Kedves Kismamák, Anyukák! Eszetekbe jutott már, hogy milyen csodálatos dolog, amikor megszületik a gyermeketek? Mit éreztetek, amikor megszületett a gyermeketek (vagy amikor tudatában lettetek annak a csodának, hogy Édesanyák vagytok)?

Kedves kérdező, köszönöm Neked ezt a kérdést és kedves válaszolók, köszönöm Nektek a gyönyörűségeket amin most bőgök :)))

Az én szüléstörténetemet még akkor, utána megírtam, nem másolom be az egészet, csak a végét:

"...Ezután már 2 és 1 perces fájásaim lettek, kiugrott a görbém is és iszonyat nehéz lett az egész….már majdnem 4 óra volt, régi idő szerint (új szerint 5) és ez az utolsó félóra volt az, ami nem én voltam…Meg akartam halni, a kilégzésnél hangosan kiáltottam (nem esett jól, de nem tehettem róla…) sokszor nem tudtam szép lassan belélegezni, nem is igen kaptam levegőt, kezdtem pánikolni, hogy elájulok és akkor mi lesz. Férjem is eléggé megijedt, ilyennek még nem látott, elszaladt hogy jöjjön valaki, epit kérek, meg császárt inkább, mert elájulok….Ki akart szakadni az egész belső részem. A szülésznő bejött végre, megvizsgált és kijelentette, hogy érzi a baba fejét, nagyon közel vagyunk, bár még csak 4 ujjnyi, de ha most kibírom és nem nyomok, 1 órán belül megszülethet a kisfiam. Na ezt nem kellett volna mondani, mert addig nem is gondoltam nyomásra, de innentől valahogy csak ezt éreztem. És mondtam is, jó sokszor, hogy nem bírom, nyomnom kell. Na akkor meg azzal ijesztgetett a nőci, hogy ha nyomok beödémásodik a méhszájam és meghosszabbítom órákkal. Itt már lapáttal csapkodtam volna a fejét, de tudtam, hogy jót akar és igaza van. Az ágyról már nem jöttem le, mert a szülésznő szólt a dokinak, hogy jöjjön nézzen meg mert nagyon elkezdtem tágulni és tolófájásaim vannak. Bekukkantott, meglepődött és közölte, hogy megszüljük a babát! Ez a mondat megváltás volt :D Kb 3-4 tolót kellett még kibírnom, az utolsónál már nyomtam, akaratlanul és éreztem ahogy dől ki mindenféle folyadék…de nem láttam pánikot senki arcán, így én se aggódtam már. Csak nagyon vártam, hogy megláthassam Pocimanót, bőgni akartam, teljesen kikapcsolt az a negatív hang. Feltettem a lábam, párom a jobb oldalamon tartotta-emelte a fejem, azt mondták, ha jön a fájás, ne is szóljak, csak emeljem a fejem és csukott szemmel, hang nélkül toljak. Eszembe jutott anyukám intelme, hogy ne „kakilósan” hanem „pisilősen” nyomjak, az inkább az az izom. Lehet, hogy ez segített, lehet, hogy csak jó volt a technikám, de 3 fájás alatt kibújt, 7-8 perc alatt, minden fájásra 3 nyomás jutott pont, közben dicsérgettek, hogy ügyesen csinálom és gyorsan meglesz. Párom is mondta közben, hogy mi történik, mit lát, de nem emlékszem…  A második „menetben” volt a gátmetszés, na az nagyon csípett, meg is lepődtem. Picuromnak a fejecskéje mellett „szupermen” tartásban bújt ki a kis keze, azt mondták lehet ezért repedt a méhszájam, de nagyon sokat számított, hogy adtak olyan puhító szurit, meg szerintem a homeos bogyók is használtak. Bár ezt nem tudhatom meg…  A harmadik menetben éreztem, ahogy feszít szét a pici teste, de NEM fájt, nagyon jólesett tolni, egy nagy nyomás kellett még és kicsusszant. Anyukám halacska-érzésnek mondta ezt, nekem nem olyan volt, forró és puha, nagyon jó érzés :D Ahogy kibújt, rögtön felsírt, Nekem meg betöltötte az egész agyam, minden érzékszervem egy gondolat, POCIMANÓ, és szerintem mondtam is, ömlöttek a könnyeim és próbáltam meglesni Őt, de még nem láttam, a férjem elvágta a köldökzsinórt és apa lett, én pedig megkaptam a hasamra a drágámat, belenéztem a kis szemébe és anya lettem…leírhatatlan ez az érzés, fel se lehet fogni. Új idő szerint 5:13 volt. Elvették őt és megtisztították a száját-orrát, meg betették pólyába, ezután újra visszaadták és még egy picit nézhettem. Férjem fényképezett közben, fel se fogtam, hogy miket, csak később néztem meg, már itthon, ezeket a képeket. Ezután elvitték Manókát a babás szobába, megfürdetni meg betenni egy picit inkubátorba, mert kihűlt. Apuci vele ment, én meg megszültem a méhlepényt, összevarrtak, jó sok öltéssel, vagy 20 percig tartott. A férjem visszajött hozzám, egyedül hagytak minket, a doki még odajött gratulálni, meg a szülésznő is, és úgy negyed óra múlva végre megnézegethettük a kisfiunkat :D Ébren volt, nyitogatta a kis szemét, és az jutott eszembe, mennyire Pocimanós, tök hasonlított magára :D remegett a lábam meg a szívem is a boldogságtól, csak nézegettük őt, amíg engedték...."

