Kismamák, akiknek fájással indult be a szülés. Mit csináltatok éppen, amikor jött az első fájás, milyen körülmények között történt?
Az első gyereknél hajnal fél 5-kor ébredtem fel,hogy egy kis pukkanást hallottam a hasamból(megrepedt a burok). Kimentem vécére és csordogált,de akkor éreztem is a fájást és azonnal tudtam,hogy ez az. Aztán csak erősödtek és sűrűsödtek.
A második gyereknél reggel nst után megvizsgált a doki(addig semmit se éreztem) és mire kimentem a parkolóba az autóba,már éreztem is egy fájást. Akkor is tudtam,hogy ez az. És ez is csak erősödött és sűrűsödött.
Szóval rögtön tudtam,mert addig nem volt semmi ilyen fájdalom.
Most újra kismama vagyok, nem tudom most hogy lesz, kíváncsi is vagyok nagyon! 31hkm.
4-es vagyok.
Egyébként érdekes, hogy többen írták, hogy mielőtt beindultak a fájások el kellett menniük wc-re.
Nekem reggel 7-kor kezdődtek a fájások, de előtte éjjel 2-szer is el kellett mennem pisilni, pedig én soha, még terhesen sem szoktam éjjel wc-re menni, vagy nagy ritkán max. 1-szer.
A lányomnál fájásokkal indult. A szülés előtt 3héttel kezdődtek a vicces "jóslók". Én már tülkön ültem. Voltak erős(már-már szülős 5perceseim, amik csak úgy eltüntek, vagy 3perces de szülni kevesek), na én ilyen előélettel üldögéltem a szülőszobák előtt a kedvenc könyvemmel. Volt 5perces simis fájásom, semmi, csak a szokásos. Aztán nálam tényleg egy baromira erős görcs, amikor vége lett, kicsit meglepődve folytattam az olvasást. Jött a következő. És az volt érdekes az első gondolatom, hogy ezt a sort már olvastam.
Mikor már a 3.erős és rendszeres fájásom jött, kezdtem csak bizakodni, talán végre szülök.
1. szülésemnél hajanli háromnegyed háromkor ébredtem meg, és volt egy nagyon enyhe fájásom, és utána jöttek sorban kb 10percenként, majd 8percenként. Alig fájt, így csak délben mentünk be a kórházba, még úgy mentem, hogy nem tudom mi lesz?? du 4.40kor már megvolt a baba.
2.-nál dokinál voltunk reggel, mikor jöttünk haza 2x volt éles hosszú fájás, és mivel ezt előtte nem éreztem, ezért mikor hazaértünk, figyelgettem magam, és még 1x jött egy ilyen fájás. Szóltam férjemnek, hogy menjünk vissza a kórházba, kb 3ra visszaértünk, közben jött a 4.ilyen fájás is. A kórházban kérdezték, hogy minek jöttem,mondtam, hogy volt 4fájásom, majd körberöhögtek.... :) rámrakták az NST-t és míg ott pihentettek fél órát, addig volt mégegy, és mivel ez egy nagy erős fájásként jelent meg a papíron- szóltak dokinak, hogy nézzen meg. A doki monta, hogy bő 3ujjnyi a méhszáj. Ez volt fél ötkor, negyed hatkor már babáztam.
A 3.babánál meg semmi fájásom nem volt, de szintén 39héten doki megvizsgált, és mondta, hogy már majd három ujjnyi a méhszáj, bármikor szülhetek. Másnap nem fájt semmim, de furcsán éreztem magam, ingerült voltam, tiszta dinka... így modntam a férjemnek, hogy vigyen a kórházba én megszülöm a gyereket. :) Megvizsgáltak a kórházban, mondtam, hogy nem fáj semmi- de már KÉSZ vagyok! Doki is egyetértett, mert már 3ujjnyi volt a méhszáj, így burkot repesztett és egy óra mulva már babáztunk! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!