Rettegek a szüléstől, ezért nem merek több babát vállalni, pedig szeretnék. Mit tegyek?

Az első szülésem olyan borzasztó volt, hogy majdnem egy év kellett, mire úgy-ahogy feldolgoztam. Ennek öt éve, de a mai napig elkap a sírás, ha rágondolok. (Pénteken bementem, mert fájásaim voltak, de azt mondták, csak jósló. Szombaton egyujjnyi voltam az amnioscopián - aznapra voltam kiírva, azért csinálták -, de a papírt nekem kellett a nővérszobába vinni, és elkeveredett, így amikor vasárnap reszketve szóltam viziten, hogy nem bírom, a doki meg sem hallgatott, azt mondta, jósló (nem vizsgált meg). Hétfőn délután nem bírtam tovább, véreztem is, szóltam egy nővérkének, és ekkor derült ki, hogy péntektől hétfő délutánig vajúdtam, akkor voltam 3 ujjnyi. Aludni nem aludtam a napok alatt, teljesen kivoltam, így hajnalban végül vákuum kellett, mert a méhem kifáradt, én hiába nyomtam, már nem volt elég a préselő erő. (Egyéb bakik is voltak, pl. tök hideg vizes beöntés, mert elzárták a meleget, leszakadt a lábtartó, elszakadt az első vákuum). Talán érthető, hogy nem akartam több babát, de végül mégis vállaltam.

A másodikkal majdnem ugyanez lett, más kórházban, annyi különbséggel, hogy ezt indították, mert nem volt egészen jó a szívhang. Sajnos hiába kaptam mindenféle szurikat, reggeltől éjjelig csak két ujjnyira tágultam ki, elfogyott az erőm (nem ehettem), így végül császár lett a vége.

Szeretnék még babát, de annyira nagyon-nagyon félek, hogy megismétlődnek ezek. :"( Nem bírom ki még egyszer.

Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett.