Hogy fogadtad a kórházban a nem kívánatos rokonságot, látogatókat a szülés utáni órákban, napokban?

Harmadik babára már kiokosodtam. :o)

Mindenkit azonos időpontra rendeltem, és 6-7 perc után közöltem, hogy nagyon elfáradtam, és mentem vissza a babámmal. Egymással tudtak még utána beszélgetni, így nem jöttek "hiába"...

Csak a férjem meg a gyerekek jöhettek be.

Otthon csak akkor jöhet valaki, ha előre megbeszéljük.

Igaz, most a szülésem is annyira könnyű volt, hogy nem viseltek meg a dolgok, így két héttel utána meg már egyenesen szuper minden.

Egyébként első babánál én besokallottam, és bizony volt olyan, hogy közölték, hogy itt vannak, én meg nem mentem ki hozzájuk. Lett sértődés, de idővel elmúlt...

Mi is megmondjuk a rokonságnak, hogy a nagyszülőkön kívül senki, otthon is egyeztetve, de valószínű 6 hét után. Fényképet majd kapnak, és telefonon is beszélhetünk. -aki eddig nem jött, az ne a kórházban akarja megmutatni, milyen fontosak vagyunk neki.... Szerencsére a párom is ezen a véleményen van, úgyhogy nálunk nem lesznek nemkívánatos látogatók. Aki csak jön, az így járt...

Ez az időszak 3unkról szól elsősorban.

37 hetes kismama

A kórházba hozzám csak a szüleim jöttek, meg természetesen a férjem. Az ő szülei és rokonai nagyon messze laknak, úgyhogy ők nem tudtak jönni. Igazából nem is bánom, nem voltam a toppon abban a pár napban, alig tudtam mozdulni.

Aztán mikor hazajöttünk akkor is csak anyu jött, hogy segítsen, mert egyedül még nem igazán tudtam boldogulni.

Viszont nem volt még 4 hetes a fiam, amikor beállított férjem testvére a családjával. És mivel nagyon messziről jöttek, nem csak egy-két órára maradtak. Hanem három hosszú napra. Amúgy az övék a lakás amiben lakunk, úgyhogy nem igazán kérdezik, hogy mikor jöhetnek. És most sem tettek kivétel, hogy megszületett a babánk. Egyszerűen bejelentették, hogy jönnek és kész.

Hát ez tényleg kényes dolog.

Első babával a kórházban már rettegtem ha közeledett a látogatási idő. Ömlött belőlem a vér, ki voltam merülve, vágás, repedés, varratok kivül-belül. Csak a férjemnek tudtam örülni. Jöttek szüleim, tesóim, anyósóm. A kórterembe nem jöhettek be, nekem kellett kimennem a babábal az asztalokhoz, de a sebem miatt ülni nem tudtam, ott támaszkodtam mindenbe, amibe lehetett, ki voltam merülve, semmi kedvem nem volt jópofizni, majd mikor majdnem összeestem, akkor közöltem hogy én eddig birtam, és most megyek lefekszem. Volt némi duzzogás utána, de nem érdekelt.

Hazamentünk, egy héten belül a többi rokon is megtalált, szét voltam zuhanva, úgy néztem ki mint egy kriptaszökevény, nem tudtam járni, ömlött a vér, szinte semmit nem aludtam, ezek meg csak jöttek, haza nem akartak menni. Anyósóm pl 3-4 órát ült a fotelban és mondta a magáét, én meg szoptattam az ágyban fekve, akkor sem vette a lapot. Ha itthon lett volna a férjem, tuti hazaküldetem vele. Sógóromék meg beleültették a 10 éves fiúk ölébe az alig egy hetes babát, meg fotózkodtak mire visszaértem a fürdőből (ki kellett mennem rendbeszedni magam). Hát kiborult a bili nálam.

Most 39 hetes vagyok a kistesóval, de már mindenkinek mondtam, hogy minimum 2 hétig nem akarok senkit se látni, majd fontossági sorrenben jöhetnek, de csak ha a férjem is itthon van.

Hát én mindenkinek örültem, pedig császáros voltam, elszúrt EDA-val (ez jobban fájt, mint a császár), és 2 órát aludtam naponta kb.

A férjem ott orvos, ahol szültem, így ő elég sokat ott volt, vagy legalább is mindig közel, meg bent is aludt ebben az időben, ezenkívül mindkettőnk szülei, nagyszülei, testvéreink és a leendő keresztszülők jöttek be, ill. az én egyik nagynéném. Tényleg mindenkit szívesen láttam, olyan jó volt nézni, ahogy örülnek a mi örömünknek...

3 hét után itthon is mindenki jöhetett.