Szerinted joga van egy nőnek olyan pózban szülnie ahogy ő szeretne?

Joga van, csak lehetősége nincs.

Ahol lakom sincs sok lehetőség a szülési póz megválasztásában, de szülőszék van. Mondjuk maguktól fel nem ajánlották, inkább takargatták, de igazából mindkét szülésemnél képtelen lettem volna a tolófájások között testhelyzetet változtatni. Meg nagyon elképzelni sem tudom. Mire megtalálnám az esetleges megfelelő pózt, ki is bújna a gyerkőc. :)

Bár ha az ágyra felmászás közben jobban éreztem volna magam, biztos megállok félúton. :)

Te szültél már? Ha igen, milyen testhelyzetben? Esetleg rosszul érintett? (Lehet, hogy írtad már korábban, de nem olvastam el minden hozzászólást.)

Előző vagyok (31-es). Most olvastam, hogy még nem szültél. Nem kell ettől ennyire félni. Minden fejben dől el. Hogy az adott helyzetben, pillanatban mennyire tudsz magadra/babára figyelni, koncentrálni. A szülés mindenhogyan fáj. Ülve, fekve, fejenállva... :) Én nem éreztem magam korlátozva azért, mert fekve szültem. Bár, ha annyira rossz lett volna, biztos "kihisztizek" valami más megoldást. :)

De van ennél egy nagyobb fájdalom: szülés után pár órával egy jó kis küret. Na, az rohadtul fáj. :)

Nem, a küret nem siettetés miatt volt. Valami oknál fogva nem húzódott össze a méhem és elöntött a vér. A szülés szépen zajlott, méhlepény normális volt, semmi sérülésem nem volt, szoptattam a lányom egyből a szülőszobában, saját lábamon át tudtam volna menni az osztályra, de mégis történt vmi. Ekkor kaptam oxitocint is, megkatétereztek, de akkor sem múlt el különösebben, így megcsinálták. Lehet, hogy feleslegesen, mivel nem volt bent semmi, de talán jobb volt így, mint véradókat keresni. Rossz érzés bennem nem maradt, mivel tényleg nem stimmelt valami, és vmit tényleg csinálni kellett. Ezt én már orvosi feladatnak gondolom és az orvosom hosszas töprengés, fejvakarás után így döntött, amit elfogadtam. Nem vmi jó érzés, amikor mindenféle alvadékdarabok és egyebek hagyják el az ember testét.

Szerintem senki nem kampányol semmilyen eljárás mellett. De míg vannak olyan kismamák, akik érzékenyek, addig vannak olyan kockafejűek (lásd én), akinek nem a körítés a lényeg. És ez nem azon múlt, hogy milyen szülési pózban szültem, mert választhattam volna mást is -vagyok annyira "önző", hogy minden úgy legyen, ahogy nekem kényelmes-, de nem akartam, mert nekem jó volt úgy. Nem is érdekelt engem, hogy a személyzet mit gondolt, amikor nekem kellett "végigcsinálnom" az egészet. Jogom és lehetőségem is volt más pózban szülni, de nem választottam csak azért, mert lehet máshogy is. Nekem úgy volt jó, mégha ez a legfájdalmasabb szülési testhelyzet.:)

Érdekes, hogy pont most jutottam odáig, hogy írjak, és közben az utolsó Válaszoló szinte ugyanazt írta, amit szerettem volna :-)

Én a lehető leghétköznapibb testhelyzetben, környezetben szültem. Vajúdás alatt felajánlották, hogy ugráljak labdán, meg lógjak bordásfalon, kötélen, sétáljak, stb. Valahogy nem igényeltem ezeket, jobban éreztem magam a szülőágyon, hogy folyamatosan ment a CTG, hallgattam nagy nyugalomban a Babukám szívverését. Volt persze, amikor fészkelődtem, ide-oda forogtam, de nem kívántam semmi extrát, inkább csak azt, hogy hagyjanak magamra és a Babára figyelni. Ott volt végig a férjem, a szülésznő, akit nem fogadtunk, csak "beesett" hozzánk és néha berohant a Dokink, akinek ezer más helyen is lennie kellett ugyanabban az időben. (Kitolástól persze folyamatosan bent volt.)

Komolyan és nem kötekedésképpen írom, hogy idillinek, bensőségesnek éreztem a helyzetet úgy, ahogy volt, lámpákkal, monitorral, vizsgálatokkal együtt, mert azt éreztem, hogy rólunk szól minden, várjuk a Kisembert, aki már hónapok óta velünk van, csak még nem kézzelfogható :-)

Aztán jött a kitolás, igen, háton fekve, felhúzott lábakkal, doki a hasamat nyomva, szülésznő a lábam között matatva, a Férjem meg a kamerával premier plánban bámulva.

És számomra ez volt a világ legtermészetesebb helyzete. Nyomtam, amikor kellett, pihentem, amikor azt mondták, hogy most pihenhetek, csak én voltam és a Baba, csak az járt a fejemben, hogy minél gyorsabban átsegítsem azon a baromi szűk helyen. 5 óra alatt megszületett (első szülés), 5 nyomásra kint volt.

Nekem így tökéletes volt, és alig várom, hogy újra átéljem az egészet, lehetőleg ugyanúgy, mint az elsőt.

Mert az egész folyamat szépségét meghatványozta az a pillanat, amikor a végén odatették a mellkasomra a Kisfiamat, és ott szemeztünk egymással. Arra már nem is emlékszem, hogy a lepényt hogy nyomtam ki, pedig pillanatokon belül kint volt az is teljes egészében, és azzal sem foglalkoztam, hogy varr a doki ...

Szerintem nem az a lényeg, hogy milyen pózban szülünk, a szülés már csak egy "rövidke" epizód ahhoz képest, ahogy rákészülünk a Baba érkezésére, ahogy megéljük a babavárás hónapjait, ahogy kialakul a kapocs kettőnk között. Szerintem a szülés ünnepélyes lezárása egy hosszú és bonyolult folyamatnak, és nem az a legfontosabb benne, hogy "alternatív" legyen.