Kedves Olvasó!!

Olyan anyuka vagyok aki viszonylag korán kezdte, mindössze 18 éves voltam amikor megszületett kislányom amit bármien hihetetlen nem bántam meg,ugyan is olyan ember vagyok aki éretebb a koránál.Sokszorgondolkodom rajta milett volna ha tovább tanulok,pasizok,bulizok,amit a többi velem egykorú lány,de a végén arra jutok ki h akkor sem biztos hogy ilyen jól alakul az életem,mert egy olyan 6 évvel idősebb emerbe szerettem bele aki engem,és a gyermekünket nagyon szeret,és mindent megtesz értünk!!

szóval csak azt akkaromm mondani hogy én nagyon szerencsés vagyok e miatt ugymond hogy nekem,sikerült, így fiatalán,de tényleg meletük szereztem egy boltos szakmát, jogsit,és most éreteségire járok,szóval én nem bántam meg,de tudom hogy sokan nincsenek ilyen szerencsések

A szülés:nekem nagyon fájt,10 gyereket kihordanánk de szülni nem tudom hogy sikerült,de nagyon megérte,szerintem fel sem fogtam abban a pillanatban csak olyankor már azon vagy hogy minél hamarább túl legyél rajta,mikor kicsúszik a bab akkor megkönyebülsz és az az első kérdésed:Minden rendben?

Amikor a babámat oda hozta a nővér már alíg vártam hogy a karjaimban,tarthassam annyi szenvedés után,de mégegyszer megérte.Csak mindenki arról beszél milyen jó meg ilyenek de azt nem mondják meg is kell azé szenvedni!!

imádom a lányom aki nyáron már 2 éves lesz.14 hónapos koráig szopott.szépen fejlődik nagyon ügyes,kedves,szeretetre méltó.

köszönöm hogy elolvastad

19 éves vagyok, nagyon szeretnék már kisbabát, de még tudom, várnom kell.

Én is szintén már maga a kérdés olvasásakor potyogtak a könnyeim, na aztán az válaszoknál egyenesen ömlöttek a könnycseppek a szememből. :)

Ezekkel a gyönyörűségese történetekkel nagy örömöt, és nagy szívfájdalmat szereztetek nekem. De köszönöm!

Én nem vagyok az a pityergős, érzelgős típus, de ha ez a téma, akkor nem bírom könnyek nélkül. 3 gyermekes anyuka vagyok, igy minden szülésem történetét nem írom le részletesen, mert nem lenne elég az egész éjszaka, de azért nagy vonalakban megpróbálom leírni, hogy lettünk mi CSALÁD!

