Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Magyarországon miért "kell"...

Magyarországon miért "kell" csendben szülni, miért ordítoznak a vajúdó nővel, hogy fogja be a száját? Nyugaton miért elfogadott, ha szülés közben kiadják a hangjukat az anyák?

Figyelt kérdés

Amikor az elsőt szültem, a kitolás előtt teljesen egyedül vajúdtam 4 órán át a szülőszobán, a méhösszehúzódások végig 30 másodpercen belül követték egymást. Amikor nem bírtam a fájdalommal és ordítottam, mindig odapattant az ügyeletes szülésznő és leüvöltött, hogy megijesztem a többi kismamát (utólag kiderült, aznap éjfél és 10 óra között én szültem egyedül, ők TV-t néztek a nővérekkel, ügyeletes doki aludt), meg hogy oxigénhiányos lesz a gyerekem, nem halad jól a tágulás, viseljem méltósággal, epidurálhoz már késő van 2 ujjnyi tágulásnál. A férjemet sokáig váratták kint, pedig akkor még h1n1 sem volt, nemhogy covid. Szóval féltem és pánikoltam, hogy nem kap levegőt a babám. Legutóbb 3 éve egy másik kórházban szültem, maszkban sajnos. Akkor inkább csak morogtam, nem igazán mertem üvölteni, de jött megint a letolás, hogy nem kap oxigént a baba, helyes légzéstechnika stb. Mondtam, hogy örülök, haa maszk miatt nem fulladok meg, nemhogy még JÓL is vegyem a levegőt ráadásul a szívbetegségem miatt alapból fulladok, de a kardiológusom ismét engedélyezte a hüvelyi szülést. Szerencsére kitolásra odaért az orvosom és leszaggatta rólam a maszkot, de akkor már nem is nagyon adtam ki hangot, csak nyomtam, ahogy bírtam.

Egy barátnőm valami kapcsán küldött egy videó linket, amiben egy amerikai nő szül. Megnéztem és nagyon ledöbbentem, hogy mennyire üvöltött, mégsem csitította SENKI, mintha ott teljesen normális lenne, hogy kiadják a hangjukat a nők meg káromkodnak. 18 és 24 perc között: https://www.youtube.com/watch?v=Tw6KT8oRMpk Az meg hab a tortán, hogy nem háton fekve, non-stop CTG-re kötve, maszkban kellett vajúdnia...


2023. nov. 6. 12:35
1 2 3 4 5
 21/44 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.

Kedves 6-os, 2009-ben volt az első szülésem. Csak azért írtam, hogy nem volt még semmilyen járvány, mert a mai napig úgy érzem, hogy indokolatlanul váratták kint a férjemet órákon át. Elvileg amíg a kismama a vajúdóban van a többi anyával, az apukák várnak, de egyrészt engem rögtön a szülőszobára vittek, másrészt a gyermekágyas osztályon derült ki, hogy előttem és utánam sem szült senki órákig, pedig a Szent Imre elég nagy forgalmú szülészet. Tök egyedül voltam a szülőágyon, CTG-re kötve, erős vizelési ingerrel, kiszolgáltatottan, féltem, senki sem foglalkozott velem, csak ha ordítottam. Még egy ágytálat sem adtak.

19-es, lehet, hogy nem minden magyar kórházban van így (azért ennek örülök), én csak négyről tudok. A Szent Imrében és a Honvédkórházban szültem, unokatestvérem a Szent Istvánban, csúnyán rászóltak, pedig a férje szerint csak nyöszörgött, morgott, nem üvöltött. Az egyik barátnőm ugyan epidurállal szült, de a szobatársa panaszkodott, hogy intenzív, fájdalmas, gyors szülése volt és nagyon bunkón leoltották, amikor fájdalomcsillapításért üvöltött, hogy fogja már be a száját (Nyíregyháza).

13-as és 20-as, köszönöm a külföldi tapasztalatokat. Valószínűleg tényleg valamiféle évtizedes beidegződés lehet ez Magyarországon. Sok idősebb nőtől hallottam, hogy sokágyas szülőszobában szültek, függönnyel elválasztva és teljes csendben kellett lenniük.

15-ös, az elsőnél a vajúdás volt nagyon fájdalmas, alig volt szünet a méhösszehúzódások között, a kitolás hiába volt hosszú, inkább csak kellemetlennek mondanám. A picinél kb. 15 perccel kitolás előtt és alatta éreztem, hogy mindjárt megpusztulok. Viszont olyan enyhe fájdalmam volt a tágulási szakaszban, hogy még kórházba se akartam menni, azt hittem, csak jóslófájások. Mire beértünk, már majdnem 4 ujjnyi voltam, úgyhogy megint epidurál nélkül szültem. Szóval minden szülés más.

