Írnátok pozitív császáros szüléstörténeteket?

Tök pozitív! Gratulálok! :)

Én is ilyet akarok ez alkalommal is. Persze a 16 óra vajúdás nélkül. ;)

Teljesen jó amiket írtok. Igen nekem már volt császárom, tudom mire számíthatok, én is szerencsére gyorsan felépültem, ilyet szeretnék most is.

Csak sokszor úgy érzem ha a netet böngészem, mintha ez valami tabu téma lenne, ha szó is van róla akkor is negatív kicsengéssel. Sajnálom azokat akik még nem szültek császárral, és szembesülnek azzal, hogy valamiért nem szülhetnek hüvelyi úton. Utánanéznének mégis mire számíthatnak, és csak rémtörténetekbe botlanak. Nekik talán segítenek a mi történeteink, hogy nem kell ettől félni.

Én a 36. héttől kórházban voltam, mert egy vaklárma után (magzatvíz szivárgást éreztem de nem az volt), bent tartottak. Az utolsó uh alapján a babát 4 kiló fölé saccolták, és nekem amúgy is van egy egészségügyi gondom, így február 18.-ára kiírta a dokim a császárt. Addig sima szülésre készültem.

17.-én 10. kórházi napomon 1 körül fájásokat kezdtem érezni. Elkezdtem mérni az időket a fájások között. 10 percek, majd 7 percesek lettek. Hajnal fél 6-kor mentem ki a nővérszobába szólni, hogy mintha valami lenne.

2 ujjnyira volt nyitva a méhszájam, úgyhogy irány a szülőszoba. Ctg, fekvés, és fájások mostmár 6 percenként. Riasztottam Apát hogy szülünk, ebből ma baba lesz, induljon.

Az orvosom hamar beért, megnézett, és elkezdett műtős teamet keresni a császáromhoz.

Közben Apa is beért. Egy órán belül meglett a team, és tolókocsival feltoltak a műtőbe.

Kicsit félelmetes volt a műtő. Mindenki maszkban, gumikesznyűben, beöltözve. Féltem is a spináls (gerinc) érzéstelenítéstől, vajon fájni fog-e ahogy beadják, nem szúrják-e el? Fel kellett ülnöm egy asztalra, és begörbítenem a hátam, mint egy cica. Közben az anesztes tapogatta a gerincemet. Fogalmama sincs mikor adta be a helyi érzéstelenítőt, amitől viszont nem éreztem mikor szúrta magát az éles érzéstelenítést. Egyszer csak azt vettem észre hogy nem érzem a lábaimat és úgy pakolnak fel az asztalra. Közben valami hideg cuccal tapogattak, hogy hol érzem. Megérkezett a dokim is, kaptam egy katétert, és elkezdődött...

A férjem ott ült a fejemnél, és szegénykém szerintem jobban félt, mint én. Én semmit nem éreztem melltől lefelé, de a dokik beszélgetését hallottam. Tudtam mikor vágtak, mi történik.

És egyszer csak kb 15 perc múlva a műtét kezdetétől meghallottam ŐT. A kisbabám méltatlankodva kérte ki magának hogy kiszakították a jó kis helyéről. Hihetetlen pillanat volt. Itt van, kint van!!! Odahozták a fejemhez megmutatni. Gyönyörű volt, kapálózott a kis kezével, lábával, és egyszerűen tökéletes volt. Nem kellett kérdeznem mindene megvan-e, egészséges-e, látszott rajta hogy semmi baja. Kicsit pityeregtem is, olyan régóta vártam erre a pillanatra!

Timi baba 2010. február 17.-én 9:46 perckor 4200 g-al, és 56 centivel látta meg a világot.

Másnap kerültünk közös szobába, és én aznap már lépcsőztem, jöttem mentem. Anyukám aki szülészeten dolgozott régen el sem hitte hogy egy nappal a műtét után ilyen jól vagyok. 1 hét múlva már olyan voltam, mintha mi sem történt volna.