Csendben szülni? 🤫
Igazából két kérdésem lenne. Kicsit furán tettem fel a kérdést, ezért szeretném kifejteni. Mennyire igaz az állítás, mely szerint az ordibálás, sikitas növeli szülés közbeni fájdalmat?
Esküszöm, hogy próbálok pozitív maradni, de mostanában szinte csak ilyen sikitozós- mindjárt belehalok videók jönnek velem szemben. Nyilván sok ilyen újszülött tippes videókat nézek mostanában, így automatikusan dobálja a hasonló tartalmúakat.
A másik, amire szeretnék választ kapni: kotolási szakasznál, hogy jobb venni a levegőt?
Tök véletlenül összebarátkoztam egy szülésznővel, aki a következőt mondta.
Szülés előtt három hónappal kezdjem el a légzési gyakorlatokat. Mély lélegzetvétel - tartom, majd lassan kiengedem.
Három hónap után elérek arra a szintre, hogy kerek egy percig simán tudom tartani a levegőt. Ez az egy perc az, amikor nyomnom kell úgy, hogy bent tartom a levegőt, majd ahogy múlik a fájás úgy szépen apránként kiszuszogom az addig bennem tartott levegőt. Szerinte így három nyomásból kint van a baba.
Máshol viszont olyanokat olvastam, hogy sokkal jobb (és magára a hüvelyre nézve is), ha akkor nyomok, amikor szépen lassan engedem ki a levegőt.
Nektek mi vált be?
Tudom, hogy erre nem lehet 100%-, ban felkészülni, mert minden szülés más, illetve mindenkinek más a fájdalomküszöbe- de! Nagyon szeretnék felkészülni (legalább ami a légzést illeti) és nem szeretnék visitva, ordítva szülni. Valószínűleg abban a helyzetben semmi sem fog érdekelni, de megpróbálom, aztán lesz ami lesz.
Köszönöm azoknak, akik megosztják velem a tapasztaltaikat.
Attól, hogy valami gyakori, még nem normális.
Van, ahol ha szól a szülő nő,hogy más pózban szeretne szülni, akkor ,,engedik". De a szülőszoba nem az a hely, ahol csatázni lenne az embernek lehetősége. Egy agresszív orvossal szemben esélye sincs.
Az a helyzet hogy akarhatsz te akárhogy szülni,az én tapasztalatom sajnos az,hogy fogdbeapofadigymaradszeskesz. Bár én egy sintert fogtam ki szülésznő helyett. Sajnos a legkiszolgáltatottabb helyzetben van ilyenkor az ember,örül,ha életben marad, erő,na meg lehetőség, nincs csatázni.
Az "aranyeres"
#33! Nekem meg nem ment lejjebb a gyerek tolófájásoknál, mert téraránytalanság volt és nem volt beékelődve a feje. Megpróbáltuk négykézláb, akkor állítólag elég sokat ment lejjebb, de nem engedték, arra hivatkozva, hogy úgy nem tudtak monitorozni. Így lett végül császár ☹️
#7
33-es, 35-ös nagyon sajnálom!!
Nagy szernecsém volt az együttműködő személyzettel. Ez nem rajtam múlt. Vérlázító, hogy ilyen alapvető dolgokban sok helyen nem együttműködőek.
Gyerek apja tartotta a CTG tappancsait, mert négykézláb nem tartotta rendesen a pánt. Ahogy haladt a gyerek, a szülésznő uatsítása alapján követte az érzékelőkkel. Szerencsére nálam hetekkel előbb beékelődött a gyerek feje. Téraránytalanság egy óriási kamu, egyszerűen nem értenek a munkájukhoz.
Tényleg nagyon sajnálom, hogy így elbántak veletek. A bántalmazás sosem az áldozat hibája, ez nem rajtatok múlt. Mindenki szakmailag és emberileg is megfelelő bánásmódot érdemelne szüléskor.
Én is nagyon tartottam attól, hogy hangos leszek. Nem voltam az. Inkább magamba roskadva mondogattam, hogy „nem bírom, én ezt nem bírom tovább”. A szülésznő meg folyamatosan biztatott, hogy hamarosan jön a fájásszünet, új erőt meríthetek. Ez nekem rengeteget segített. A kitolásnál meg inkább egy morgáshoz hasonló hangot hallattam, de nem kiabáltam. Nekem mindvégig mondták, hogyan vegyem a levegőt. Mindkét szülésemnél nagyon sokat segített. De a fájdalomtól annyira homályosak az emlékek, hogy egyszerűen nem tudom felidézni, csak követtem az instrukciókat. :)
Amikor jöttek a tolófájások, mondta a szülésznő, hogy próbáljak ki több pozíciót, négykézláb, állva stb. Mindent kipróbáltam, nem volt haladat. Végül könyörögtem, hogy hadd próbáljam meg háton fekve. Tudom, azt mondják, hogy így a legkevésbé hatékony, de nekem egyrészt kényelmesebb is volt, másrészt 3 tolófájás után megszületett a kisbabám (mindkét esetben).
Valójában lehet készülni, de az éles helyzet szerintem mindent felülír. 🙂 én sokat olvastam, tájékozódtam, felkészítőn voltam, de akkor ott, a nevem sem jutott eszembe 😅
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!