Ez traumának számít vagy normális? Egy hónapja hoztam világra a babámat császármetszéssel. Haránt feküdt, így nem volt más választás. Nem féltem előtte,nyugodtan mentem a mütőbe

Nézd, ez mindenkivel így van kb., mármint mindenkit ott hagynak a babával. Én természetesen szültem, csak, azért vitték el 3 órára, mert rosszul lettem, amúgy mindenkivel ott van a baba az első perctől kezdve.

Nyilván első gyerekesként én sem tudtam tökéletesen ellátni a gyereket, nekem is ordított a babàm (mindenkié ordít, ebben nincs semmi, nem neked volt kevés tejed, ez szimplán ilyen), én is bizonytalan voltam, sírtam is, és igen, bunkók voltak meg senki nem segített senkiben, de nem éltem meg ettől függetlenül traumaként a dolgot.

Neked sem kéne, semmi baj nem történt, csak mert tapasztalatlan voltál a babával, mindenki az, ezt nem szabad ennyire a szívedre venned.

Ez természetes. Az első baba megszületése sokk szerintem a legtöbb nőnek, amit máshogy dolgozunk fel és más-más körülmények között töltjük az első napokat.

Én természetes úton szültem, de az első napok borzasztóan megviseltek és olyan szinten leharcolt voltam mire hazaengedtek, hogy azt hittem sosem heverem ki. A bébiblúz is durván beütött, szóval... ez van.

Ne éld meg traumaként, minden anya átmegy ezen. Valaki császársebbel, más gátsebbel. Ritka szerencsés, aki nulla sérüléssel. Nézz előre és legyen a fókusz a babádon! Ahogy majd nyílik neki ki a világ, rádvigyorog, az kárpótolni fog minden nehézségért. Velem legalábbis így van! Nehezen alakult ki a kötődés is a kislányommal a kezdeti nehézségek miatt, most 10 hónapos és elképesztő milyen szeretet van bennem iránta. Az agyam tudja, hogy borzasztó volt a kórházi élmény, a lelkem mégis iszonyat tompítja az akkor megélt élményeket. Már közel sem érzem olyan tragikusnak. Fel a fejjel és csak előre!

Nekem is inkább a császár utáni kórházi lét volt lelkileg megterhelő. Nekem segített, hogy kibeszéltem magamból, megértő, és biztonságos környezetben, ahol nem könyveltek el hisztis pcsának,hanem megértették, elfogadták az élményeim negatív hatását.

2021-ben szültem, akkor épp megint szigorítottak a covid intézkedéseken, de sikerült kifognom egy covidos kismamát a szomszéd szobában, akivel közös volt a fürdő. Emiatt be voltunk zárva a szobába, csak vizitre jöttek be hozzánk, enni is késve kaptunk, mert senki nem akart bemenni a karanténos szobába. Kaptam egy kupac babaruhát, hogy oldjam meg egyedül. A lányomat sem vitték el, pedig már kiestek percek a fáradtságtól. A kocsiban sírt, csak rajtam volt nyugodt, de úgy meg nem mertem elaludni, mert féltem, hogy leesik. Ha pedig sírt, beszóltak, hogy csináljak vele valamit. Végül az éjszakás nővér szíve megesett rajtam, elvitte 3 órára, hogy aludhassak.

Másfél nap után haza is küldtek. Az volt a megváltás.