Milyen érzés, egyszerre terhesnek lenni vagy 1 napon szülni ismerőseidel vagy rokonaiddal?
Tök jó!
Hugommal és sógornőmmel is egyszerre szültünk (4 ill. 8 hét különbséggel).
Terhesen szuper volt, utána egy kicsit nehéz mert ugye egyáltalán nem tudtunk egymásnak segíteni, de aztán megint jó lett.
Amíg nem dolgoztam, sokat találkoztunk hét közben a kicsikkel.
Egyet azért megjegyeznék: a legjobb szándék ellenére elkerülhetetlen a nagyszülők és a szülők részéről is az összehasonlítgatás, ami nem feltétlenül jó.
Egyik gyerkőcnél két unokatesóval és ismerős, barátnővel is egyszerre voltam.
3. gyerkőcömnél a legjobb barátnőmmel egy napra voltunk kiirva. Hú úgy örültünk neki mikor megtudtuk. ENyém tervezett volt, nekik véletlen. Együtt jártunk vásárolni babacuccokat, vége fele dokihoz is. Én végül 1,5 héttel előbb megszültem, sajnálom is, hogy nem egyszerre szültünk végül.
Két hónap van a barátnőm kislánya és az én fiam között. Nagyon jó volt egyszerre terhesnek lenni, de mert ugyanolyan típusú emberek vagyunk, nem szólunk bele más dolgába, ki mit hogyan csinál, esetleg óvatos tanácsot adunk, adtunk egymásnak. Jó volt kibeszélni a dolgokat. Azóta már nagyok a lurkók, de még mindig nagyon jó, nagyon örülök, hogy így alakult. Továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem szólunk bele a másik dolgába, ki meddig sterilizál, mikor táplál hozzá, mit ehet már a baba, mikor ihat csapvizet, pedig eltérő véleményünk van. Csak tiszteletben tartjuk a másikat.
Én imádom, hogy ilyen barátnőm van, és hogy majdnem egyszerre szültünk. :)
Harmadik babámat az egyik legjobb barátnőmmel vártam. 2héttel volt hamarabbra kiírva, kicsit túlhordta a babáját én meg kicsit előbb szültem, így csak 6nappal fiatalabba a lánya a fiamnál. Egy kórházban szültünk, ők pénteken mentek haza 3kor, én meg akkor kerültem a szülőszobára, ugyhogy csak azt sajnálom, hogy pont elkerültük egymást a kórházban. :)))
Egyébként nem egy városban lakunk, sokat dumálunk róluk, tapasztalatokat cserélünk, azaz leginkább kér tőlem, nekik első baba volt. Nem hasonlítgatunk, azaz ha ez már hasonlítgatás, akkor igen- de nincs irigység, vagy rosszindulat.
Én nagyon csipem őket, sokat küzdöttek a lányukért, nagyon örülök nekik. :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!