Milyen érzés volt, amikor a szülés után a kezedbe adták az elsőszülött babádat?
Mit éreztél, mire gondoltál, stb...
(Csak az első baba esete érdekelne, mert a másodiknál már van tapasztalata az anyukának, és nem vadiúj az érzés.)
Köszönöm, ha megosztjátok velem a történeteiteket.
válasza:
válasza: válasza: válasza:Köszi lányok! :)
És rögtön beindultak az anyai ösztönök? Rögtön éreztétek a kötődést?
válasza: válasza:Csak arra gondoltam, h "de gyönyörű" é hogy "az enyém!" :) Utána meg apával azon tűnődtünk, h milyen kis pici, de milyen "tökéletes" mégis....:)
Amúgy tudom nem vagy rá annyira kiváncsi, de a 2. is hasonló volt. Bár tudtam már, h milyen egy újszülött, de látni azt, h akit 9 hónapon keresztül a szived alatt hordasz, megszületik, "valódi" 3d-ben :))) Na, az minden szülésnél egy élmény,akárhányadik is!!:)
válasza:A fiamat amikor először a hasamra tették, nem jó szó rá a csodálatos, annál jobb volt. Elcsendesedett, és nézett a nagy szemével, és lepisilt:) Első csodás találkozásunk alkalmával. Olyan boldogan nevetve csukladozva tudtam volna sírni.
(amúgy a második gyerek érkezése is ugyan olyan csoda számba megy, és hiába van tapasztalat az nem ugyan az, mint amit a ketteske okoz:))
Köszi mégegyszer mindenkinek!
Sajnos, engem iszonyatosan gyötör a lelkiismeretfurdalás, és senkinek nem tudom elmondani a környezetemben, mert félek a reakciójuktól.
Szóval nagyon nehéz szülésem volt. Érzéstelenítés nélkül csináltuk, és nagyon hosszan vajúdtam, aztán össze-vissza szakadtam. A baba beszorult, húzták-tolták, azt hittem belehalok.
Mikor végre megszületett dühöt éreztem, semmi mást. Dühös voltam a férjemre, amiért teherbe ejtett, az orvosra, a babára, mindenkire! Tudom, ez butaság, hiszen senki nem tehet róla, tehát az eszemmel felfogom, de ennek az érzésnek nem tudtam parancsolni.
Kérdezték, hogy kézbe akarom-e venni, vagy előbb tegyék tisztába, és öltöztessék fel. Nem akartam kézbe venni.
Később odahozták hozzám, hogy tegyem a mellemre, de nem akartam szoptatni. mondtam, hogy majd ha lesz tejem, akkor inkább üvegbe fejném, és úgy cumiztatnám. Akkor nekiálltak győzködni, én meg egyébként is hulla fáradt és kimerült voltam, aztán valami egészen csúnyát mondtam a nővérkéknek, hogy hagyjanak már békén.
Fogtam a babát, és nem éreztem semmit. tudtam, hogy az enyém, de semmi pozitív érzés nem tört rám.
Azóta hazajöttünk, eltelt 1,5 hét, és még mindig semmi. Persze ellátom lelkiismeretesen, meg foglalkozom vele rendesen, tehát a környezetemnek fel sem tűnik semmi. Csak egyszerűen én nem érzem magam anyának. Olyan, mintha rámbíztak volna egy gyereket.
Most is bőgök, olyan lelkifurdalásom van, de nem érzek szeretetet iránta.
A terhesség mesés volt. Annyira vártam a picit, akkor anyának éreztem magam.
De egyszerűen a szülés olyan trauma volt. Biztos, hogy az változtatott meg bennem valamit.
Kérlek segítsetek! Megértem, ha elítéltek, csak kérlek segítsetek! Mit tegyek?
válasza:Én császárral szültem - a babámat kikapták egy zöld ponyva mögül, mint egy nyuszit a kalapból :) és sokáig elég hihetetlen volt, hogy akkor tényleg ő az, aki a pocakomban lakott. (Aztán már az első alvása alatt beazonosítottam, hogy miként viselkedhetett, kuporodhatott össze a hasamban.) Amit éreztem, az a sírósan túláradó szeretet, pánikosan tettrekész ijedtség a felelősségtől és egy leheletnyi szomorúság is, hogy most már tuti felnőttem... na meg hatalmas megkönnyebbülés, hogy egészséges lett.
A szoptatás nagyon sokat segített abban, hogy feloldódjak, ösztönösen anyaként reagáljak. A tudatos kötődés, az új énképem viszont fokozatosan alakult ki, igazából még több hónap, talán fél év is volt, mire elhittem magamról, hogy Anya lettem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!