Milyen módszerrel tudtad kontrollálni a szülésedet, ha tudtad?

A fájdalmat inkább érezni fogod.Amikor jönni fognak a fájások nem lesz időd azon gondolkodni, hogy mennyire is fáj inkább minél előbb túl szeretnél lenni rajta. Arra érdemes gondolni, hogy minden egyes fájás egy lépés afelé, hogy kisbabád megszülessen. A fájások alatt inkább koncentrálj a légzéstechnikára mert az megkönnyíti a vajúdást.

Voltam én is úgy, hogy a szülőszobán mellettem vajúdott egy másik kismama. Hogy az milyen patáliát rendezett...

Érdekes amikor nekem erősödtek a fájásaim nem tudtam volna kiabálni. Inkább a légzés technikára figyeltem, és sűrűn jártam ki wc-re szerintem ez is megkönnyítette a vajúdást.

Megértelek, én is voltam előtte kórházba, addig nem is érdekelt a szülés, utána már eléggé aggódtam.

Ami nekem bevált: Vajúdás közben egy labdán a zuhany alatt ülni, és lassan , nagy levegővételek. Sokkal jobb, mint amikor a fájásra figyelsz.

A vajúdás alatt egy teljesen más, beszűkült tudatállapotba kerültem. Leginkább magamra koncentráltam, jóformán azt sem tudtam, ki van még a szülőszobán. Rossz volt, amikor kizökkentettek ebből az állapotból. (pl a nővérke bejött, hogy hol a cuccom, mert átvinné a szobába)

A végén már nem tudtam uralkodni magamon, kiabálni ugyan nem kiabáltam, de rossz volt, abszolút a dokira bíztam magam, azt csináltam, amit mond.

Kívülről szerintem rosszabbnak tűnik ám egy szülés! Én viszonylag jól viseltem, de mondjuk a férjem szerintem nem.

Én csak arra tudtam gondolni, hogy hagyja már abba a férjem és a szülésznő a beszélgetést, mert idegesít. Aztán én is átkerültem egy másik tudatállapotba, ahonnan nem sikerült kilábalni. Ez azt jelenti, hogy kimerültem és magamban tudtam, hogy hol vagyok, csak a külvilággal nem sikerült kommunikálni. Ez a zárómon is rajta van. Aztán magzati szívhang elégtelenség miatt császár lett.

A fájások alatt pedig arra tudtam gondolni, hogy legyen már vége, mert szétszakad a derekam.

De nem akarlak megrémíteni, csak én ezekre gondoltam, addig, míg emlékeztem a történtekre. Aztán már nem emlékszem, mert beadták a bátorság injekciót és kész. A műtét tök homály. De az nem is baj.

Az elsőnél tökéletesen kontrolláltam mindent, pedig már több, mint 24 órája keményen vajúdtam :( De nagyon rendesek voltak, és a férjem is velem volt. Fiatal voltam, gondolom jobban bírtam a fájdalmat, mert 15 évvel később totál kikészültem a kistesóval, emlékezetkiesésem is van, hisztiztem is, szóval semmi kontroll :(

Bízz a körülötted lévő emberekben, fogadd meg a tanácsaikat, bízz bennük. Persze azt mondják, magadra figyelj, belülre nézz, koncentrálj.. nem tudom. Nekem fontos volt, hogy akik ott vannak, azok támogatnak. És hát a BABA... nagyon vártam :)

Minden szülés más, valakinek fáj, valakinek nem. Nekem annyira fájt, hogy ordítanom kellett, muszáj volt, hiába mondják, hogy az elveszi az energiát.

Csak azt tudtam hajtogatni, hogy Jézus, segíts! és arra tudtam csak gondolni, hogy soha többet.

Egy óra alatt végeztem szerencsére, de az nagyon kemény volt. A fájások voltak rosszak. A kitolás sem a hüvelyben fájt, hanem ott is a tolófájások.