Hogyan éreztétek magatokat lelkileg a szülés utáni első napokban?

Nem találtam a helyem. Nem voltam depressziós sem és túl boldog sem.

A gyerekkel nem estem pánikba, jött minden magától.

De a gyerek elötti életemhez képest (introvertált vagyok és kb 0-24ben képes lettem volna/lennék egyedül lenni) és lett mellettem egy gyerek akit ott sem hagyhattam, nekem nagyon fura volt.

Az első babámmal szörnyen. A hangulatingadozás enyhe kifejezés, kegyetlen szörnyű volt az első szülésem és a kórházi napok is. Egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy fizikailag ennyire rosszul leszek, és ennyire magamra leszek utalva utána. A babámmal nem is igazán tudtam mit kezdjek, persze nagyon cuki volt, de nem éreztem azt az anya vagyok érzést, amit hittem, hogy kéne, csak kínlódtam ott össze-vissza, fogalmam se volt mit csináljak.

A második szülésre fényévekkel többet készültem. Ott már úgy éreztem magam, mint valami "teremtő ősanya", hogy most én irányítok, ezerszer könnyebb is volt. Utána a babámmal is más volt, természetesebb, ott sokkal lazább voltam a kórházban is, csak hiányzott a nagyobbik gyerek meg a férjem.

Nagyon elveszettnek éreztem magam a kórházban, csúcsforgalom volt a szülészeten, az első 16 órát külön töltöttük, ami engem nagyon zavart. Aztán nem hogy vip szoba nem volt, örültem, hogy egyáltalán bárhol ágyat kaptam, hogy a babámmal lehessek végre. Én úgy éreztem, hogy nekem nagyon hiányzott az a közös idő a kapcsolódáshoz. 4-en voltunk egy szobában, 8-an egy fürdőre/wc-re, életem legkényelmetlenebb érzése, nem pihentem semmit, utolsó hajnalban már zokogva keltem kimerülten egy másik baba sírására, hogy ha ma sem engednek haza, akkor én saját felelősségre távozom. Már olyan szinten voltam fáradt, hogy belebóbiskoltam a szoptatásba, egyszer arra keltem, hogy csúszik ki a kislányom a kezemből. Nagyon elegem lett.

Kihisztiztem, hogy hazajöhessünk, itthon kicsit jobb lett a lelki állapotom, de a bébiblúz durván beütött. Nekem kb. 2 hónapig tartott a brutális hangulatingadozás, hol azon bőgtem, hogy mennyire hihetetlen, hogy anya lettem és úristen de szeretem, aztán meg azon, hogy szar anya vagyok, mert sír és nem tudom megnyugtatni. Szerintem nálam átcsapott ez egy kis depresszióba is, kb. olyan 4 hónapos korára lettem újra normális ha lehet ilyet mondani.