Mennyi ideig tartott amig feldolgoztad traumatikus szuleselmenyedet? Mi, vagy ki segitett ebben? Hogyan tetted tul magad rajta? Mitol volt traumatikus a szules?

[link]

Ezt kuldte nekem egyszer valaki, ugy gondolom tobben is magatokra ismerhettek a leirtakban.

Varom tovabbi valaszaitokat, es kozben meg keresgelek a neten anyagok utan, majd toltom fel ide azokat is. Nem sokara megirom az en tortenetemet is.

Bocsánat, hogy nem a kérésedre válaszolok-

nekem gyors és nagyon könnyű volt mindkét szülésem, és nagyon nagyon sajnálom azokat a hölgyeket, akik ezeket a szomorú dolgokat megírták itt nekünk!

Borzasztó!

Mindenkinek küldök egy nagy ölelést!

Nagyon sajnálom, tényleg.

Én is nagyon sajnálom a történteket, magam nem vagyok érintett.

De, úgy tudom, az országban több helyen is működnek szülés-feldolgozó klubok, csoportok, szakmai vezetéssel. Szekszárdon legalábbis a közeljövőben fog ilyen indulni, ezt első kézből tudom mondani.

Illetve vannak már szakképzett ún. perinatális tanácsadók is, őket is biztosan lehet keresni ilyen ügyekben. Ha kell, ők tovább tudnak irányítani pszichológushoz stb.

Én mindenképpen arra bíztatok mindenkit, hogy próbáljon meg keresni ilyen lehetőségeket, hátha segíteni fog!

...A kislányom születésének valami boldogító eseménynek kellett volna lennie, de én csak intenzív fájdalmat érzek, ahányszor visszaemlékszem rá. Életem legszörnyűbb napja volt. Nekem életem legszörnyűbb napjával kezdődött az anyaság, és mások azt várják tőlem, hogy csak simán 'lépjek túl rajta'."..

még midnig a 18,34-es vagyok...amit belinkeltek, abból idéztem..hogy ez mennyire találó! :( gynöyrűen megfogalmazott.

Teljesen paff voltam attól, amiket írtatok, hogy mik történhetnek. Az én "traumám" ehhez bagatell, de nekem trauma.

Nekem most 15 hónapos a fiam, már csak ritkán álmodom a velünk történtekkel. Nekem anyukám és a férjem segített feldolgozni a történteket, pusztán azzal, hogy meghallgattak, hogy engedtek sírni. Bár legnehezebben tudjátok, mit dolgozok fel? A férjem látványát! Annyira sajnáltam őt, hogy ezt át kellett élnie, hogy majdnem elveszített mindkettőnket, hogy szó szerint bezárták a nővérszobába, ahonnan hallott mindent, majd látott egy nagy lavrot rengeteg vérrel, miegyébbel. Ő akkor volt a legidegesebb, mikor meglett a kisfiunk, és őt olyan helyekre beengedték, ahova nem léphetne be elvileg, és akkor tudta, hogy nagy baj van a műtőben, azért viszik el onnan őt.

40. héten befektettek a kórházba egy gyönyörű, eseménytelen áldott állapot befejezéseként. Mivel messze lakunk a kórháztól, a dokim jobbnak látta, ha a betöltött idő után a közelében vagyok.

A 41. hét első napján délután elment a magzatvíz, két ujjnyira voltam nyitva, de nem voltak fájásaim.

A szülőszobán jókat viccelődtünk, beszélgettünk, majd egyszer minden összeomlott. Az NST tachicard jeleket mutatott, de én még mindig nem tágultam rendesen, viszont a fájásgörbém az egekben volt.