19 éves voltam, amikor megismertem a férjemet, ő 29. Egy haveri társaságba jártunk, ismertük egymást, de nem fordult meg soha egyikünk fejében sem, hogy bármi is lehetne köztünk. Aztán egy buliban elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy tök egyformán gondolkodunk és van egy csomó közös dolog bennünk. Én a második randi után azt mondtam a barátnőmnek, hogy ő lesz a férjem és a gyermekeim apja. Még a történethez hozzátartozik, hogy én előtte nem voltam szerelmes se és még szűz voltam. 3 hónap múlva aztán már együtt éltünk, 1 év múlva pedig terhes lettem. Véletlenül, nem akartuk még a babát. Anyuéknál laktunk, egyetemre jártam, a férjemnek se volt jól kereső állása, nem volt félretett pénzünk, se autónk. Pár hétig gondolkodtunk, aztán végül úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a babát. Első kislányom 7 éve született, aznap amire ki voltam írva, a terhességem csodálatos és panaszmentes volt, olyan boldog kismama voltam, hogy leírni nem lehet az érzést. A férjem is benn volt a szülésnél. Nagyon szerettem volna császárral szülni, végül spontán született, de átélni, ahogy kibújik a kisbabám, hát tényleg egy csoda. Először egy gyerkőcben egyeztünk meg, aztán mikor a kislányunk 1,5 éves lett, mégis úgy döntöttünk, hogy szeretnénk egy kistesót. Közben elkezdtünk építkezni, vettünk egy autót. Második kislányommal is nagyon boldog és gondtalan terhességem volt. Aznap amikor született nagyon meglepett minket a drága. Éppen a fodrásznál ücsörögtem 37 hetes terhesen, amikor furán kezdtem érezni magam, aztán hipp-hopp összedobták a hajam és irány a szülészet. 3 óra múlva a kezemben tartottam az én második angyalkámat. Szintén apás szülés volt, hatalmas élmény mindkettőnk számára. Hamarosan aztán elkezdtünk vágyakozni egy újabb baba után. Elmondhatom , hogy azon szerencsések közé tartozom, akiknek elsőre sikerült minden alkalommal teherbe esni. Közben a férjem külföldre ment dolgozni, éltünk át nehézségeket, nem volt mindig felhőtlen a házasságunk, nehéz volt megszokni egymás hiányát, de aztán túl voltunk a nehezén és belevágtunk az újabb babaprojektbe. Nagyon fel kellett készülnöm az időpontra, ugyanis a férjem 3 havonta volt itthon 2-3 hetet, szóval biztosnak kellett lennem a peteérésben, ezért már hónapokkal előtte kiismertem a szervezetem, igy aztán elsőre sikerült is teherbe esnem. Harmadik terhességem már nem volt olyan gondtalan, panaszmentes, rengeteget szenvedtem a savammal, folyton hányingerem volt, nem tudtam aludni. Ott volt mellettem még a két kicsi lányom , apukájuk meg külföldön. Április 2-ára voltam kiírva, apuka meg is vette a repülőjegyet március 22-re, de az mi kisfiúnk március 4-én szélsebesen (55 perc alatt) igyekezett hozzánk. Így sajna nem lett apás szülés a harmadikból, de igy is hatalmas élmény volt vele is minden egyes pillanat. Egyébként 3 kg és 50 cm volt a drága, úgyhogy nem kerültünk koraszülött osztályra sem. Pont a minap beszéltünk erről az anyukámmal, hogy azt az érzést, amikor először a kezedben tartod a babádat, nem lehet leírni, egyszerűen egy csodálatos dolog, földöntúli boldogság. Amikor először megpuszilod azt a kis pihe-puha bőrét, érzed az illatát, jó meleg kis pofikáját. Amikor először próbálkozol cicire tenni és ő meg tátogat a kis szájával. Az első sikeres szopizás, aztán mikor itthon végre első nap együtt a kis család, nálunk most már nagy család. Emlékszem az első estére (természetesen apuka azonnal hazarepült, ahogy megszületett a kisfia, tehát itthon már együtt voltunk), ahogy a két nővére nézte a kistesót, tologatták a babakocsiban még én a fürdetést készítettem, minden szoptatásnál ott feküdtek mellettem a hálóban és néztek minket. Jelen pillanatban egy nagyon boldog nagycsaládos anyuka vagyok, 3 gyönyörű és imádnivaló gyerkőccel. A kislányaim tündérek, annyira jó kisgyerekek és annyi örömet tudnak okozni. A kisfiam 1 éves lesz, ő is egy kis angyal, de ő olyan kis rosszcsont, eleven, de annál édesebb. Az én legnagyobb feladatom az anyaság lett, ez a hivatásom, a gyerkőceinkben van minden boldogságom, teljesen kielégít a velük való foglalkozás. Nem kizárt, hogy lesz még majd tesó, nagyon szeretnénk, ha Isten is úgy akarja, akkor lesz is, de őt majd később egy kicsit. Most teljes az életem és nagyon boldog vagyok a 3 angyalkámmal. Remélem , hogy nem voltam unalmas, köszönöm, hogy elolvastatok.

