Van itt olyan, aki sosem akart szülni, mégis át esett rajta?
Ahogy már a kérdésben is írtam, sosem szerettem volna szülni, de gyereket azért szeretnék. Igazából nem tudom konkrétan, hogy mitől félek a szüléstől, nincs semmi konkrét félelmem, szimplán csak sosem vonzott.
Viszont az örökbefogadás túl hosszú, macerás, elgondolkodtam rajta, hogy mi lenne, ha mégis szülnék, de kicsit félek tőle, hogy esetleg nem szeretném annyira a gyerekem miatta. Ilyen létezhet, vagy teljesen hülyeséget beszélek?
Szívesen olvasnék hasonló sztorikat, hogy végül hogy alakult a kapcsolatotok a babával szülés után.
Előre is köszönöm szépen a válaszokat!
Szerinted akinek gyereke van, mind arra vágyott, hogy legyszi légyszi had szüljek?! Hogy olyan fájdalmat éljen át, mint még soha?!
Nem...
Szóval hidd el, az anyák igennagy része kihavyta volna a szülést, ha tudja...
De mivel a gyerek csak úgy varázsütesre nem terem kinn, így ez vele jár ha tetszik ha nem.
Amíg így állsz hozzá, addig ne akarj gyereket. Majd ha igazán akarsz, nem igy fogsz érezni.
Speciel én nem a szüléstől féltem, hanem azoktól a napoktól, amit kórházban kell tölteni. Mondhatni rettegtem.
Fájt a vajúdás, a szülés, mégis nem az maradt meg rosszként, hanem az, hogy az osztályra kerültünk. Beigazolódott valamennyire, amitől féltem is: nem tudtam úgy ráhangolódni a babámra, hogy közben folyton azt éreztem, menekülni akarok a kórházból. Otthon már rendben voltam.
Feltem a szulestol, mint szerintem kb mindenki, ketlem, hogy lenne olyan ember a foldon, aki azert vallal gyereket, hogy magat a szulest megelhesse, merthogy az akkora buli.
De az en szulesem sokkal rosszabb volt, mint azt valaha is kepzeltem. Nem a fajdalom miatt, mas miatt.
A babaval valo kapcsolatomra nem volt hatassal a traumatikus szules.
Én se akartam szülni, a terhességet is kihagytam volna, de a gyereket más nem hordja ki helyettem (illetve max illegálisan béranya, de azt nem is tudom, hogy lehetne itthon intézni).
Ettől függetlenül én nem éltem meg annyira rossznak a szülést, mint vártam, a fiamat meg imádom. Miatta bármikor újracsinálnám. Úton a második, most se akarok szülni, de már nem zavar annyira, szükséges rossznak tartom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!