Milyen érzés, egyszerre terhesnek lenni vagy 1 napon szülni ismerőseidel vagy rokonaiddal?
Első gyermekemet a legjobb barátnőm szülinapján szültem, nagyon örül neki. :)
Most a második gyermekünket várjuk, a sógornőm is terhes. Sokkal közelebb hozott minket, jobb lett a viszonyunk. Eddig is elvoltunk, de ennek most örülök. :)
Sosem hasonlítgattuk a babák uh adatait, nincs értelme. Beszélgetünk, tanácsot kér. Amiben tudok, segítek, elmondom a tapasztalataimat, de nem okoskodok. Tudom, hogy az baromi idegesítő.
Első gyerekemnél nem volt ilyen, viszont a kórházban összebarátkoztunk pár csajjal, az egyikkel a mai napig tartom a kapcsolatot, 4 nap van a gyerekek között. Bár mivel messze lakunk egymástól így inkább neten beszélgetünk, de soha nem volt irigykedés, pedig össze hasonlítottuk a gyerekeket. Érdekes volt olvasni és látni, hogy az egyik így, a másik úgy fejlődik.
Most az egyik munkatársammal egy napra vagyunk kiírva egy kórházba fogunk szülni,hát kíváncsi leszek találkozunk-e :) Vele is neten tartjuk a kapcsolatot mert mind a ketten veszélyeztetettek vagyunk, neki feküdnie kell rengeteget, ha nem akar kórházba kerülni, nekem meg a nagy mellett nincs erőm utazgatni, főleg, hogy őt is vinnem kellene magammal, így nehézkes lenne az emelgetést megoldani. De ha kérdez tanácsot adok és igazából ez az egész közelebb hozott egymáshoz minket, mert el voltunk,de komolyabban soha nem beszélgettünk bent a melóhelyen.
Mikor az elso fiamat vartam egy kismama sem volt a kornyeken. Akkor hianyoltam,hogy nincs "sorstarsam" akivel lehetne beszelgetni de feltalaltam magam es forumoztam.
Aztan terhes lettem a masodik fiunkkal,miutan bejelentettuk 1 het mulva egy masik ismeros par is bejelentette,hogy naluk is jon a masodik baba es egy harmadik par is,hogy babat varnak mar 12 hetes csak eddig titkoltak, ott elso kozos gyerek de a ferjnek es a felesegnek is volt mar gyereke(i) az elozo hazassagukbol. A lenyeg,hogy meg a terhesseg alatt egesz jol is mentek a dolgok ,megbeszeltuk ki,hova milyen vizsgalatra megy, mekkorara saccoltak a babat stb... Aztan megszult az aki 2 honappal elorebb volt, aztan 2 honap mulva en es 5 napra ra a masik csaj is. Na itt kezdodtek a problemak. Az allando kioktatasok (en vagyok a legfiatalabb anyuka,hiaba masodik gyerekem azt hittek hulye vagyok es tapasztalatlan) hasonlitgattak egymashoz a gyerekeket (mind a harom fiu lett). Ja es mind a ketten szoptatas-fanok (es mellesleg tejcsardak) nekem kezdetbe eleg sok problemam volt a szoptatassal, nagyon leneztek erte, az egyik kijelentette,hogy olyan nincs,hogy nincs tej. Total stresszeltek ezzel ,vegul lett tejem es meg most is szopik a kisfiam.
Most 8 es 6 honaposak a babaink. Enyem a legraerosebb mozgasba pedig az atlaghoz kepest meg igy is elobb csinalt mindent (3,5 honaposan hasrol hatra, 4,5 honaposan hatrol hasra, most 6 honapos es mar kuszik, felul) az oveke a 8 honapos mar all a masik 6 honapos mar majdnem maszik. De most mar nem erdekel, nevetseges es nagy butasag ossze hasonlitani ket gyereket.Mindegyik a sajat utemeben fejlodik.
Szeretnenk majd harmadik babat es remelem akkor nem lesz a kornyekemen masik kismama.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!