Milyen érzés volt, amikor a szülés után a kezedbe adták az elsőszülött babádat?

Hát nekem könnyű szülésem volt (bár így sem röhögtem hülyére magam..), de amikor megkaptam, csak annak örültem, hogy túl vagyunk rajta, és nem történt semmi szörnyűség. Engem mondjuk nagyjából elkerült a szülés utáni depresszió, de azért a mindent elsöprő anyai szeretet érzése is.. Lassan alkultak a dolgok, néha még most is elgondolkozok magamon, hogy talán rajonghatnék jobban is az anyaságért.. :)

A lányom egyébként most 14hónapos (és imádnivaló!!), és két hónap múlva születik meg a kisfiúnk, kiváncsi is vagyok, miként alakulnak majd a dolgok.

Fel a fejjel, még nagyon friss az élmény, idő kell, amíg a dolgok a helyükre kerülnek! Merj néhe segítséget kérni, hogy tudj egykicsit magaddal is foglalkozni, pihenni vagy kikapcsolódni! Egy fodrász vagy egy bevásárlás TÖKEGYEDÜL nálam csodákra képes! :))

Igaz csak első babára vagy kiváncsi, azért leírom mindhárom szülésem utáni érzéseimet:

1. viszonylag rövid szülés, 3,5óra, de jó nagy feje volt a babának 37cm, így a kitolás elég nehéz volt, a legvégén már rámhasalt a doki- így mikor végre kipréselték belőlem a kis lufifejet- akkor csak az éreztem, hogy végre kint van már. Úgy igazán a megkönnyebbülés volt az első igazi érzésem, mikor a hasamra rakták és az, hogy úristen de csúszik a teste, valaki fogja meg mert elejtem!!! :)) Mikor kicsit jobban megnéztem a fiamat, akkor meg azon gondolkodtam, hogy miért vörös a haja a babának, pörgettem az agyam, hogy ezt kitől örökölhette a baba, és nem esett le ott, hogy a feje kicsit véres volt... mikor megmosdatták barna hajjal kaptam vissza. A kórházban nem voltak még anyai érzéseim, csak néztem, hogy ott a baba a kiskocsiban az én gyerekem... fura volt. Otthon aztán 2hétig bőgtem, hogy hogy fogok én ezzel megbirkózni, felelősséget vállalni- mindenen csak aggódtam... de aztán elmult és nagyon nagyon megszerettem a drágámat, és 1hós korára már igazi anyuka voltam. :))

2. szülésemet teljesen kontroll alatt tudtam tartni, a nyomásokat, - mindent tudtam, rövid szülés volt, nem is fájt nagyon- mikor a hasamra rakták a babát- elöntött az a bizonyos örömmámor- amit nem igazán tudok kifejteni- olyan nagyon boldog érzések nem voltak bennem, amit nem tudok semmihez sem hasonlítani, és ott akkor csak arra tudtam gondolni, hogy biztosan át akarom ezt mégegyszer élni. Hihetetlenül nagy örömmámorban úsztam- szó szerint.

3.szülésemnél, ami szintén rövid volt- abazolút észnél voltam- szinte tudtam mindent már egyedül is- és alig vártam, hog újra azt az örömet érezzem. És nagyon gyorsan megszületett a babám, hasamra rakták, és olyan mérhetetlenürl meghatódtam, olyan tökéletes pillanat volt- belebújtam a kis magzatmázas hajába, éretem azt a finom egyedülálló kisbaba illatát, és potyogtak a könnyeim örömömben, és bánatomban is, hogy többet nem szülhetek. :)) Nagyon boldog voltam- és egyszerre egy kicsit szomorú is, hogy több babát már nem vállalunk. :)