2023. nov. 7. 09:48
 22/44 anonim ***** válasza:
100%

#18

Hát igen, még ugyanannál a nőnél sincs két egyforma szülés.

Csak amikor megnéztem a kérdező által csatolt videót, lesokkolódtam, mert egyrészt nagyon sajnálom az anyukát, hogy annyira fájt neki, másrészt meg ugye a sok kiabálásból vontam le következtetéseket, mert azt gondoltam, ennyire borzalmas a szülés.

De ez ugye a kórháztól, személyzettől is függ, hogy kinek milyen a szülésélménye.

2023. nov. 7. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/44 anonim ***** válasza:
14%

NA EZT soha nem értettem

4 kilós és 54cm-es kislányt szültem természetesen..22 órát vajudtam és NÉMA CSENDBEN..nyilván mindenkinek más a fajdalom küszöbe de végig lehet csinalni csendben..mellettem is ordított egy kiscsaj de egyszerűen annyira idegesített..JÓL TESZIK a nővérek hogy rászolnak az anyára mert ez nagyon gaz..amikor csináltátok a gyereket akkor is ordítottál?🤣

Tiszta vicc..ez annyira fel tud idegesíteni hogy “csak így lehet..” meg hogy “ez is alap dolog”..persze hogy faj..majd szét robbant a testem de egy hang nem jott ki a torkokom..meg is dicsértek hogy ritka az ilyen és ugyes vagyok

Mondom én soha nem ordítanék mert ez számomra durva😄

Pedig 22 éves lány vagyok😅

Száz szónak is egy a vége aki ordít megérdemli a leszidást..napussz😘

2023. nov. 8. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/44 anonim ***** válasza:
87%

Hülye vagy te, 23-as.


Ha mondják, hogy eltörik majd a kezed, csendben maradsz, míg eltörik?


Azért mondod, hogy nem ordítanál, mert nem fájt annyira, a fájdalom nem annak kérdése, hány órát vajúdsz. Én kétszer szültem, az egyiknél igen, ordítottam, pedig én is azt mondtam, én aztán biztos nem, milyen ciki... de akkor ott annyira fájt, hogy nem is tudtam mást csinálni, kontrollálni magam. Te nyilván azért beszélsz, mert neked nem fájt annyira.


Nekem de fájt a másik szülée annyira, azt csendben bírtam. De a kettő szülésem össze sem lehet hasonlítani.


De ugye buta emberektől mit vársz? 😄

2023. nov. 8. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/44 anonim ***** válasza:
20%
24..Köszönjük😂 nagyon bölcs vagy és nagyokat szóltál..janem
2023. nov. 8. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/44 anonim ***** válasza:
14%
A hulye és buta nem én vagyok😙
2023. nov. 8. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/44 anonim ***** válasza:
91%

Áh, nem hülye az, aki olyanról tesz kijelentést, amiről nincs tapasztalata, lásd tényleg fájdalmas szülés :D


Nekem, veled ellentétben, mindkettőben volt tapasztalatom ;)

2023. nov. 8. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/44 anonim ***** válasza:
72%

22 évesen szülhetted éppen a negyediket is ha abból az etnikumból vagy, akkor meg már kb csak kipottyan. És de, a kommentjeid pont jelzik hogy az vagy.

(Amúgy itt mondhatsz bármit, lehet pont te vonítottál a leghangosabban, csak jól esik lehúznod másokat)

2023. nov. 8. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/44 anonim ***** válasza:
92%

28-as, ugyanezt akartam írni, mint te.... :D a legészlényebb szólalt meg, akinek már a kommentjéből is árad, hogy nem az eszéért szeretik :D


Mondjuk, ő legalább biztos nem megy szülésznőnek 😄

2023. nov. 8. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/44 anonim ***** válasza:
0%

Jajj de nagyon nagy asszonyok vagytok🤣🤣 imadom hogy egybol leugatjatok a másikat abban a pillanatban amint más a véleménye

Ti sem a szépségért sem az észért nem alltatok sorban

Igenis tudom milyen a fajdalmas szülés de ti lehet nem🤣🤣

Aki mindkettőt átélte na AZ nem tudja milyen a fajdalom mert kivették belőle egy műtéttel ami nem egyenlő a szüléssel..nem bantottatok meg inkább jót röhögök

Nem fogom bizonygatni hogy én nem vonyitottam ha el hiszitek ha nem így volt..hallgattam végig de nektek biztos jól esett örömlány hangon vonyitani gondolom a készítés közben is..további szep napot

Nem süllyedek a szintetekre ŐSANYÁK🤣🤣

ÉS igenis szuleszeten dolgozom és higyjétek el szinte minden nővér és orvos ezen a véleményen van..pont most beszéljük! Ki vagytok röhögve!🤣🤣🤣

2023. nov. 8. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!