Ezután császár mellett döntött a dokim. Spinális érzéstelenítés a műtőben, bökdöste a lábam az anesztes egy tűvel, a balon semmit nem éreztem, de a jobbon egy kicsit. Mondták, hogy mindjárt azt sem érzem, de muszáj kezdeni a baba miatt. És vágott a doki, és én éreztem. Sose éreztem még ilyet, egyszerűen leírhatatlan érzés. Akkora sokkot kaptam, hogy nem hatott a fájdalomcsillapító, alig tudtak elaltatni. Majd fél órát küzdöttek, hogy felébredjek a műtét után. Felment a vérnyomásom 200 fölé, nem tudták lehúzni. A szülésznő később mesélte, hogy egyszer azt hitték felébredtem végre, de csak megkérdeztem, él-e a babám, jól van-e, majd az igen válasz után visszazuhantam az öntudatlanságba.

A következő amire emlékszem, hogy fekszem egy kórteremben, tele vagyok csövekkel, ott ül a férjem mellettem, és láttam rajta, hogy kész van. Meg tudtam nézni a kisbabánk fényképét, de semmi másra nem emlékszem, csak arra, hogy nagyon fájt.

2 nap múlva nézhettem meg először a gyerekemet, aki másik osztályon volt, de azt is úgy, hogy a szülésznők megsajnáltak, kerítettek egy tolókocsit és anyu elvitt a gyerekosztályra. Ott azt mondták, ha magamtól képes vagyok menni, mehetek a babához, addig nem. De tejem nem lesz, mondták, mert nem szülésnek, hanem műtétnek értékelte a szervezetem a szülést, és nagyjából nulla a prolaktin szintem.

Aznap gyakoroltam menni :-), másnap egyedül lecsoszogtam és szoptattam! Igaz, csak 20-30millik voltak egy - egy ciciben végig, de akkor is tudtam szoptatni!

16 napig voltunk kórházban.

Aztán 5 hetes volt a babám, mikor begyulladt a visszér a jobb combomon, azon az oldalon, ahol nem zsibbadtam el. Szerencsére nem kellett műteni, de ez az "emlékem" örökké megmarad a szülés után, és az, hogy az injekciók és gyógyszerek miatt el kellett apasztanom. Ja, és az hab a tortán, hogy akkora adag vérhígítót kellett naponta kétszer magamba bökni, hogy a házi orvosunk szólt be az SzTK-ba a dokinak, aki kezelt, hogy ha megjön a menzeszem, elvérzek. Mire engem leb..tak legközelebb, hogy miért nem tudtak arról, hogy most szültem. Mondtam, hogy nem tudom, rajta van a papíromon. Mire a doki: Mit gondol, van időm ilyen sza..okat olvasgatni?!

Így nem javasolnak másik babát az orvosok, de most még én sem mernék nekifogni, egyébként sem.

Hát ez a mi történetünk, és azóta már tudom, hogy meglepően sokan vagyunk, akiknek nem zsibbadt el valamelyik oldaluk a spinális érzéstelenítés után és úgy kezdték el náluk a műtétet.

jézusom!!

ez az értéstelenítéses téma tiszta horror!!

Én hálát adok az égnek, hogy az én szüléseim életem legszebb napjai és élményei voltak!!

Sajnálom ami veltek törént.

és a babákkal és apákkal....

sajnálom

18.34 még mindig.

kedves utolsó írtad az apákat is....sosem feledem. a PIC-en volt a lányom (intenzív). megbeszéltük a férjemmel hogy ha jön akkor majd elhúzom a szalagfüggönyt hogy lássa a picit. igaz pont a túlvégén volt az inkubátor az ablaktól. egyszercsak arra lettem figyelmes hogy a férjem guggol az ablak előtt kint és a párkány és a szalagfüggöny között próbál bekukucskálni. azt hittem meghalok a fájdalomtól, mert annyira fájó volt ahogyan igyekezett szegény a pici lányát látni. most is könnyes a szemem ahogyan erre emlékszem vissza. ugrotam és húztam el a függönyt, és utána nagyon kisírtam magamat. sajnos nem midnenhol érzik át hogy az apa is éppúgy szülő. és bár érthető, de a PIC-en napi 2x5 percre mehetnek be a babához.