telefonál, vár aztán elmegy. Nemsokára visszajött és csak zokogott majd ismét telefonált. Később kiderült, hogy örömében sírt. Ugyanis azért kellett befeküdnie mert vérezni kezdett, de az ultrahang után azt mondták Neki, hogy ne aggódjon mert minden rendben, a magzat egészséges. Azt mondták már nagyon sok vetélése volt, így egyszerűen képtelen higgadt maradni, folyton idegeskedik, ezt mondta a szobatársaknak. Fél, retteg, hogy elveszíti a kisbabát. És ez teljesen normális reakciója egy nőnek az anyaságot, a terhességet illetően. Hiszen a legtöbb nőnek ez az álma, az életcélja: anyává válni.

Viszont én azt gondolom (ez senkit sem vigasztal tudom, de ez a legreálisabb álláspontja a dolognak) ha egy baba el akar menni (leggyakrabban azért mert beteg, mert életképtelen) az elmegy akkor is ha az anyukája egészséges, boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott ... stb. és akkor is ha fél, ha retteg! Egyáltalán nem igaz (szerintem) hogy a sok sírás vetélést okoz. Ezzel szerintem csak riogatják az anyákat. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg olyan nő van, aki nem felhőtlen boldogsággal várja a kisbabáját (például aki elveszíti egy szerettét, vagy akit elhagy a párja) és mégis megmarad a magzat! (Én is rengeteget sírtam a terhességem alatt, mert nagyon sok gondom volt, de a terhességemmel egy percig sem volt probléma.)

Tehát én azt tudom javasolni Neked, hogy bár iszonyatosan nehéz, próbálj ne ezen agyalni folyton. Igyekezz minél több programot csinálni magadnak, ami a babázással, babavárással kapcsolatos. Járj el olyan helyekre ahol vélhetően sok a kismama (pl. terhestorna) és add át magad ennek a csodálatos érzésnek. Ne engedd eluralkodni magadon a félelmeid. Lebegjen az a szemed előtt, hogy Te most kismama vagy (nem újra, nem ismét, zárd le magadban a tragédiákat amiket átéltél) és használd ki ezt az időszakot! Mert aminek meg kell történnie, elkerülhetetlen ezért gondolom, hogy "felesleges" azzal megkeserítened a várandósságodat, hogy szorongsz, még ha lehetetlennek is tűnik, hogy ne szorongj! Sok-sok örömet, boldogságot, EGÉSZSÉGET kívánok Nektek és bízom benne, hogy sikerül a legszebb módon megélned ezt a csodát! :)

Majd írj magadról gyakran, hogyan alakul a várandósságod, hogyan fejlődik a babád! :)

Egy 1 éves rosszcsont kislány anyukája

A legjobb tanács még ha nem is könnyű megfogadni: egyszerűen döntsd el hogy minden rendben lesz. Veletek nem történhet baj, a baba egészséges lesz, nem lehet másként.

Higgy ebben és így lesz meglásd!:) Az a hematóma meg fel fog szívódni.

Leírom az én esetemet,ami hasonlít a tiedhez:

Vetélés után lettem ismét terhes,de az 5.héten barnázás,majd a 7. héten komoly vérzés,egy jó nagy hematóma keletkezett,a dokik a kórházban folyton csak riogattak,hogy mi minden történhet,de nem történt szerencsére.

Most 22 hetes vagyok,kiderült hogy a vérzés,hematóma a méhszájon tapadó lepény miatt volt. A hematómából még mindig van egy darabka,de már nem árthat.

szia!

én most 18 hetes vagyok. Őszintén megmondom a hányós, rosszul levős időszakot ki nem állhattam :) de szerencsére már túl vagyok rajta.

mikor először voltam orvosnál kaptam egy képet a piciről(igaz még csak a szik hólyag látszódott) boldog boldogtalannak mutogattam, hogy nézzétek ő a mi pici babánk :)

aztán a 12. heti ultrahangon mikor láttam mozogni a picit... húú az leírhatatlan. vizsgálat közben kb ennyi volt a reakcióm, aha, jó mozog, minden rendben. párom nem tudott ott lenni, dolgozott... de vizsgálat után felhívtam és elkezdtem zokogni hogy láttam ahogy a kis kezével-lábával hadonászott, mozgott. iszonyatosan boldog voltam :)

a 17. héten is voltam újabb ultrahangon, ahol megmondták, hogy valószínűleg kislányom lesz. akkor szintén nem reagáltam rá, de mikor elmentem a szüleimhez nekik már sírva mondtam, hogy kislányom lesz :)) és ezek a sírások mind örömömben voltak. bár halkan megjegyzem kisfiúra számítottam, valószínűleg belém beszélték, hogy tuti fiú.. de most hogy már tudom, hogy lány... Istenem, nagyon-nagyon boldog vagyok :)

én azt mondtam páromnak mikor kellett valamit emelni, cipelni (nem nehéz dolgokat) hogy ez a baba olyan jól kapaszkodik, hogy bármit csinálhatnék ő akkor is velünk maradna. nagyon hamar sikerült, a 2. próbálkozós hónapban már pozitívat teszteltem.

nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy itt van a pocakomban a kislányom.

természetesen aggodalmaim vannak, de ezeket jó mélyen elzárom az agyamban, mert nem akarom, hogy egy percre is árnyékolja valami a felhőtlen boldogságomat. még veszekedni sem vagyok hajlandó párommal :)

Remélem minden rendben lesz veletek, és hamarosan Te is tudni fogod már, hogy ki lakik a pocakodban. írj majd nekünk, hogy hogy alakulnak a dolgok Veletek:)

(bocsi, hogy ennyit ömlengtem, elkezdtem írni és nem bírtam abbahagyni) :)