Kérhetem, hogy császárral szüljek?

Adjon Isten!

Nagyon érdekes hozzászólásokat lehet itt olvasni, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni.

Kicsit megfordult a világ.

A JóIsten szerintem jól elrendezte a dolgokat, melybe nekünk embereknek - Isten teremtményeinek - nem kellene beavatkoznunk. A Teremtő úgy rendezte, hogy az ember tudjon természetes úton szülni, megszületni. Aki nem tud megszülni vagy megszületni az nem életképes.

Tudom, hogy ez az egyetlen mondat hatalmas felháborodást kelt majd, de annak köszönhetően, hogy beavatkoztunk a természet rendjébe és kiiktattuk a természetes születésszabályozást, egyre degeneráltabb utódokat hozunk létre. Szaporodunk, mint a nyulak, de ha így folytatjuk pár évtizeden belül az emberek nagyon kis része lesz képes természetesen szülni, életképes utódokat létrehozni.

Jómagam császárral születtem és ez mély nyomot is hagyott az életemen. Sokszor ugyanis nem csak az anya (természet ellenes) döntése a császáros szülés, hanem oka van, hogy a baba nem bír megszületni, leszületni erre a világra. Ha felnőtt korunkban van bennünk egy spirituális érdeklődés (nyitottság), akkor utána járhatunk, hogy miért ide születtünk és miért e-képpen. Negyven évesen kezdtem el keresni az okát, hogy miért nem tudtam (akartam) megszületni és nem volt kellemes a válasz...

Sokan akik (valamilyen) hittel élnek úgy gondolják nem csak az ő döntésük, hogy babájuk lesz, hanem a Teremtő vagy éppen a gyermek is dönt arról, hogy mikor - miképpen. Ha ezt elfogadjuk, akkor lehetőséget kell adnunk a babának, hogy a természet rendje szerint megszülethessen.

Ha nincs orvosi életmentő oka a császárnak, akkor azt kérni legalább akkora aberráció, mint ha két férfi szeretne közös gyermeket. Mi lesz a következő lépés? Lombikba fogjuk "keltetni" a magzatunkat. Mert így nem csak a szülés fájdalmát kerülhetjük el, hanem a "terhet" is, melyet kilenc hónapig hordunk.

Nagyot változott a világ.

Régen az asszonyok áldott állapotban voltak, ma már terhesek. Akinek pedig teher - az ne szüljön. Se így, se úgy.

Szia! Megoszlanak itt a vélemények ahogy látom. Minden ember más, és más, ki ettől fél, ki attól. Ezért ne ítéljünk el senkit, mindenki maga dönt az életéről. Én az első babámat simán szültem, nagyon könnyen ment, pedig elég pici vagyok, a babák viszont nem voltak azok. Nem panaszkodhattam. Nem borotváltak, nem kaptam beöntést, stb... mégsem történt a szülőágyon baleset. 1 hét múlva már vígan rohangáltam otthon. A gátsebem is viszonylag könnyen begyógyult, de ezt embere válogatja

A 3. babámat 2 hete szültem császárral. Hát én a legnagyobb ellenségemnek nem kívánom. Azért lett császár, mert faros volt a kisfiam, és itt Vp-ben nem engedik a spontán szülést faros babánál. Nem akartam császárt, de ha már az lett, gondoltam altatást kérek, mivel pánikbeteg vagyok. Hát nem kaptam sajnos. Nekem ott az előkészítőben, sokkal nagyobb trauma volt feldolgozni azt, hogy le vagyok vetkőztetve, ugrálnak körülöttem, katétert tesznek fel, stb...mint azt, hogy természetesen kell szülnöm. Borzalmas volt minden. Előtte is, közben is, utána is. Azt hogy a műtét alatt ébren voltam végig, azt még a mai napig nem tudtam megemészteni, pedig nem láttam, hallottam semmit, csak maga a tudat. Műtét után borzalmasan éreztem magam. 12 órát mozdulatlanul kellett feküdnöm majdhogynem. Nem ihattam 2 órát utána, enni pedig nem ehettem semmit. Mondjuk nem is kívántam a kaját. 12 órával a műtét után lábra kell állnod, átsétálni a saját szobádba, másnaptól pedig ott a pici. Én alig bírtam fölkelni az ágyból, még a mai napig mindig fáj. Gyenge vagyok, szédelgek, és ha a párom nem segítene, nem tudom mi lenne velem, pedig nem hagyom el magam, itt a három gyerkőc. Ja és a wc-zés a mai napig neezen megy. Szóval ha én választhatnék sima szülés vagy császár közül, tutira az előbbit választanám. De ezt ki-ki maga dönti el.

Minden jót Neked!