Amikor megismerkedtünk a párommal, én el nem tudtam képzelni hogy nekünk gyerekünk is lehet valha :)) 5 évi együttjárás után összeházasodtunk, rá 10 hétre teherbeestem. Mikor megtudtuk, éjjeleken át csak feküdtünk az ágyba, csillogott a könnytől a szemünk, és a babáról beszélgettünk, hogy hogy fog kinézni, hogyan fogjuk becézgetni, mi lesz a neve, mi lesz majd ha nagyobb lesz, stb... Így visszagondolva most kicsit megkönnyezem ezeket a sorokat, mert olyan nagyszerű... :'D

a terhességi utolsó napjain választottuk a nevet, nem tudtunk dönteni. Végül úgy mint a többi babám 2 keresztnevet kapott. Leírhatatlan érzés, amikor a kórházba ideadták :') eszembe jutottam azok a nyári utolsó éjszakák, amikor éjjel a babával beszélgettünk :) Nekem felejthetetlen a kórházi élmény is (külföldön szültem) gyönyörű volt minden. Aztán amikor hazahoztuk, megszoptattam, tisztába tettem, meg beletettük a kiságyba, és néztük, gondoltuk, sosem fog felnőni, mindig ezen a napon maradunk amikor hazahoztuk :') aztán lassan teltek múltak az évek, a kislányom már 7 éves :) persze ahogy az évek teltek, megszületett még 3 babám :') Valahogy a legelső teljesen más érzés, a többinél már volt elég rutinom. A másodiknál már 1 héttel a szülés előtt kórházban voltam, egyik éjjel leírhatatlan fájásokra ébredtem. Megszületett, :) elvitték, mondták (nem értem őket...) hogy próbáljak meg aludni, éjjel miután megszoptattam már nem lesz velem. Nem bírtam aludni, hajnali 4-ig, csak feküdtem (közben zuhany, wc) egy hatalmas vigyorral az arcomon, könnyes szemmel :') ő a második kisfiam♥ A harmadik kislányom, vele szintén nyáron egy nyári délután indult meg a szülés, bár már hetekkel előre éreztem. Ő tartott a legtovább, 13 óra vajjúdás, ebből 4 a kórházi ágyon, majd 15 perc a szülőn. Utána teljesen nem voltam magamnál, elképesztő csodát éreztem, és arra tudtam csak gondolni, hogy mennyire hiányzik a párom, és a gyerekeim, hogy miért nem lehetnek bent velünk, nem érezhetik a csodát. Az utolsó2 éve októberben volt, kisfiam született, egyik éjjel :) éjfél körül mentünk a kórházba, 02:25-re már meg is volt :') 7 órás vajjúdás volt, nehéz volt, majd be hánytam az infúziótól, nem bírtam... közben végig remegett kezem-lábam, annyira féltem. A két kisfiam októberben született (3 év, 1 hét korkülönbséggel) a két kislányom pedig júniusban :)

Sosem gondoltam rá, hogy a párom lesz a gyerekeim apja, sosem jutott eszembe :)

Lett volna még gyerekünk, de sajnos 4 hét kórházi küszködés után elvesztettük a kislányunkat, de erről most hagy ne meséljek :'(

Most pedig az 5. kisbabát várjuk, nagy-nagy szeretettel, remélve, és tudva, hogy ugyanilyen csoda ér... :)